Gyulladt mellből fejni maga a pokol

Egy kismanó naplója - akkor szép az élet, ha zajlik 7. hét Ma héthetes ez a kis cukipofa. Pár napja már kezd felismerni minket a férjemmel - ha fölé hajolunk, nevet vagy mosolyog. Egyre szebb a bőre - száraz ugyan egy picit, de mostanra legalább elmúltak róla a születése után pár nappal megjelenő mitesszerre hasonlító ragyák. Kis kezeivel nap közben gondosan összegyűjti a szöszöket (csak tudnám, honnan?), amiket aztán az ujjközeiben tárol - ezek az ujjacskák pedig sokat keresgélnek a szájában is. Sajnos még nehéz neki az ujját a szájába bevarázsolni, úgyhogy néha segítek neki betalálni, mikor már nagyon ideges - de pár másodperc múlva már megint az arca előtt hadonászik, mert nem tudja bent tartani. Amúgy meg egy imádnivaló kis selyemgombolyag! Nevet, cukiskodik, mosolyog, ha épp olyanja van - de akkor is meg kell zabálni, amikor biggyeszt és sír. És beszélget is: az apja szerint azt szereti a legjobban, ha ő azt mondogatja neki, hogy „höbö”. Ő maga egyébként a „beee” hangot adja ki, amikor éhes és sír.