Mondókázzon az egész világ!

Mondókázzon az egész világ!

iskolások
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 30. 14:00
Ebben a posztomban szeretném először is leszögezni, hogy az írásaimmal nem akarom kizárólag a szülőre hárítani a felelősséget, ami a gyermeke fejlődését illeti, illetve nem „áttolni akarom a feladatot, hanem megmutatni, mit tehet a szülő, hogy az olvasás/felolvasás nagyobb öröm legyen a gyerkőcöknek már a születéstől fogva.

Lackfi János költő és J. Kovács Judit drámapedagógus Százérintő című interaktív mondókás könyve Agócs Írisz illusztrációival készült 0-4 éves korosztály számára. A huszonkét ölbeli játék nagyszerűen közvetít miniatűr „drámákat” a mindennapokból: zümmög a szúnyog a fülünkbe, eszünk, esik az eső, vagy éppen betegek vagyunk. A testkontaktus mellett, mely megnyugtató és szorongásoldó, segítenek a mondókák az anyanyelvünk zenéjének elsajátításában. A játék természetes adaptációs eszköz és normaközvetítő közeg egyszerre: a mondókák segítségével lehetőségünk van jobban megismerni a gyermekek egyéni belső világát, ezáltal személyiségét.

A legtöbb mondókában fokozatosan emelkedik a feszültség, majd a végén kioltódik, jön a csattanó: ez segít a frusztrációk levezetésében. A modern élet eszközei is megtalálhatóak a mondókákban: sms, mobiltelefon, repülő is helyet kap a szövegben, ezáltal nem lesz életidegen. Mindemellett egyszerű alapszókészlettel dolgozik a szöveg, sok benne a hangutánzó szó, így nem okoz nehézséget a megértés, lehet kántálni is. Szülőként teljesen világosak és egyértelműek az instrukciók: milyen testbeszéddel, testtartással, mozgással tudjuk eljátszani a szöveget. Egyikhez-másikhoz az ujjbábozás is nagyon passzol. Nincs szükség szerintem arra, hogy tematizálják a mondókákat akár kontextus, akár kívánt mozgásforma, akár téma szerint.

A színek nem harsányak, de figyelemfelkeltőek, a könyv mérete optimális szerintem. Itt szeretném megjegyezni, hogy természetesen híve vagyok az e-book terjedésének, de más médiumban más az olvasás élménye is. Mindenkit arra biztatnék, hogy kezdetben a papír alapú hordozón adja a gyereke kezébe a szöveget. A mondókákban nincsenek kreatív nyelvi lelemények, de ebben a korosztályban nem is cél ezeknek a megértése, alkotása. Egyszerű nyelvezet, egyszerű forma. Néhány mondóka kibővíthető, hogy édesapa, nagymama vagy nagyobb testvér is beszálljon a játékba: a mobilosban például a megszólaló hang lehet egy családtag is. A békásban pedig ha becsobbant a kisgyerek, akkor a tóban várhatja halacska vagy másik béka akivel találkozik, ezt is meg lehet jeleníteni egy családtag segítségével.

Bővebben: http://kerekito.hu/ http://kacagtato.hu/

Másodjára pedig Agócs Írisz: Kicsi, nagy című könyvéről szeretnék néhány szót ejteni. Egy hatalmas elefánt és egy picike madár barátságáról szól. Tükörként működik a szöveg: kiemeli a nagyság és kicsiség előnyeit és hátrányait. Kiválóan alkalmas lehet, hogy oldjuk vele a testvérféltékenységet, hiszen burkoltan tudunk rákérdezni, magyarázni a testvéri rivalizálásra, hiszen a szöveg megmutatja, miért tud jól együtt játszani kicsi és nagy. A mondatok hasonló szerkezetűek: ha kicsi/nagy vagy, akkor…

Bővebben: http://artistamuvek.blogspot.hu/

https://www.facebook.com/iriszagocsillustration/?fref=ts

Szeretnék még egy rövid bekezdés erejéig kitérni az online olvasásra is. A gyorsolvasást és az információk célzott kiszűrését segítette az a játék, amelyben párokba osztottam a gyerekeket majd minden párnak egy perc állt rendelkezésére, hogy megtaláljon egy adott információt. Általában forgórendszerben választottak egy tábláról előre kitalált témában kérdéseket: sportok, játékok, celebek, stb. Minden párosnak kellett keresnie, mert ha az a páros, aki választott kérdést és övé volt az elsőbbség, hogy választ adjon, de nem tudott, akkor lehetett pontot rabolni, a többi páros mondhatta a jó választ jelentkezési sorrendben.

Gyakorolták a Google kulcsszavas keresőjének használatát, majd a szövegbeli segítő elemek figyelembe vételét. Ha pl.: egy személy születési dátumára voltam kíváncsi, akkor megtanulták, hogy a Wikipédia az egyik leggyakoribb (ha nem is mindig a legmegbízhatóbb forrás) és érdemes rögtön az elején kezdeni a keresést a vastaggal szedett név után. Ha viszont egy bonyolultabb információra voltam kíváncsi pl.: a Heathrow repülőtér régi nevére, akkor megtanulták, hogy nem érdemes így beírni egyben, hogy „Heathrow repülőtér régi neve”, mert legfeljebb a név eredetére vonatkozóan akad meg a szemünk azonnal információn. Viszont, ha a Heathrow repülőtér története kulcskifejezést írjuk be és ott böngészünk a szövegben, megtaláljuk a helyes választ.

Szalíz

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.