A gyerekek egy egész hétre elmentek a Mamához. NagyFiú nem. Ő kipihente a sok nyári melót és élvezte a viszonylagos csendet, mert PiciLány azért elég komoly zajforrás magában is, de mégis jobb, mint három gyereket hallgatni reggel 7-kor.

Az időjárás nem volt rendes, hogy pont ezen a pihihéten küldte ránk a monszúnt, elkaszálva a majdnem kettes nyaralásunkat és PiciLány sem volt rendes. Pont ahogyan a karácsonyi szünetben, most is végig nyígta a magányos napokat. És hogy érezzük a törődést, az éjszakákat is. Siralmas volt.

Viszont NagyFiúval végre kicsit többet találkoztam, mint egy átlagos héten. Igen, minimum dél volt, mire lekecmergett, de beszélgettünk és még vásárolni is eljutottunk együtt. Neki, ruhákat. Alapvetően egyedül intézi a dolgait, most is csak közös időtöltés volt.

Millió éve nem voltam vele kettesben az utcán. Teljesen furcsa érzés volt, mondhatnám nyomasztó. Itthon valahogy nem tűnik fel annyira, hogy mennyire magas és milyen "felnőtt" lett. Macinaciban más mellette állni, mint amikor ing, öltönynadrág, szépcipő, zsebóra lánccal.... Ő mindenhová így megy. Suliba is. Én meg ott csattogtam mellette, megbújva a hóna alatt, a kis farmeromban, tornacipőben. Potom 23 centivel magasabb nálam. Kedves is magas, de már őt is túlnőtte. Kimondani is elég rémes, hogy 17 éves gyerekem van. Majdnem felnőtt. Látni meg egyenesen ijesztő. Gyakorlatilag ebben az utolsó évben változott ilyen óriásit. Középsuli, diákmunka, üzletember outfit. Közben ugye jött a kis BabszemCsacsi, elképsztő kontrasztot mutatva a gyerekeim között. És igen, látok mindent, de mégis más ezt kint a nagyvilágban megtapasztalni.

Szombat este jöttek haza a többiek. Megtelt a lakás élettel és háborúval. Másnap végig őrjöngtek a kicsik. Hullott a hajunk. Altatás után el is hívott Kedves egy instant randira. A ház előtti padra. Hehe. Ki kellett pihenni kicsit a ramazurit.

Mindig ez van, ha hosszabb időt vannak a Mamánál. Ilyenkor az apjuk is ott van valamennyit és naphosszat telefonoznak, tévéznek. Itthon a kicsiknek nincs is telefonja. A szünetben is csak heti 2-3 mesét néznek.

Aztán egy ilyen túlhúzott valahány nap és jön a felgyülemlett feszkó levezetése, az elvonási tünetek. Szerencsére egy-két nap alatt lecseng, csak azt a pár napot éljük túl!

Ahogy ez elmúlt, nekem a szülinapi izgalom/stressz következett.

Egy kamasznak ajándékot venni nem kis feladat. Merthát kukacos egy korosztály. NagyLány beleszeretett EGY hátizsákba, mással nem is tud suliba menni. Kifutott design, szóval a bemész a boltba és megveszed, kilőve. Táska viszont mindenképpen kell.

Szeretne ő ékszereket is, de ha ilyen faxnis, akkor ilyesmit végképp nem veszünk nélküle, vele pedig olyan nyeh.

Az univerzum küldött pici csodát és megszereztem a tatyót, Kedves vett neki egy kupac körömlakkot és élete első sminkcuccait is elrejtettük a táska kiszsebébe.

NagyFiú még ennél is nehezebb eset. Van pénze, sok. Mindent megvesz magának és ha lehet, még NagyLánynál is faxnisabb. Neki egy vicces plakátot készítettem, amit egy régi utazótáskába csomagoltam, bízva benne, hogy tetszeni fog. Hiszen régi.

A tortákon kattogtam napokig. Tudtam mit akarok, de már vártam a megvalósítást! Tengertorta NagyFiúnak. Legyen rajta minden! NagyLánnyal gyurmáztuk marcipánból a mini csigákat, egyebeket és kitaláltam, hogy megformázom NagyFiút, ahogy napozik a parton. Jó móka volt! És megannyi izgalom, hogy a zselatin úgy fog-e megkötni, ahogy elképzelem?

NagyLány tortája pin-up stílusban készült tiramisu. Teljesen oda van az '50-es évekért, a pörgös ruhákért, a táncra csábító zenékért. Piros pöttyös volt minden.

