Ha olvastuk a Bárány Boldizsárt, a Tündér Lalát, vagy személyes kedvencemet, a Sziget-kéket, és vélhetően a gyerekünk később vevő lesz az Abigélre is, akkor nyugodtan megkínálhatjuk ezzel a már kisiskolások számára is olvasható, szépen illusztrált életrajzi könyvvel. Ha pedig a leendő olvasó esetleg khm, némi rokonságot mutat a jelleme-viselkedése a gyerek Szabó Magdáéval, aki a visszaemlékezések alapján korántsem volt mintakislány, akkor pláne érdemes megismerkedni az élettörténetével – nekem anno felszabadító volt gyerekként olvasni, hogy másnak is „éltek” a lakás tárgyai, más is továbbköltötte a kedvenc verseit-regényeit, mert nem nyugodott bele, hogy ennyi, vége van, intsünk búcsút a már családtagnak tekintett regényhősnek.
Mivel a könyv gyerekeknek íródott, csak jelzésszerűen jelennek meg a fontos Felnőtt-regények, de mégis ott sorakoznak, néha azzal együtt, milyen gyerekkori hatás, élmény játszott közre megszületésükben. A macskák pedig Takács Viktória rajzain e könyvben szinte minden lapon végigkísérik Szabó Magdát – ahogy az életben is. (
Kertész Edina: A lány, aki szavakkal varázsolt
Naphegy kiadó, 3490 Ft
Vakmacska
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.