A napokban felrántottam a nembőr gatyámat, ami után már igencsak sóvárogtam és hát nem kis sikerélményt adott, hogy simán felhúztam a cipzárat. Akkor már jöhetett a baltás nyuszis pólóm meg a fekete szemhéjpúder.

Csak álltam a tükör előtt és őrültjól éreztem magam! Ugyanaz a csaj nézett vissza a tükörből, aki hajnalonként melóba indult. Nem egy leszaladnijóazmég farmer vagy egy úgyisveszekrávalamit póló, hanem a legkedvesebb cuccaim. És a bónusz sminkben is szerettem lenni. Neki is vágtunk PiciLánnyal az öt percre lévő boltba és mászkáltunk picit az őszi napsütésben. Tiszta jó volt!

Már nagyon várom a novemberi bulikat. Igen, "kat". Egy kedves barátom meglepett a Powerwolf/Dragonforce koncertjeggyel, amitől igencsak csillogtak a szemeim. Kedves pedig a szomorú kiskutyák bánatos pillantásaival hallgatta.

"Bocs Édes. Szeri van meg minden, de erre nem mondhatok nemet! Én is voltam mocsok irigy, mikor te buliztál! Szóval puszikááák!"

Bólogatott, hogy "Jaja", de tudom, hogy ez a koncert neki is szívügye lett volna.

Szeretek babázni, meg tök jól elvagyunk, eljátszunk, de jó lesz úgy végigmenni az utcán, hogy "Én" vagyok nem pedig kizárólag anya.

De persze már előre kattogok, hogy PiciLány megint cuki lesz-e a Mamával, míg mi Kedvessel romantikázunk. Vagy mikor a haverommal megyünk, akkor Kedvessel is lazán elalszik-e?

PiciLány gyors mozgásfejlődése felvillantotta a fejemben a piros lámpákat. Hiába Dévény, csodák nincsenek. Tehát legyen a biztosamituti. Korai fejlesztés. Eléggé ki vagyok kupálva ezen a téren sajna. Gyorsan lenyúltam az agyam legmélyebb bugyraiba, hogy felszínre cibáljam ezt a tudást és azóta minden hétköznap megy a palacsintázás meg a bukfenc, a pörgés, forgás és döcögtetés, billegtetés.

A gyerekszoba régen pont úgy nézett ki, mint a terápiás tornaterem. Mára ebből csak a keresztgerenda meg egy-két játék maradt meg.

Hogy miből veszem, hogy kell a fejlesztés? Semmiből. Lehet nem is kell, de egy kis játszás meg dalolászás biztosan nem árt. Mindketten jól szórakozunk közben.

KicsiLány le is tesztelte, hogy milyen dalokra emlékszem. Kikérdezte az egész enek könyvet. Boldog, hogy újra énekelek, mert így akaratlanul is bekúszik a szöveg és csillagos ötösre énekel. Ami nagyszám, mert a dalokat megjegyezni neki nehezen megy.

Nekem meg nagyon jót tesz az éneklés. Pont úgy hat, mint az esti mesélések. Megnyugtat.

Valahogy a babák új tudása mindig egy kicsit könnyít az életen. Már bátorsággal viszem PiciLányt a lakásba magammal, és teszem le akárhol. Nem vitás, baromira résen kell lenni, mert sosem tudni merre csattog és hát nem kívánom kilapítani a pracliját.

Egész nap ez van a fejemben.

"Figyelj! Kezecskék láb alatt!"

A család többi tagjának kicsit nehezebb ehhez hozzászokni.

PiciLány viszont már simán átsétál a konyhán, a szoba nagyrészét is bejárja. A küszöb jóbarátom, mert odáig még el sem ment ugyan, de azt nehezebb megugrani. Így kénylemesen felmoshatok akár úgy is, hogy ő a szobában rombol.

Nem igazán kedveljük a hangot adó játékokat, de kaptunk és belátom, hasznos tud lenni. Mivel tv elé nem tenném le semmi pénzért, így a zenél-világít pont jó. Igaz, én ilyenkor lelépek a szobából, alig hallom. Kedves meg... hát ő még rosszabbul viseli ezeket a zenebonákat mint én, de neki nem is kell.

Amúgy jó cucc egy unatkozó négykézlábasnak, ha nincs kivel játszon. Nálunk mondjuk ez nem gond. Inkább az megy, hogy

"Haggyadmáraztaszegénygyereket!"

Annak alkalmából, hogy 7 hónapos lett, letettem az utcán is. Ott mondjuk csak eléggé egyhelyben nézelődött. Gyönyörű napsütés, KicsiFiú meg ügyelet helyett ebéd után végzett a suliban. Épp lent voltunk. Aludnia kellett volna a pici pöttynek, de ilyen izgalmak között? Mozognak a falevelek, nevetgélnek a gyerekek... hát ezt közelebbről is kell látni!