Megannyi idegrángás után, végre mindkét torta elkészült és elégedetten hajtottam álomra a fejem éjjel egy felé. Hogy akkor minek csinálom, ha ennyi feszkó? Mert szeretem! És büszke vagyok a tortáimra, ez is jó érzés. De mégis a boldog arcok miatt éri meg a legjobban. A torta mindig titok. Ez is az ajándék része. És ennek megfelelően értékelik.

Amíg mi a szülinapi grillezést intéztük, az ünnepeltek csomagoltak. Anyumtól nyaralást kaptak idén is, a Horvát tengerparta.

Anyu nem tud úszni, de imádja a tengert. Nézni. Térdig azért néha bemegy. A barátnője viszont szeret úszni és búvárkodni is. Így aztán mindenki jól jár. Nagyi boldogan nézi a tengert és az unokák csillogó szemét, barátnő pedig boldogan csobban a gyerekekkel és tárja fel előttük a búvárkodás csínját-bínját.

Itthon ugyan vacak idő volt, de Horvátországban szikrázott a nap végig. NagyFiú persze vitte az elegáns stílust a nyaraláson is, mit neki 40fok! NagyLány pedig szépen lebarnult. Megint ő az élő Vaiana.

Egy nagyobb baráti találkozót összeszervezni felnőttként, nem a legegyszerűbb feladat. Pláne nyáron. Ezer egyeztetés után csak sikerült belőni a huszadikai hétvégét. Sajnos még így sem tudott mindenki itt lenni és a Nagyok is aznap jöttek haza, valamint az előrejelzések ellenére, hatalmas zuhit küldött a nyakunkba az ég. Kedvesnek mit sem számított. Ő esőben is benyújtotta a smokert és a grillt is. Én pedig egy igen strapás napnak néztem elébe, de Isten szeret minket. Kifejezetten felnőtt buli, eredetileg csak az alvásidőben lettem volna lent.

A sok tócsa kivonzotta a Kicsiket az utcára. PiciLány is belenőtt a gumicsizmázásba, hát nekiindultunk. Szakadó esőben üresek az utcák, jellemzően én szoktam sétafikálni a gyerekekkel és élvezzük az esőt. Ritkán akad még 1-1 anyatárs. Ritkán. Bár a kis BabszemCsacsi nem érzett még rá igazán a tocsogás ízére, az elázás nem zavarja.

A Nagyok egy rövid beszámoló után elbújtak punnyadni, a nap kisütött, PiciLány pedig egész rendesen hagyott minket felszabadulni.

Az asztal roskadozott az ínycsiklandó fogásoktól, a többiek itták a hangulatemelőket, amihez egy kukoricasör erejéig azért én is becsatlakoztam.

Jó kis nap volt. Végigdumáltuk a délutánt és az estét. Hangulatos volt a gyertyafény mellett ücsörögni az udvaron, majd mikor a srácok elmentek, mi Kedvessel még lentmaradtunk éjfélig. Máskor is csinálunk ilyet! Jobb, mint az utcai padon ücsörögni. És barátos, esti beszélgetőst is tervezünk, hamár az egyik pár itt lakik, gyakorlatilag a szomszédban.

A hosszúra nyúlt este és nyomorúságos éjszaka után képtelenek voltunk kivergődni az ágyból időben, így a repülős bemutatót lecsúsztuk. KicsiFiú eléggé el volt szontyolodva, de azért leszaladtak a pályára. Onnan is látni valamit. Kárpótlás gyanánt Kedves elvitte őket délután bringatúrázni. Gondoltuk ezzel a tűzijáték-kérdés is megoldódik. Óh, milyen kis csacsik vagyunk, muhaha!

Miután letekertek 37km-t, este fél 8-kor bekúsztak az ajtón. Én 8 felé jöttem ki PiciLány altatása után. KicsiFiú első kérdése:

"Ugye megyünk a tűzijátékra!?"

Naneee, még ez is??? Pedig már épp szusszanni terveztem.

Összekaptam magam és mentünk.

KicsiLány mozdulni sem bírt, de NagyLány nem fáradt ki az órakon át tartó körömlakkozásban, így jött velünk. Majd két perc után megjegyezte, hogy ez félelmetes és hazamegy. A Kicsikkel voltunk már a sűrűjében, de neki új volt az élmény.

