Rombolja a lányok testképét, hamis ideálokat állít eléjük - ez a vád.

Míg csak fiam volt, furcsálltam, hogy éppcsak ovis kislányok szorongatják sokszor csupasz, de leginkább kócos Barbie-jukat. Úgy érzem, nem ők az igazi célközönség. Nem sokat gondolkoztam azon, hogy valóban ártalamas-e ez a baba.

Aztán megszületett NagyLány, akit se hercegnők, se Barbie-k nem érdekeltek, sőt egyenesen tagadott minden ilyet. Ő a csecsemő babákat imádta, szinte anyaként babusgatta, gondozta Bori babát. Mindenhová vinni kellett. Majd olyan 6 évesen kezdte érdekelni a dolog. Akkor már vágyott egy Barbie-ra, de neki fiú baba is kellett.

Nagy boldogsággal keresgéltem a vágyott darabokat neten, boltban. Mert én imádtam Barbie-zni!

Már iskolás voltam, mikor megkaptam az első ilyen babát. Napbarnított bőr, hullámos szőke haj, színes felső, lambada szoknya, ahogy a 80-as évek divatja diktálta.

Anyu szeretett varrni és kislánykorában álmodozott Barbie-ról, amit ők nőbabának hívtak, szóval lelkesen varrta nekem a ruhákat és együtt öltöztettünk.

Egyszer német ismerősök hoztak ajándékba egy különleges, kapcsolós hátú babát. Ha fésűt tettem a kezébe és bekapcsoltam, fésülködött. Maga volt a csoda. Egyszerűen imádtam!

Apámtól kaptam egy karácsonyra Kent, akit akkoriban csak fiú Babrie-ként emlegettünk. Fekete haj, kék szem, fehér bőr. Szerintem ő volt az első szerelmem, hehehe. Azonnal össze is házasítottam a kapcsolós Barbie-val és vágyakoztam a Barbie gyerekek után. Mikor megkaptam őket, mindenhová vittem magammal az egész családot. Mert ők egy család voltak. Az első babám meg barátnője lett a kapcsolósnak. Babaházam nem volt, de mindenféle kellékekkel rendelkeztem. Ágy, asztal, fotel, tányérok, kisvillák... Nagypapám, drága, kis akasztós szekrényt is készített nekem karácsonyra a sok ruhához. Volt benne kalaptartó polc is, az ajtón rózsaszín virág szekrénygombok, tortagyerta tartójából. Természetesen még őrzöm.

Sokáig játszottam. Még 14-16 évesen is szívesen odaültem a húgom mellé, aki jóval fiatalabb nálam. Neki már volt nyerítő lova, autója és lakóbusza is.

Gondolkoztam azon, hogy mennyire befolyásolt engem a Barbie és az ő tökéletessége. Szerintem sehogyan. Én szerettem magam 70 kilósan is és 50 kilósan is. Nem vágytam darázsderékra és hosszú combokra sem. Persze azért van alkatrészem, amin javítanék, de alapvetően elégedett vagyok magammal.

A férfiideálom sem az a kockahasú, jólfésült pasi.

Valamint arra jutottam, hogy szerintem Barbie olyan, mint a plüss maci. Alszol vele, ölelgeted, de felnősz és felfogod, hogy a maci cuki, de mégiscsak vadállat, aki előbb adna karmos maflást, mint ringató ölelést.

Barbie is csak egy játék. A valósághoz igen kevés köze van. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy egy műanyag baba önmagában hatalmas károkat okozna bárki lelkében. Önmagában.

A mai, külsőségekre és a tökeletesség hajszolására épülő világ viszont Barbie nélkül is simán kialakíthat önértékelési zavart bárkiben. Egy anya, aki a kalóriákat számolgatja naphosszat és a tükörképén siránkozik, szintén. Ezekre már tényleg csak hab a tortán egy kupac tökéletességen is bőven túlmutató felnőtt nőt mintázó baba.

