Négy sikertelen lombik után három gyereket is szültem - 1.

Négy sikertelen lombik után három gyereket is szültem - 1.

Ligu
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 20. 07:00
Szerzőnk, Ligu szüléstörténeteit több részletben közöljük - íme az első. (A kép illusztráció)

A végtelennek tűnő év és 4 sikertelen lombik-kezelés után, végül spontán fogant meg az első gyermekünk.

A 36. hét betöltése után egyre türelmetlenebbül, kíváncsian és lelkesen vártam, hogy megszülessen a baba. Jártam szülésfelkészítőre és könyvet is olvastam, de csak évek múlva döbbentem rá, hogy tulajdonképpen indított szülésem volt, ugyanis a 38. héten egy "kis rásegítéssel" a délután 5-ös CTG-ből éjjel 1 órára baba lett.

Amikor első gyermekemet szültem, még lehetett orvost és szülésznőt is választani, így a fogadott orvosom a meddőségi szakorvosom lett. A meddőség elleni, évek óta tartó harc során, úgy éreztem egy hullámhosszra kerültünk, teljesen megbíztam benne, semmit nem éreztem tabu témának, nyugalommal töltött el a gondolat, hogy Ő lesz ott, amikor megszületik a várva várt gyermek. Így, bár a babát végül nem az ő segítségével hoztuk össze, nem volt kérdés, hogy Nála szeretném megszülni. Szülésznőt is az ő javaslatára választottunk, aki a 36. héttől, időpontra fogadott minket CTG-re a kórházban, ügyeleti idejében.

Így volt ez 38. héten is, amikor CTG közben fájások nélkül, arról érdeklődtem, türelmetlenkedve, vajon, mikor jön már ki ez a gyerek? A szülésznő jóslatokba nem bocsátkozott, de felajánlotta, szól az éppen ügyeletben lévő fogadott dokimnak, nézzen rá a méhszájamra.

Vizsgálóba be, gatyát le! ... Nagyon fájt a vizsgálat, hirtelen vérezni is kezdtem, nagy meglepetésemre a felderítés után az orvos kijelentette, bő egy ujjnyira nyitva a méhszáj, hazamehetek, de biztos benne, hogy még ma vissza is jövök szülni. Ilyen kedves invitálás után, nem volt kérdés, hogy a maradást választom.

A szülésznő javaslatára - míg a férjem hazament a kórházi csomagokért - a kórház körül sétálgattam. Érdekes, milyen dolgok ragadtak meg: a pékségből kijövő illatok, a fák kopársága, a lemenő nap szépsége, a kabát, és a kabát alatt lévő színes pulcsi, izgalom, félelem, bizonytalanság, boldogság.

Majdnem 7 óra volt már, mire a férjemmel visszakeveredtünk a szülőszobára. Az orvos ismét megvizsgált - ezúttal fájdalommentesen - gyenge két ujjnyi, haladunk, nyugodjak meg, irány a szülőszoba.

Férjemmel izgatottan néztünk körül a szobában, miközben próbáltuk megjósolni, mi vár ránk. Meddig fog tartani? Nagyon fog fájni? Ezt vajon fogom használni? ... Pár éve újították fel a kórház szülészetét, így minden gyönyörű volt, labdával, bordásfallal, külön mosdóval. Még tévé is volt a szobában. Szép komótosan kipakoltunk, átvettem a hálóingem, majd berobogott a szülésznő. "Ideje bekötni a branült, és utána beöntés."

Naivan a beöntéstől szinte jobban féltem, mint a szüléstől, mégis, ennek élménye hozta meg számomra az áttörést. Ugyanis kb. fél óra múlva - mikor a szülésznő a wc ajtó előtt állva érdeklődött hogylétem felől - tudatosult bennem, hogy szégyenlősködésnek, finomkodásnak itt helye nincs, megtört a jég, minden szemérmességem elveszett az elkövetkezendő órákra. Dolgom végeztével, még mindig nulla fájással kedélyesen beszélgettem a férjemmel, várva a fájásokat, és hogy történjen valami.

