Egy buborékban töltöttem a hétvégét

Egy buborékban töltöttem a hétvégét

terhesnapló
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 12. 07:00
Még mielőtt megtudtuk, hogy babánk lesz, lefoglaltunk egy izgi szállást Noszvajon, ahol megünnepelhetjük a hatodik évfordulónkat. Egy buborékot. Volt jakuzzis lakosztály, jurta, meg katonai sátor is a választékban, de ez tűnt a leginkább különlegesnek, úgyhogy ott töltöttünk három éjszakát a pünkösdi hosszú hétvégén.

Már a helyszínen, látva, hogy egy magas teraszon van a szállásunk, és csak egy ágy van benne két puffal meg asztalkával, hirtelen kicsit megijedtem tőle, hogy milyen lesz lemászkálni éjszakánként a mosdóba, de aztán ez a félelem alaptalannak bizonyult. Sikerült tökéletes időben érkeznünk, amikor nem kell felkelnem éjjel, mert pont jól helyezkedik el a baba. Nem üldögél a hólyagomon, és nem is labdázik még vele. Télen még nem nagyon néztem utána a részleteknek, mert szeretek sátrazni, nem zavar a közös mosdó, meg a fülledt reggel, úgyhogy nem tartottam semmitől, de ezek szerint nem is kellett, várandósan se kellemetlen ez. Legalábbis így, a 18. héten.

Nagyon szép helyre tették ezt a buborékot. Sűrűn körülveszik a fák, és egy kis patak folyik alatta. Így reggel nem a hőségre ébredtem, csak a világosságra és a madárcsiripelésre. De tök jó egyébként a napfényre kelni, nem ébresztőre, ilyesmit elég ritkán tapasztalok. Kicsit űrhajó-érzetem volt a buborékban, mert két cipzáras ajtón kell ki-be mászkálni, hogy a levegő ne szökhessen ki, és ne dőljön ránk az egész. Mint egy légzsilip. A buborék átlátszó része a fák lombkoronájára meg az égre néz, úgyhogy éjjel láthattuk a csillagokat az ágyban fekve, az elég jó élmény volt.

Első nap bölcsen bent hagytam a cuccom napközben, úgyhogy este örömmel konstatáltam, hogy a D-vitaminom egyetlen nagy lágyzselatin masszává olvadt össze... Ezután viszont már rutinosan kitettem mindent a teraszra, hogy ne kelljen ötven fokban szaunáznom, ha át akarok öltözni. Erre a brutál meleg időre meg volt alternatívánk bőven. Lehetett az árnyékban függőágyban heverészni, medencézni, tóparton sétálni, a hegyekben kirándulni, hűvös helyen pingpongozni, stb, úgyhogy ezeket mind sorra megejtettük.

Nagyon szeretem ezt a környéket a sok mezővel, virággal, dombokkal. Ha a környezet meg a szállás nem lett volna ennyire jó, akkor is teljesen megérte volna oda menni, annyira isteni volt a reggeli. Meg persze az, hogy kettesben lehettünk, és nem volt semmi dolgunk. Ébredés után, háton fekve mindig nézegettük a hasam, hogy a köldökömig lapos, a köldököm alatt meg egy nagy dudor. Megsimogattuk, és figyeltük, hogy néha meg-megmoccan. Aztán vagy két órán át élvezettel ettük a frissen készült házi finomságokat, és amikor utána ledőltünk emészteni, már egyformán dudorodott a hasam a köldököm alatt és fölött…

Azt hittem, hogy ez a korszak majd később jön el, de az utóbbi egy-kt hétben rám is kikerült a „nyugodtan beszélgess velem tábla”. Tudtam, hogy a kutyásokat, kismamákat és kisgyerekes szülőket előszeretettel szólítják meg az emberek, úgyhogy annyira nem ért váratlanul, hogy rendre kérdezgetni kezdenek. Általában nem szeretek idegenekkel beszélgetni, de szerencsére a babavárós-kismamás-szülés élményes-40 éves korom fölött lett gyerekem beszámolók baromira érdekelnek, úgyhogy egyáltalán nem zavar, amikor ezekről a témákról mesélnek ismeretlenek.

Egyelőre azt se unom újra és újra elmondani, hogy „nem, még nem tudom a baba nemét, most 18 hetes, nekem tényleg mindegy, hogy fiú vagy lány lesz-e, igen, majd szeretném tudni a nemét, igen, az első babánk, igen, egyelőre úgy gondoljuk, hogy több gyereket szeretnénk majd”, mert iszonyúan boldog vagyok, hogy végre itt van bennem a babánk, és emiatt akárhányszor tudok lelkendezni. Azt szerencsére eddig megúsztam, hogy idegenek megfogják a hasam, remélem, hogy ez így is marad.

Időközben kiváltottam még egy várandós bőröndöt, és egész hasznos dolgok voltak benne. Kecsketejes krém, bioolaj a striák ellen, előke, kiskanál, hozzátáplálós receptek és táblázatok, tejtermelést serkentő teák és ugyanaz a fogkrém, ami a másik csomagban is volt. Babaruha-vásárlás terén pedig nagyjából sikeresen visszafogtam magam, de egy garázsvásárba azért elnéztem a környékünkön, mert még sose voltam ilyenen. Tök jó kis tapadós mintás, vadiúj babazoknikat szerváltam, úgyhogy nem is bántam meg.

Itoshii

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.