A történetet nem a sötét középkorban, hanem 2012-ben kezdeném, amikor az első csemeténk megszületni készült. Gyerekorvos terén egyáltalán nem voltam otthon, akkor még nem bújtam lelkesen a blogokat, hogy megtudjam a tutit, gondoltam, jó minden, ahogy van, majd a védőnő megmondja. Ez volt az első elhibázott lépés.

Akkor még csak nagyom ködösen derengett előttem, hogy az előbb említett „hölggyel” sem vagyok semennyire sem egy hullámhosszon, de még egy galaxisban sem, de erre, felénk (nem falun, hanem megyeszékhelyen, kérem), nem lehet ám védőnénit választani, a gép dobja, te meg szívsz. Szóval a hozzánk legközelebb eső körzeti gyerekorvoshoz jelentkeztünk be, aki már ez én gyerekkoromban is praktizált, és valamiért olyanokkal találkoztam csak, akik teljesen odavoltak a doktor néniért.

Az első babalátogatás alakalmával minden jó is volt, aztán következtek a havi vizitek. A gyermek normális paraméterekkel született (2800 g, 52 cm) szerintem, de ők már ekkor húzták a szájukat, mert kilógott a táblázatból. A táblázatból, amiben minden gyerek benne van, kivéve az, amelyik nem tudja mi az a percentilis, és egyebek. Aztán három hónapos volt, amikor a státuszvizsgálaton nagyon sugdolóztak, majd közölték, hogy a gyerek nem hízik eleget, kezdjem el tápszerezni, mert éhen fog halni.

VAN POZITÍV PÉLDA IS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN...

A kicsik lelkével is foglalkoznak a gyermekkórházban

Angyalka gyermekorvos tápszerezés védőnő

Judit egy Facebook bejegyzésben mesélte el a budapesti Heim Pál Gyermekkórház neurológia osztályán szerzett tapasztalatait, és azt szeretné, ha minél többen tudnának azokról a lelkiismeretes dolgozókról, akik lánya gyógyulását segítik.

Tovább>>>

Nem vagyok szoptatásnáci, szeretem a gyerekeket szoptatni, de ha mondjuk tényleg nem lett volna elég tejem, ő meg éhes lett volna, hát üsse kő, hozzátáplálom. De ő nem volt éhes szopi után. Felírták a szokásos tejpépet. Egy hétig küzdöttem, hogy a gyerekbe cucáljam, már úgy éreztem, mintha libát tömnék, hol a gyerek üvöltött, hol én bőgtem. Aztán győzött a józan ész, mármint nálam, és a pép a kukában landolt. A gyerek meg evett, aludt, meg hízott. Jó, a táblázatból kilógott, de magasról tettem rá. Erre a fejezetre adnám a doktor néninek, és siserehadának az első mínuszpontot.

A következő pont, az hogy a tejpépes töméssel egy időben kijött a legénykén ilyen furcsa ekcémás kiütés, aztán elmúlt, és mikor megkezdtük a kóstolgatást, meg az eszegetést (szabadon választott drogériás tejpépek és bébiételek) akkor újra előjött. Jeleztem a doktor néninek sokszor, elmondtam, hogy az én bőröm is ilyen volt gyerekkoromban, allergiás is vagyok, de azt mondta, ennek semmi köze az allergiához, rosszul kenem a gyereket. Itt elkezdődött a küzdelem a temérdek kenőcs és gyógyszertári kozmetikum világában, mert a gyerek bőre csak nem javult. A doktor néni válasza az volt:

„Hogy akarja felnevelni, ha még bekenni sem tudja rendesen?”

Egyévesek lett a baba, a státuszvizsgálat során sikerült minden előzetes jelzés nélkül úgy hátrahúzni a gyerek fütyijét, hogy az berepedt, és a leggondosabb kezelés ellenére szerzett fitymaszűkületünk lett. A doktor néni a kérdőre vonás után elmondta, hogy ő ezt így szokta, eddig még mindenki túlélte, ne reagáljam túl a helyzetet. Ekkor döntöttem el, hogy innen nagyon gyorsan továbbállunk.

Sajnos aztán az események nem várt fordulatot vettek, mert egy hét múlva a kisfiam egy keksz elfogyasztása után anafilaxiás sokkot kapott és kórházba került (a kórházi ellátásokról – volt belőle több is – egy másik részben írok). Ott kiderült, hogy valószínűleg mogyoróallergiája van, a vérvizsgálat nem mutatta ki egyértelműen, de a keksz „nyomokban” tartalmazott földimogyorót. A kórházban mondták, hogy a bőrprobléma is valamilyen allergia jelei. A doktor nénit felkerestük, miután hazamentünk a kórházból, gyakorlatilag melegebb éghajlatra küldött minket, hogy ha az egyéves gyereket csak tápszerrel etetném, akkor nem lenne ilyen probléma. Emiatt és a korábbi történések miatt végleges búcsút vettünk egymástól.

Ezután a gyerek szeme még mindig gyakran fel volt dagadva, gyakorlati segítséget sehonnét nem kaptunk, jártunk allergiavizsgálaton, gasztroenterológián – eredménytelenül. Belevetettük magunkat a szakirodalomba és blogokba, külföldi lapokba. Aztán nagy nehezen rájöttünk, hogy a gyerek nem „csak mogyoróallergiás” hanem szójaallergiás, keresztallergiával. Azután, hogy az ehhez tartozó étrendet kitapasztaltuk, mondhatni zökkenőmentessen ment az élet ezen a téren.

A második gyermekorvossal sem jártunk sikerrel. Erről a következő posztban mesélek.

Angyalka

EZ IS ÉRDEKELHET

Nem fogom azt csinálni, amit a gyermekorvos mond!

Az hagyján, hogy a gyerekorvos úgy nyúlt hozzá, mint egy döglött nyúlhoz, és úgy cibálta, mintha egy darab hús lenne, már ez sem nagyon tetszett, a retkes körmeiről ne is beszéljünk.
Tovább>>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>

„Tápszerezze a gyerekét, mert éhen fog halni!”