Az ügyeletes doki szerint nem a magzatvíz folyt el…

Visszamegyek a hálószobába, halk szavakkal felébresztem a férjem.

Rá nem jellemző gyorsasággal pattannak ki a szemei, egymásra nézünk, és szavak nélkül is tudjuk, érezzük, életünk legszebb napja előtt állunk. Felhívom a szülésznőt, kissé bizonytalan hangon tájékoztatom a történtekről. Lezuhanyzom, hajat mosok, a férjem is elkészül, és fél 5 körül már a kórházban vagyunk. A derekam fájdogál, de nem vészes. A ctg nem mutat fájásokat, bő egyujjnyi a tágulás, és az ügyeletes orvos szerint ép a burok. Kérdően és kicsit lesajnálóan néz rám az ügyeletes szülésznővel együtt, és van szerencsém végighallgatni egy kiselőadást arról, milyen, amikor valóban elfolyik a magzatvíz.

A biztonság kedvéért adnak egy 1 cm hosszú és 3 mm széles kontrollcsíkot, fél órát tartsam a bugyimban és az biztosan jelzi nekik, ha szivárog a magzatvíz. A 40. héten egy ekkora papírt jó helyre elhelyezni a fehérneműmben kész kihívás volt egyébként. A kontrollcsík nem színeződött el, így eldönthetem: hazamegyek, vagy felvesznek az osztályra, de egy-két napig ebből szerintük még nem lesz baba. Kétségek közt a hazamenetelt választom, de a kocsiban továbbra is érzem, hogy valami nem stimmel. Négy gyógyszertárat is végigjárunk, egyikben sem tartanak magzatvíz szivárgást jelző betétet. Ragaszkodom hozzá, hogy szerezzünk valahonnan, még egyszer nem akarok feleslegesen bemenni a kórházba. Hazaérünk.

Kezdek rendszerességet felfedezni a fájásokban. A férjem elkezdi egy táblázatban vezetni az időpontokat. Próbálunk pihenni, az aznapra tervezett családi ebédet lemondom. 20 percekre elszenderedek, de hosszabb alvásra képtelen vagyok. Délután van, nem múlik. Beállok a zuhany alá, jólesik, de a fájdalom ott sem múlik. Jöjjön a fitball. Üldögélek, rugózok, nem múlik. Beesteledik. 8 percenként követik egymást a fájások, bekapcsoljuk a tévét, de már nem köt le. Megbeszéljük a férjemmel, hogy ha fél órán keresztül 5 perces fájásaim vannak, indulunk vissza a kórházba. Ez este fél 10 körül be is következik.

Még egy gyors zuhany, a szülésznőm ügyeletes, vár minket. Már annyira fáj, hogy a férjem előremegy a garázsba, ledönti a jobb első ülés támláját, hogy arra fel tudjam tenni a lábam. Az isofix hátulra már beszerelve, elfeküdni nem tudok. Úton vagyunk, nem jó ülve. Egyszer félre is kell állnunk, kiszállok a kocsiból, állva könnyebb. Sokkal. Leparkolunk a kórház előtt, összeszedem minden erőmet, 5 perc séta a szülészet. A szülésznőm nyit nekünk ajtót, be is kísér rögtön a vizsgálóba.

Az ügyeletes orvos vizsgál meg. Bő 3 ujjnyi. Kérdezi, hogy a folyás mióta ilyen vizes. Elmesélem neki a reggeli kálváriát, mire mondja, hogy a burok nem ép, a magzatvíz már elfolyt. Megjegyzem, hogy emiatt voltam bent reggel. Nincs időm kiakadni, pár perc múlva a férjemmel és a köteg kitöltendő papírral együtt a szülőszobán találom magam. Csend van, a miénken kívül az összes szülőszoba üres. Átöltözöm, aláírok, közben fáj, leteszem a tollat, újra felveszem. Ctg rám kötve, antibiotikum bekötve. Állhatok közben? Igen. Szomjas vagyok. Egyfolytában. Nézem a gépen a fájásokat, a férjem törölgeti a combomról a vért, rugózok és guggoló mozdulatokat végzek az ágyba markolva. Fél óra telt el, a szülésznő megvizsgál, méhszáj már eltűnőben. Mehetek a zuhany alá, ha van kedvem. Van. Meztelenre vetkőzve zuhanyozom a fájások szünetében a hasam, fájások alatt a férjem zuhanyozza és masszírozza a derekam.

A lila bikinim a bőröndben marad. Pakoláskor szentül meg voltam győződve róla, hogy márpedig a szülőszobán is lesz bennem tartás, én aztán nem leszek meztelen a víz alatt sem. Nevetek magamon. Eltelik 20-25 perc a zuhany alatt, befut a dokim is. Megvizsgál, lehet nyomni, ha érzem az ingert. Néha érzem, de nem olyan határozottan, mint azt előtte képzeltem. Maradhatok állva? Nem. A kitolásnál nem. Nagyon rossz fekve. Nem érzem, hogy kéne nyomnom, hogy jó legyen. Szédülök. Nem kapok stroke-ot, ugye? Nem. Próbáljak meg mélyen lélegezni. Beszívom a levegőt, hörögve fújom ki. Nyomok, hörgök. Nem haladunk. Oldalra fordulhatok. Így könnyebb.

Egyik lábam a szülésznő oldalába fúrva, a másikról fogalmam sincs. Újra nyomok. Látszik a baba haja. Van haja? Van. Kevés, de van. Erőt ad, hogy tudom, mindjárt vége. A szülésznő olajoz, most már tudok figyelni az instrukcióira. Nyomjak, tartsam vissza kicsit, nyomjak újra, vegyek levegőt, nyomjak, kint a feje. Utána mintha minden további erőfeszítés nélkül kicsusszanna a teste. Kinyitom a szemem, nyújtom felé a kezeim, megfogom a kislányom. Magamhoz húzom, ne húzzam tovább, rövid a köldökzsinór, a hasamon a babám. Meleg, csúszós a kis teste, az én kislányom! Nézek a férjemre, könnyes a szemünk. Elvágja a köldökzsinórt, elviszik a babát, nézek körbe, rápillantok az órára, 1:45. A kislányom, egy zöld takaróba bugyolálva, immár az én karjaimban, csodálkozó tekintettel néz mélyen a szemembe. Egyszerre lesz mindennek vége és kezdődik csak most el.

Lucita

Bezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?