Mióta anya lettem, nem vagyok jófej

Úgy tűnik, hogy szararc lettem. Szó szerint SZAR ARC. A gyermekvállalással tudtam, hogy sok minden meg fog változni, hogy fel kell adnom - még ha csak ideiglenesen is - a nemrég visszaszerzett szabadságom, az egyéni érdekeimet, a függetlenséget. Egy percig sem volt kérdés, hogy megéri e! De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy szögre akasztom vele a jófejséget. Pedig tegnap megtudtam, hogy DE. Az anyasággal együtt jár ezek szerint, hogy ok nélkül beszólok a kamasznak. Nonstop csesztetem a drága gyermeket, hogy ugyan már ne csapja be az ajtót, ha alszik a tesó. Hogy please, ne menj hajat mosni meg szárítani, villanyborotvát berregtetni éjjel 11-kor. Szerencsétlent élni se hagyom, hisz neki 8-kor kellene ezek szerint ezeket művelni?! Hogy várhatom el, hogy lábujjhegyen járjon?! Sajnos a legrosszabbat hoztam ki a nagynéniből is. Szararcoskodásom itt se bírt magával: volt pofám megkérni, hogy ne 17 óra után jöjjön a babához, amikor nálunk összebújcsizós, zenehallgatós idő van. Példátlan módon még azt is szóvá mertem tenni, hogy egy maszkot magára kanyarinthatna, de az sem baj, ha nem tapizza a gyermek kezét, mert azt a szájába gyömöszöli. Na, azóta nem láttuk, de legalább megtudtuk „hogy azt hisszük, csak nekünk vannak jogaink”.