Shoppingolás három gyerekkel - almakompót a hatvanezres táskán, leborított üvegpolcok

Következik minden szülő rémálma: a bevásárlás gyerekekkel téma. Nem tűnik bonyolultnak, sőt, egyáltalán témának sem tűnik, mégis kimeríthetetlen tárháza a szerencsétlenkedésnek és borzalomnak. Nálunk legalábbis. Fogd a gyerekeket, menj el velük egy plázába azzal, hogy ott majd végre mindent egyben megveszel, és egy óra alatt meglesztek. Aha. Abból a szempontból logikus, hogy nem kell egyszerre öt helyet bejárni, van élelmiszerbolt, drogéria, gyógyszertár, játékbolt – a családosok túléléséhez minden, ami fontos, ha viszont kell egy kis szünet, és az éhező gyerekek már sírnak, akkor be lehet ülni egy szigorúan tilos gyorséttermi akcióra is. A pláza így összességében mennyei hely egy család számára. 

Ha nem csinálnánk folyton poklot belőle. 

A gyerekek mindig nagyon várják ezeket az alkalmakat és előre mindegyik külön-külön megígéri, hogy jól fog viselkedni. És én mindig elhiszem nekik. Úgyhogy elindulunk. Felpakoljuk a babakocsit, eldobható papírbilit, háromféle uzsonnástasit, kedvenc plüssöket, repülőt, váltóruhát, pelenkát, mindezt be a kocsiba és irány a hatalmas, színes és varázslatos pláza! Indulhat a problémamentes bevásárlás gyerekekkel című buli. 

A Dzsungel könyve már a zöldségpultnál elkezdődik

Sok anyukás nagykönyvet olvasok és mindegyikben ott van, hogy vonjam be őket ilyenkor, mert ha segítenek, az eltereli a figyelmüket a rosszalkodásról. Oké, a zöldséges listával kezdünk, kellene retek, krumpli és hagyma, répa, uborka. Te pakold a krumplit, neked az a feladatod, hogy hozz ide két szép répát, keressünk friss uborkát, satöbbi. Ebből semmi baj nem lehetne elvben, de szétgurulnak a krumplik, lepotyog a retek, a vásárlók mosolyogva kerülgetnek minket a mérlegnél, mert mindenki mindent is le akar mérni legalább háromszor, szóval már itt Buddha-türelem szükséges a helyzet menedzseléséhez. Nem gond, nekem van ilyenem. 

Nagy nehezen abszolváljuk a közértet, extrákkal

Ezután következik csak a neheze. A drogéria. Minden anya álomhelye, ahol ráérősen szemlélődhet, mindenféle kencét tesztelhet, és az élet átkerül a szépség dimenziójába. Én mondom, ez gyerekekkel tilos. A kikészített illatmintáktól az olvasószemüvegeken át a leverhető csillivilli polcokig és fürdőjátékokig tart a rémálom. Szokott lenni a bolt egyik sarkában egy játszóasztal, de az már nálunk senkit sem érdekel, sokkal inkább a fésűk egymás hajába tekerése például a pirosítótól rikító négyévesem szerint sokkal jobb móka. Ha túlesünk a drogérián úgy, hogy egy többezres apró cuccot sem verünk le, amit ki kellene fizetni, én egész napra már boldog vagyok. Este erre még pezsgőt is szoktam bontani. 

Ha én dizájner lennék, a játékboltok fekete függöny mögött lennének

Vagy inkább egyetlen játékboltot sem terveznék központokba, csak földalatti bunkerekbe, vagy városszéli úttalan utak mellé. Egyszerűen ez az a hely, ahol a bevásárlás gyerekekkel lehetetlenné válik, és a legtürelmesebb szülőnek is lőttek. Ahol egy idő után úgyis kicsúszik a kontroll a kezeink közül. Vagy csak én látom ezt ennyire sötéten? A „csak menjünk be és nem veszünk semmit”, „ígérjük, hogy nem fogunk hisztizni” és a „légyszi, anya, semmi mást, de ezt a kulcstartót vegyük meg” hullámvasútján mindig százszor is megbánom, hogy bevittem őket. 

Egy ilyen csillogó játékboltban történt meg az velünk, hogy az üvepolcra gondosan felépített modellek és apróságok „nézegetése” közben az egész mindenség bumm, a nyakunkba borult, polcostul, modellestül, mindenestül. Ijesztő volt és nagyon kellemetlen, és bármennyire is figyeltem, nem tudtam megakadályozni – a kicsi éppen a babáknál ragadt le, a legnagyobb egy eladót kérdezgetett, míg én a középsővel óvatosan meg akartam nézni ezeket a csodákat, de ő annyira gyerek, hogy hozzányúlt, sőt, hirtelen mozdulattal ért a polchoz és ez lett a vége. Szélsőséges példa, de sosem felejtem el, hogy majd elsüllyedtem ott helyben a gyerekek miatt. 

Anyadivat 

És van még valami, amit ezentúl mindig csak egyedül teszek majd. Magamnak ruhák, táskák és kiegészítők vásárlása. Ehhez érthető módon a gyerekeknek nincs türelmük. Még akkor is, ha a háromból csak egyet viszek magammal és már tudom, mit szeretnék, úgyhogy csak beugrani tervezek egy dologért. Ilyen volt a nagyon márkás táskám megvásárlása, az akkor féléves gyerkőccel, mert a többiekre direkt vigyázott a nagyi, hogy ne legyen gond és csak gyorsan intézhessük. 

Nem is volt probléma, táska levesz, ez az, jó lesz, gyerünk a pénztárhoz. Csak akkor beleszólt a kisördög, hogy még egyszer utoljára nézzem meg a próbafülkében, hogy áll majd a táska. Csak beléptem, táska vállra, szuper, gyönyörű, hogyan tudtam élni nélküle, satöbbi, mehetünk. De amikor kiléptem, hogy megyünk is, a lányomat láttam magam előtt, a nyakában több lerántott táskával (az állvány mellette volt, és igen, buta voltam, nem kalkuláltam ezt bele) – ráadásul az egyik (nyilván a legdrágább) csupa almakompót lett, ahogy a gyerek is éppen csupa almakompót volt, mindezt ilyen gyorsan, pillanatok műveként. A gyerekek varázslók és hipergyorsak. És alapvetően nagyon jó társaságok mindig, de ha csak tehetem, a vásárlások idejére nem viszem őket magammal, fentiekből következően.