Olyan gáz. PiciLány annyival gyorsabban lett nagybaba. A többiek ilyenkor még csak azon filóztak, hogy merre kéne átfordulni, ő meg már mindjárt áll! Nem vicc. Félig felül már, de térdre is fel tudja húzni magát. Van, hogy talpon van, és úgy csimpizik valamibe.

Mindent pakolunk előle, ami mellett próbálkozhatna. Nyilván nem ússzuk meg, csak kicsit kitolni próbáljuk a dolgot. Nincs ilyen, hogy tapadós zokni, meg szőnyegen legyen, mert hideg van. Sok ruha van.

A gyógytornász lelkileg felkészített minket, hogy 10 hónaposan minden bizonnyal járni fog már, mert ő egy ilyen hiperfejlődős darab.

Az egyénisége? Hát az ilyen nem szülőbarát, de hasznos.

Mottója az "Én egyedül!" és az "Azt, amit te."

Egyenlőre ez nem strapás, de az lesz. Két ilyen gyereket már valahogy túléltem.

NagyLány egyedül öltözött (kizarólag abba, ami megfelet neki, másként levette) és állva hintázott két évesen. KicsiFiú pedig mindenre felmászott (szekrények, fiók gombok, asztalok) és csak akkor nem ordított az asztalnál, ha számára elég szabad körülményeket kapott, mint pártedlit felejtsd el, etetőszékbe bekötni szintén. Enni csak és kizárólag egyedül. Mondjuk még nem volt ovis, mikor egyedül leszerelte meg vissza is csavarozta a rossz mosógép hátulját. Szóval van ezzel sok előny, de ott akkor nehéz az ilyen gyerek.

Mivel Kedves is meg én is eléggé akarjuk amit és beleszólást se nagyon szeretünk a dolgainkba, sejthető volt, hogy Őfelsége Kiskirálylány majd jól az arcunkba tolja a tükrünket.

Hát anyukám, ha mondott ilyet, akkor jól bejött: "Majd visszakapod, csak legyen gyereked!" Ha nem mondott, akkor meg csak simán dolgozik a Karma. Hahaha

Bár még sem Halloween nincs és péntek 13 sem volt, nálunk eléggé horror story lett a péntek éjszaka.

PiciLány napok óta nyugtalanul alszik, de most.... kb egy óra alvás után kelt és ébren volt. Persze nyüszített vagy bömbizett. Semmidesemmi nem volt jó.

NagyFiú pedig életében először ment olyan igazi buliba. A haverja koncertjére (nem kispályás) a város másik felére. Ahol este 8-kor taliztak. Kicsit olyan izgulós hangulatban voltam. Az a pozitív féle izgalom. Meg kicsit elkalandoztam abban, hogy tényleg itt rágom majd a körmöm amíg nem ír, hogy indul haza?

És karikás szemekkel várom az ágyban, hogy kattanjon a zár?

Japersze. PiciLány megoldotta, hogy még véletlenül se a bátyja miatt feszkózzak, aki egy sörözőben bulizik épp...

Két ébren nyűglődés között terveztem egy nyugiteát, mikor csörög a telóm. Na. Negyed 11, biztos NagyFiú hív, hogy maradna még.

Nempont.

Az első ilyen este olyan görbére sikerült, hogy egyedül nem tudta bevenni a kanyart. Menjünk érte.

Volt némi tanakodás, hogy ez mennyire szükséges. Én igazából nem vagyok ennek a "mentsük meg a hülyeségtől" dolog híve, de mással kiszúrni sem ér, hát Kedves taxiba vágta magát. Mi is voltunk kamaszok is meg hülyék is, hát azon túl, hogy sajnáltuk magunkat, amiért nem alhatunk épp, mikor PiciLány szundít, más nem volt.

Megértőek és támogatóak voltunk. Főleg Kedves. Az a helyzet, hogy meglepett ahogyan ezt kezelte. Megint nőtt a szememben.

NagyFiú pedig írtó cuki volt. Szégyellte magát és megkérdezte:

"Azért még szerettek???"

Hát persze! Meg is ölelgettük, béke volt.

Másnap?

Reggel 10-kor megkérdezte mit lehet enni...

Eszemmegáll. Enni??? Másnap???

A szombatot végigzombiztam. PiciLány meg végignyüszögte. Én gyakorlatilag menet közben aludtam.

Kedves vidéken barátkozott, mi meg NagyLánnyal kiélveztük a szabad estét és hónapos kihagyások után Vikingeztünk meg dumcsiztunk a konyhában hármasban NagyFiúval.

Kellenek ezek.

Hogy, hogynem, de Kedves is meg én is most közelebb kerültünk a kamaszokhoz is, meg végre egymáshoz is.

A sok-sok beszélgetés, a jelenlét, az érintések és a feladatok. Ezek tesznek fontossá egy családban (meg bármilyen közösségben).

Azt hiszem, most perpill mindenkiben megvan a lelkibéka. Brekeke.

Szóval készülhetük a rémisztésre, mert közeleg a Halloween tökfejek!

Nanta

Buli van! Kinek milyen végkifejlettel....