A múlt heti bejegyzés napján megkértem a férjemet, hogy most ő mesélje el a babánknak, hogy hogy fog megszületni. El is mondta neki szép hosszan, és említette, hogy elmegy egy koncertre, és utána indulhat a születés bármikor. Én addig otthon kitakarítottam, olvasgattam, és egyáltalán nem voltam álmos. Éreztem néha, hogy valamit csinál a méhem, de nem fájt egyáltalán.
Éjfél körül hazaért a férjem boldogan a koncert után, és rákeresett a neten, hogy ez vajon a vajúdás-e, hogy pár percenként, kb. 20 másodpercig jobban érzem a méhem, vagy még nem. Azt látta mindenhol, hogy ez jóslófájás, és nekem is mindenki azt mondta, hogy ha vajúdnék, azt észrevenném tutira.
Úgyhogy próbáltam elaludni, de párszor ki kellett mennem a mosdóba, ami már gyanús lett, úgyhogy 2-kor írtunk a szülésznőnek, hogy miket érzek, mit gondol, menjünk-e be a kórházba. Megbeszéltük, hogy egy óra múlva telefonálunk, hogy mi a helyzet. Fél óra múlva már egyértelműbb lett, hogy ezek igazi méhösszehúzódások, és indul a buli, de tudtuk, hogy első szülés rohadt lassú, úgyhogy nem kell igyekezni sehová. Hát nem jól tudtuk…
Én ezt a vajúdást nagyon romantikusnak képzeltem, hogy majd ülök egy kádban, és a férjem masszíroz és ölelget közben. A valóságban pedig nem akartam, hogy hozzám érjen vagy szóljon, és egyedül akartam lenni, úgyhogy összekészülődött, és közben telefonon hallgatta a nyöszörgéseimet. Persze mindig bejött megnézni. Nem igazán volt átmenet a gyanús jel, a fájdogál és a mindjárt szülök állapot között, úgyhogy hirtelen tolófájásaim lettek, és a nyöszörgés sikoltozásba váltott, azt hittem, hogy megszülök a padlón.
Baromi nehéz volt felöltözni, és iszonyat lassan értünk el a kocsiig. Izgalmas lehetett a férjemnek így vezetni, hogy én közben üvöltöztem. Felhívta anyukámat, hogy elindultunk, és nem vette észre, hogy nem tette le a telefont, úgyhogy anyukám is hallgathatta a vajúdást. Elképesztően hosszúnak tűnt ez a kb. 20 perces út, de az autótól a bejáratig még inkább. Már éreztem, hogy valami kilóg belőlem. Az éjszakai portás mintha nem tudta volna, hogy milyen kórházban dolgozik, mert nem akart minket felengedni a szülészetre, amíg nem mondunk el minden adatot, úgyhogy a férjem leüvöltötte, hogy SZÜLÜNK!! És már mentünk is tovább.
A romantikus vízben szülés is kimaradt, mert három percre rá, hogy lerángattuk a gatyám, és lefeküdtem, már kint is volt a bébi. Jól éreztem, hogy valami kilógott belőlem már a parkolóban, mert akkor már tolta ki a fejével a burkot, úgyhogy azt kipukkasztotta a szülésznő, és pikk-pakk előjött a baba, aztán a méhlepény is. Elképesztő érzés volt meglátni, és megfogni a nyálkás kis puha testét. Egyedül az volt rossz, hogy nem tudtam megnézni, de szerencsére a férjem tartott egy tükröt, hogy lássam a kisfiunk husi pofiját. Mondjuk előző nap pont megszámoltam az ujjait az ultrahangon. Annyira ügyes volt, rögtön tudott szopizni! Szépen le is fosott, úgyhogy végül csak használtam a kádat.
Az évek óta kiválasztott, imádott nőgyógyászomnak persze ideje se volt beérni, de nem is változtatott volna a helyzeten, ha ő van ott. Így helyette az ügyeletes orvos jött be ölteni egyet, és gratulálni. Azt hiszem, meg se ismerném, annyira kevés ideig láttam. Nem baj, a szülésznő tökéletes volt, másnap is jött beszélgetni velem, nagyon elégedett voltam vele is és a kórházzal is.
A szonográfus végül tényleg alábecsülte a baba súlyát, mert 2,97 kilósan, 54 centivel született. Az édiségét viszont jól látta az ultrahangon, mert az valóban bejött.
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