A lelkére kötöttem, hogy írjon mikor hazaért. A hévig kísértük, de akkor sem voltam nyugodt. Túl csinos, túl fiatal, teljesen egyedül...

Nem vagyok paramami, de rojtosak voltak az idegeim, mire sikerült elérnem, mert elfelejtett írni és a telefont sem vette fel többszörre sem.

Fejmosás kipipálva.

A nyáron nem tördeltem a kezem KicsiFiú iskolaváltása miatt. Már mindent megtettem, amit tudtam és vártam, hogy nyisson a reményeket fellobbantó iskola.

Megbeszéltünk az igazgatóval egy személyes találkozót a hónap végére, amihez előkotortam a gyerek szakvéleményét, ami épp lejárt, újért még várom, hogy hívjanak. A papírokat még év végén leadtuk.

Ami viszont jelenleg hatályos, azt elég vacak olvasni. Egy ilyet mindig. Hiába a szép és dicsérő szavak is, itt első sorban a hibákon van a hangsúly, oldalakon át nézve pedig szívfacsaró.

A beszélgetés ugyan nagyon jó hangulatban telt, éreztem, hogy ebből se lesz semmi. Bár fixet nem mondtak, a napok teltek és csak nem csörgött a telefon.

A magyar oktatás ezer sebből vérzik, hát majd vérzünk vele mi is és nyalogatjuk a sebeinket. Jobb híjján.

A nyár utolsó hétvégéjére terveztünk egy vadat. A Kicsik kölcsönben, menjünk egyet sátrazni! Ez aztán reggeltől-estig tóparti strandolássá szelídült. Volna. Csakhogy én ledobtam az atombombát.

Duzzogás után hiszti, végül kád szélén sírás. A fáradtság és csalódottság könnyeit folyattam. Eddig bírtam a napi 15+ óra nonstop figyelmet.

Mi a reggeli, miért ez, nem szabad a késhez nyúlni, a felmosóvödörben pancsolni, a tűzhelyhez felmászni, jól van mindjárt indulunk, miért oda, anyu figyelj, anyu nézd, éhes vagyok, szomjas vagyok, nyafinyafi oáoá, csend legyen már altatok, megyünk már, gyere már, ne egyél krétát, ne szórd a homokot, tedd el a cipőd, menjél fürdeni, adom már a vacsit, csendesen mert altatok, fogmosás, nincs kétszer vacsi, mesélek persze, jön a kamasz mondja-mondja, Kedves is jön és mondja. Én meg figyelek, ölelek, gondoskodom. Rám is figyelnek, ölelnek, gondoskodnak. Ezért bírtam eddig. De én CSENDET AKAROK! Nem figyelni senkire!

És hogy miért jutok el eddig? Mert még mindig hülye vagyok. Tolom a szekeret akkor is, mikor már kiesett néhány kerék. Sebaj, sufnituning és mehetünk tovább. Aztán egyszercsak összeomlik az egész.

A közös nap helyett bringáztam. Egyedül!!!

Hőségriadó? Ugyan már! Nem számít az!

PiciLányt letettem aludni és felpattantam a gyönyörűséges bringámra. Már nagyon hiányzott. Azelőtt dolgozni is bringával jártam. Esőben, szélben, hidegben, melegben, mindegy volt. Dübörgött a zene, én meg tekertem bele a szabadságba. Egészen Szentendréig. Ott pici pihi a parton és vissza. A Rómain befeküdtem a szívbe és csak néztem a Dunát. Elképesztően feltöltő öt óra volt. Olyan időtlennek tűnt minden így egymagamban. Szuper érzés!

Mikor hazaértem, Kedves épp az udvaron hintáztatta PiciLányt. Biztosan látszott rajtam a szabadság hatása, mert mosolyogva fogadott:

"Már nem akarsz világgá menni?"

Világgá már nem, de altatás után lementünk az Óbudai Sörfesztre. Milyen jó, hogy a Fő téren ezer rendezvény van és itt van a sarkon!

Megvolt az édeskettes és összefutottunk barátokkal is. PiciLány pedig rendes gyerek módjára szépen végigaludta az egészet, hiába vizslattam a ricsajban a telómat percenként, nem hívott NagyLány.

Jó kis lezárása volt ez a nyáriszünetnek, pozitívba billentve a mérleg nyelvét.

Kezdődhet a szeptemberi őrültekháza, hehe!

Nanta

Biciklivel mentem világgá a ricsaj elől