Unatkozol? Fesd ki egy rászoruló család házát!

Sok kicsi sokra megy

A szegénység és rászorultság egy nagyon bonyolult fogalom, de a segítség nagyon egyszerű és kézzelfogható is lehet. Néha tényleg a legegyszerűbb dolgokra van szükség a világ előre mozdításához. A Segítek egy családot közösség ilyesmi elveken alapul, egészen magától értetődő ötletből táplálkozik: ha sokan csak egy kicsit segítünk, akkor egy család élete tényleg meg tud változni. Fontos működési elve a közösségi összefogásnak, hogy itt tényleg közvetlenül a családokkal tudnak kapcsolatba lépni az adakozni vagy segíteni vágyók, mert a szakmai koordinátorok az érdeklődés jelzése után összekapcsolják egymással az adni és kapni oldalon lévőket. 

Itt a közösségi összefogás a közvetlen pénzadományok mellett azután kiteljesedhet akár technikai segítségben is.  Olyasmiben, amikor emberek összeállnak, és együtt csinálnak meg valamit. Például kifestenek, felújítanak egy házat. Ez mesébe illő módon meg is történt egy korábban segítségért jelentkező családdal. Illetve most is szerepelnek az adatbázisban olyanok, akik tárgyi adományként tető javításhoz anyagot, télen a fűtéshez kályhacsövet kértek pénz helyett. Az oldalon a családok kéréseire, igényeire szabva tudnak segíteni az adományozók, és így az adomány is pont beletalál a táblán lévő tízes szív közepébe. 

Az ilyen közösségekben az a nagyszerű, hogy a történet mögött egy nagyon nemes gondolat áll: nem minden segítség pénz kérdése. Van, aki festeni tud, van, aki pakolni segít, vagy ha van egy felesleges konvektora, elszállítja a kiválasztott családnak. Sokszor egy-egy jelzés, egy kisebb csomag, vagy akár egy beszélgetés is nagyon sokat jelent a szegénységgel gyakran párosuló elszigeteltség és kiszolgáltatottság szempontjából. 

Ez így együtt már több, mint elég

Ami különösen erőssé teszi ezt a kezdeményezést a szememben, az az, hogy nem „felülről lefelé” működik. Nincs benne sajnálkozás, nem távolságból szemléljük a rászorulókat, hogy juj, nekik milyen rossz lehet, ez a program sokkal inkább egy találkozás. Egy közvetlen híd két család között, lkét élethelyzet között. Így már nem olyan érzés, mint csak olvasni valakikről, vagy meghallgatni egy összefoglaló podcast-et a témában. Ilyenkor mi vagyunk a frontvonalban, mi intézzük a segítséget. Közvetlenül elérünk a családig, és talán itt jön az a rész, ami szülőként igazán érdekes. 

Mit kezd ezzel a helyzettel és feladattal egy gyerek?

Nálunk ez nagyon pozitívan alakult, a gyerekek nem úgy tekintettek ezekre az adományozási formákra, mint mi, felnőttek. Ők nem mérlegeltek, nem feszengtek azon, hogy „mit illik”, vagy „mi a helyes”.
Tele vagyunk megunt és új állapotú, soha ki nem bontott játékokkal, tárgyakkal, gyerekek számára praktikus eszközökkel. A gyerekek nagyon szívesen adták oda ezeket, nem is volt vita, vagy sírás, értetlenkedés rajta. Belelendültünk, úgyhogy már a harmadik csomagot válogatjuk ki és készítjük el, és ha készen leszünk, mindenképpen választunk egy családot is magunknak, akit a bemutatkozó alapján támogathatunk. 

Velük, ha minden jól megy, később találkozni is szeretnénk, ezt már előre megbeszéltük a gyerekekkel.  Szeretném őket elvinni hozzájuk és megismerni élőben is a családot, hogy kiderüljön, mire van még szükségük, hogy élnek a mindennapokban, mi az, ami számukra további nehézségeket okoz. Talán több minden kiderül egy látogatás alatt, beszélgetünk és együtt kibogozzuk, hogyan tudjuk őket segíteni a továbbiakban. Itt már nem is a tárgyi adományokra gondolok feltétlenül, hanem az apró gesztusokra, amelyeknek egészen biztosan mindannyian a birtokában vagyunk, csak ki kell nyitni hozzá azt a kis csapot a szívünkben.