Az Alma & Hagyma alkotója az egyiptomi születésű, Angliában nevelkedett George Gendi, a Cartoon Network Studios vezető művésze. Korábban az Emmy-díjas, a kritikusok által elismert „Túl a kerítésen” vagy a „Királyok hétköznapjai” mini sorozatok alkotójaként ismerhettük meg. Gendi 2009-ben kezdett el dolgozni a Cartoon Network forgatókönyvíró csapatával, akkor kapott felkérést az azóta már Emmy-díjat nyert Gumball varázslatos világa című rajzfilmsorozat első szériájának tervezésére. Gumball, a vicces külsejű kék(!) macska és haverjai az én fiam elismerését is hamar kivívták, a filmeket prózára fordítva gyakran mesélte nekem például az unalmasnak tartott autózások közepette, mondjuk Budapest határától egészen Kecskemétig, folyamatosan. Azt hiszem, ezt az alkotó sikerként élné meg, ha tudna róla.
Alma és Hagyma, ha lehámozzuk róluk a zöldség-vagy gyümölcsálruhát, voltaképpen két „tipikus” (???) gyerekkarakter, akiket vélhetően úgy alkotott meg a forgatókönyvíró, hogy sokan ismerhessenek magukra. A két kis figura falusi otthonából költözik a nagyvárosba, ahol mindenféle kalamajkába keveredik. Alma egy melegszívű, impulzív és érzelmileg ingatag karakter, akit inkább az érzelmei, mint az értelme vezérlik. Folyamatosan nyüzsög és vibrál, képtelen a semmittevésre, mindig kész az újabb és újabb kalandokra. Ezek időnként mindenki számára balul sülnek el, de elég derűs alkat ahhoz, hogy közben észre se vegye az okozott felfordulást. Azt viszont utálja, ha kihasználják, ha pedig elhibáz valamit, hajlamos mérges és csalódott lenni.
Hagyma egészen másféle: félénk, érzékeny, aki Almával való találkozása előtt jóformán senkivel nem állt szóba, introvertált és bizonytalan. Idegenek társaságában kényelmetlenül érzi magát, és egyáltalán nem lepődik meg azon, ha valami nem sikerül; ezzel együtt minden alkalommal összeomlik a kudarcon – de Alma, aki a legjobb barátja lesz, épp ilyennek fogadja el, amilyen. És Hagyma, ha biztonságban érzi magát és lehiggad, akkor kifejezetten mulatságos és szórakoztató figura. Alma sokat segít neki eligazodni a világban, cserébe ő követi Almát mindenféle őrült és lehetetlen kalandba, elvégre a legjobb barátok vagy mi.
A Budapest School adott otthont a bemutató vetítésnek, ahol két részt nézhettünk meg: Az „Új élet” című sorozatindító epizódból megtudhatjuk, miként találkozik össze a két főszereplő, az ezt követő, „Tökéletes csapat” című epizódban pedig egy kóbor macska veszélyezteti kettőjük kapcsolatát, ami Hagymát aggodalommal tölti el. (Amikor pedig megkérdezték a gyerekeket: „te inkább Alma vagy Hagyma lennél ebben a történetben?”- akkor az én fiam igazi sablonon kívüli gondolkodásmóddal vágta rá: én leginkább a MACSKA!)
És ha már zöldség és gyümölcs, akkor kert is: a bemutató végén a Budapest School előtti aprócska utcai földterületen, az iskola „közösségi kertjében” ültethettek el a kiskorú nézők mindenféle palántát és magvakat, amiből zöldségek vagy fűszernövények kelnek ki, ha ki nem csipegetik őket a Pozsonyi út madarai, a veteményeket saját színezésű táblácskákkal jelölték. A Budapest School alapítója, Halácsy Péter szerint az iskola célja, hogy a gyerekek szeressenek odajárni, elfogadják és támogassák egymást (és így tudjanak csapatmunkában is együtt dolgozni), közösen óvják, gondozzák közvetlen környezetüket, például a az általuk létrehozott közösségi kertet. Alma és hagyma ugyanis a városban egyelőre leginkább a piacon, szupermarketben, esetleg a képernyőről kapható, zacskóban vagy egyedi karakterrel, de ritkán adódik lehetőség, hogy városi gyerek ilyesmit nőni, fejlődni is láthasson. Addig marad Alma és Hagyma, aki szerette Gumball-t, talán őket is a szívébe zárja majd.
Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.