„3 éves koráig. Ment volna tovább is de már kicsit sok volt a jóból, szóval leszoktattam” – írja Andrea. Brigitta szép fokozatosan emelte az időtartamokat a gyerekeinél: Az elsőt 6 hónapig,a másodikat 2 évig a harmadikat és a negyediket 3 évig. Zita négy és fél évet írt, nem nem jelölte, ez egy vagy több gyerek szoptatását jelentette. Ha egyét, akkor ő az egyik rekorderünk, de akadt 5(!) éves korig folytatott szoptatás is – Lia le is írta, hogy ez az öt év egyetlen gyerek szoptatásával telt. Anitánál a Covid vetett véget a 4 éves szoptatós időszaknak, de az előzőt is 3 évig szoptatta. Tünde (nem a „mi” Tündénk) első gyerekét három évig, és a következőt is három és fél évig szoptatta. (Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy közben óvodába is jártak azok, akik több, mint 3 évesen még szoptak?)
Martina a másik rekorderünk, aki türelmesen kivárta, míg gyerekei elválasztják magukat:
Örülök neki, hogy sok nagy számot is látok, hogy nem is ismeretlen az önelválasztodásig tartó szoptatás. Nekem 2 elválasztódott gyermekem van, mindkettő kb hét évig szopizott. Az öt éves ovisom meg ide-oda szopik, különösen fontos neki, amikor valami bánata van. Es persze a majdnem két évesem még nagy cicin lógó gyermek. Minden gyermek meg tandemben is szopizott, főleg az első 2 gyermeknél ez nagyon intenzív volt, mert nagyon örültem neki. Idáig 11 év telt el így, mennyi sok helyzet emiatt sokkal könnyebb lett!
Nóra mindkét gyerekét 2-2 évig szoptatta, másik olvasónk az első két gyereket 2-2 évig, a harmadikat már csak 10 hónapig.
Persze nem volt mindenki ilyen szerencsés. Volt, aki három gyereknél is próbálkozott, de nem járt sikerrel: „Az elsőnél egyáltalán nem volt tejem, a másodiknál négy nap után kellett pótolni, a harmadiknál egy hétre volt elég a tejem, a baba meg csak fogyott. Hiába akartam…” Szilvi az elsőt egyáltalán nem, de a következőeket már 6, 12, 9 hónapig szoptatta, a gyerekek másfél év korkülönbséggel születtek. Más 13-15 hónapig szoptatott, jelenleg a 15- hónapot töltik a mostani gyerekkel.
Volt, akinél a következő terhesség vetett véget a szoptatásnak:
A négy gyerekes Renáta is az utolsóval szoptatott a többinél jóval hosszabb ideig. „A nagyokat 6, 4, 2 hónapig, a kicsit 3 és fél évig” – írta. Csilla mind a négyet egy éves koráig szoptatott. A szintén négy gyerekes Barbara az elsőt másfél éves koráig, a másodikat 4 (!) éves koráig, a harmadikat valamilyen kórházi probléma miatt egyáltalán nem szoptatta (az első két-három hét érzékeny időszaknak tűnik, sokak írták, hogy egyik napról a másikra elapadt a tej), a negyedik pedig 3 hónapos koráig kapott anyatejet.
A két gyerekes Katalin 10 hónapig problémamentesen szoptatta a nagyobbikat, a kisebb azonban nem akart szopni, de azért kapott anyatejet: öt hónapig fejt az anyja, hogy csak kizárólag anyatejen élhessen, és még további három hónapig részben kaphasson anyatejet.
Móninak az elsőnél 6 hónapig sikerült (ha részben pótlással is) anyatejjel ellátni a babát, a másodiknál meg se állt ő sem a három évig. Alexandra elsőre másfél, utána két és fél évig bírta. Áginak két és fél év után szép lassan elfogyott a teje, így maradt abba a szoptatás.
Jelentkeztek azok is, akiknek valamiért nem ment vagy nem akarták. „Semeddig” – írta lakonikusan Zsuzsa és Sofia, Veronika pedig a kurta 7 hetet jelölte meg, ameddig szoptatott.
„A fiam 2 és fél éves korig.. Lányom 2 éves korig... Pici lányom nehezen szokott le róla! Most 4 éves de még most is emlegeti”- így Orsi. Egy olvasónk pedig a tervek és a valóság különbségét is érzékeltette, mikor ezt írta: „Megfogadtam, hogy én fél évnél tovább tuti nem fogom szoptatni a kisfiam, Két éves volt mikor leválasztotta magát, és attól a naptól elhagyta a nappali alvást is.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.