9 körül ismét megjelent az orvos és a szülésznő, mondván, ideje burkot repeszteni. Semmit nem éreztem belőle, csak a meleg, magzatvíz folyását. Ellenőrizték, tiszta volt, rendben volt, ismét magunkra hagytak minket.

Ekkor kezdett beindulni a buli. Ugyan, még teljesen elviselhető, de egyértelműen szülés megindulását jelző fájásaim lettek, amik aztán, szinte egyik percről a másikra szép, 10, majd 5 perces időközönként jelentkeztek. Eleinte labdán rugóztam, miközben férjemmel cseverésztem, majd a szülésznő javaslatára melegvizes zuhany alatt ácsorogtam. Ez nagyon jól esett, ki sem akartam jönni onnan.

A zuhany alatti harmóniámat ismét az orvos zavarta meg. Megvizsgált - nem emlékszem mennyit tágultam - de nem volt elégedett a haladás mértékével, ezért oxitocint javasolt. Valami derengett arról, hogy nem minden esetben jó ez, meg is jegyeztem a szülésznőnek, aki, már nem emlékszem milyen szöveggel, de eloszlatta a kételyeimet. Így jöhetett "a szer"!

Nem sokkal később elvesztettem az idő érzékelésem, brutális fájásaim lettek, egyik szinte a másikat érte, iszonyatos hányingerrel megfejelve. Nem volt kedvem már beszélni senkivel, sőt, az ágyról, fektemből sem akartam mozdulni. Csak számoltam magamban hány másodpercig tartanak a fájások, aztán a rövid szünetekben készültem a következő menetre.

Ismét jött az asszisztencia és mondták, hogy ideje nyomni. Semmi ingert nem éreztem, fogalmam sem volt, mikor, mit, hogyan kellene csinálni. A szülésznő igyekezett magyarázni a légzéstechnikát és azt, hogyan, hova nyomjak, de nem sikerült ráéreznem. Élesen emlékszem az orvos mondatára: "Nem érzi a fájást, ezért nem megy neki!" Hát, segített... A gépen figyelte, mikor jön a fájás, szólt, hogy nyomjak, majd könyökölt a hasam fölé.

Örökkévalónak tűnt az az idő, míg próbáltam kipréselni magamból a gyereket.

Nehezen ment, azt sem tudom hány nyomásra (sok), de egyszer csak megszólaltak, már látják a nagy haját, még pár nyomás és kint lesz. Összeszedtem az utolsó erőfoszlányaimat és 1:08-kor megszületett az évek óta vágyott, olyan nagyon várt gyermekünk.

Egyből a hasamra tették - sohasem fogom elfelejteni azt az éles váltást - hirtelen minden fájdalom megszűnt, és csak a mérhetetlen boldogság, megkönnyebbülés maradt.

Kis idő múlva megszületett a méhlepény is, abból már semmit nem éreztem, szinte észre sem vettem, onnan tudtam, hogy az orvos jelezte.

Gátvédelemmel szültem, de repedtem két helyen, így a foltozás következett. Addig a babát elvitték, a folyosó végi inkubátorba, felügyelettel a férjemet - aki a vajúdás és szülés alatt végig ott volt velem - bíztam meg. A varrásnak minden tűszúrását éreztem, jeleztem is, mire a szülésznő elütötte: "az egészet olyan ügyesen végigcsinálta, most hadd panaszkodjon kicsit" mondattal. És én ahelyett, hogy ezen akkor és ott megbotránkoztam volna, abban a felfokozott érzelmi állapotban még büszke is voltam magamra, hogy ilyen dicséretben részesítettek...

Mikor végzett az orvos, visszahozták a babát.

Érzelgős egy óra következett. Éreztük, ahogy minden porcikánkat átjárja a szülői felelősség, miközben tudtuk, hogy szinte semmi és mégis minden megváltozott. A rózsaszín ködfelhőnkben úszkálva csak néztük a mellemen cuppogó 2850 grammos csodát. Akkor még nem is sejtettük, hogy másfél év múlva, újra itt állunk majd, egy egészen más szülésélménnyel a zsebünkben...

Ligu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.