Hogy nekem mit jelentett Barbie? Azt hiszem azt, hogy kiélhettem vele azt a lényemet, ami olyan keskeny szelete az egyéniségemnek, hogy nem tud igazán felszínre törni, de ott mocorog.

Szeretem a tűsarkú cipőket, mert szépek, de nincs az az isten, hogy felvegyem. A nagyestélyik és koktélruhák is ámulatba ejtenek, de hová venném fel? Olyan helyekre nem is vágyom. Megcsodálok egy finom kiskosztümöt, szerettem, mikor anyu ilyenekben járt, de nem venném fel azt sem.

Barbie felvette. Mindet. És csak néztem, milyen szép. Büszkén, hogy ezt a szettet én állítottam össze. Erre való a játék. Hogy a gyerekek kiélhessenek minden bennük rejlő kis titkot és vágyat.

A lányaimnak hiába volt Barbie-juk, úgy sosem játszottak vele, ahogy én. Néha öltöztették, de nem volt együtt játszás. Be kellett érnem azzal, hogy KicsiLány Barbie tortát kért a negyedik szülinapjára és azt elképesztő élvezettel csináltam egy egész délutánon keresztül.

A legkedvesebb Barbie-jukat azért eltették az emlékdobozba és időközben kiderült, hogy az én kedvenc babáim is megvannak még.

A Barbie filmre fel is kaptam a fejem. Kell.

Gyerekek kölcsönben, PiciLányt is eladtuk és édeskettes napot tartottunk Kedvessel.

Hogy rózsaszínben mentünk-e? Még a parfümöm is pink volt! A körmeimet is Barbie-sra lakkoztam. Kedvesnek alapból adott a pink sportcipő, hozzá pink, flamingós pólót választott. Mehetünk.

A film vicces volt, de nekem kicsit szomorú.

És meglepő. A moziban ugyanis elég sok ovis kislány volt. Akik persze viszonylag sokat csipogtak, hiszen egy pont után nem hinném, hogy értették. A csipogás nem zavart, csupán értetlenül állok az ilyesmi előtt. Azért a korhatáros besorolás szerintem nem egy felesleges dolog. A 12 pedig igen messze van a 4-6-tól.

A film szomorú része számomra Ken. Az én világomban ő ugyanolyan fontos volt, mint Barbie. Sajnáltam, hogy alig néhány ruhát tudtunk szerezni neki. Az meg egyenesen fájt, hogy a filmben ennyire mellékes Barbie számára.

Ryan Gosling imádni való a szerepében. Megölelgettem volna, hogy ne szomorkodjon annyit, hihihi. Margot Robbie tökéletes Barbie.

Szórakoztató és vicces két óra volt. A hatalmas mondanivaló bennem nem jött át. Nem úgy. Én inkább a játszás oldaláról tudtam nézni. Hogy milyen vicces is kimondva, hogy a babák bizony nem lépcsőznek, hiába van ott a csudi csigalépcső a babaházban, meg mindenkit Barbie-nak hívnak és ez játszás közben senkit nem zavar meg hasonlók.

Valóban inkább csajos világ ez. De lássuk be, rajtunk, szülőkön is múlik, hogy milyen. Mit adunk a lányuk kezébe. És beszólunk-e a fiúnknak, ha ő is odaül játszani. Remélem nem!

A gyerekek babával is ugyanúgy játszanak, mint macival, aki alapvetően nemtelen. Szóval szerintem nem Barbie hibás mindazért, amiért okolják, hanem mi magunk. A társadalmunk, a nézeteink, a világlátásunk. A játékbabák mindig lányruhában voltak. Csak az elmúlt 10-20 évben került piacra a fütyis csecsemő baba, a nők mégis vágytak fiú gyerekre, nem csak azért, mert az az "értékes".

A film alatt egy kicsit újra kislány voltam. Az emlékeimben játszottam és vágyakozva gondoltam arra, hogy pár év múlva, mikor PiciLány is Barbie-zós korba ér, majd szereti ezeket az ikonikus babákat.

Nanta

Barbie is csak egy játék - amivel kiélünk titkot és vágyat