Minden ötödik gyermek túlsúlyos, itt van, hogy mit tehetsz a gyerekkori elhízás ellen

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 26. 11:30
Az egészséges táplálkozás a gyermekkorban is fontos, ha nem még fontosabb, így erre muszáj külön hangsúlyt fektetni.

Az egészséges életmód fontosságát nem elég hangsúlyozni. Ma Magyarországon a társadalom 60 százaléka elhízott - beleértve a gyerekeket is, és a világon minden ötödik gyermek túlsúlyos. Ahhoz, hogy az ebből kialakuló betegségeket megelőzzük, fontos az egészséges életmód betartása. 

Fotó:  Pexels

Gyermekeknél már a nulladik perctől kell elkezdeni az egészséges táplálkozást. Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész, aki a TV2 Mokka című műsorában adott interjút, elmondta a gyerekek nem az egészségtelen ételeket szeretik, hanem azt az ételt fogják szeretni, mit megtanítunk nekik, hogy szeressenek. „Úgy tudjuk elkezdeni a gyerekek egészséges táplálkozását, hogy mi táplálkozunk egészségesen, hogy azt lássák, mi egészséges ételeket eszünk.”

A megfelelő táplálkozás mellett a folyadékbevitel is kritikusan fontos az egészséges szervezet fentartásához. Gyermekeknél az egy és három v közöttieknek egy, másfél liter, a három és öt éves ko közötti gyermekeknek másfél két liter az ajánlott napi folyadékbevitel.
 „A legieálisabb folyadék a víz” - mondja a gyermeksebész -  „A cukros italok rontják a folyadék háztartást és hozzájárulnak az elhízáshoz. Nyugodtan gondoljunk úgy a cukros üdítőkre, hogy az nem folyadék” - majd hozzátette, hogy a cukros üdítők nem folyadék formájában csapódnak le a szervezetben.

A gyümölcsfogyasztással hozzájárulhatunk a gyermekek folyadékbeviteléhez, hiszen a bennük lévő cukor mennyiség nem úgy viszonyul a testünkhöz, mint a hozzáadott cukrok. "Vannak trükkök, hogyan lehet a gyerekeket rávezetni. Az első és legfontosabb, ha én is úgy viselkedek. A másik, hogy menjünk el piacozni velük, válasszuk ki együtt, hogy mit fogunk enni." - mondja dr. Kőig Róbert.

A gyermekek számára fontos, hogy napi öt alkalommal egyenek nyers gyümölcsöt vagy zöldséget, ezeket pedig trükkökkel vihetjük bele az étrendjükbe. A gyermeksebész megemlítette, hogy a piacozás mellett nagy öröm a gyerkőcöknek ha együtt készítjük el velük a salátát, gyümölcssalátát, és részt vehetnek a folyamatokban."És ha együtt fogjuk elfogyasztani, arra fogja ösztönözni őket, hogy ezt az étkezésükbe nagyon hamar beépítsék"

A magyar társadalomban a gyerekek nagyon kevés zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, így korlátlan mennyiségű fogyasztás nem fog nekik ártani, sokkal inkább csak segíteni. 
Dr. Kőnig Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy ha szezonális gyümölcsöket és zöldségeket veszünk a gyermekeinknek, nem lesz számukra unalmas, hiszen mindig változik a paletta. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.