Márciusban is Bezzeganya Klub!

Márciusban is Bezzeganya Klub!

nagycsaládos
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 02. 13:00
Márciusi klub programok

A Bezzeganya klub második hónapja üzemel. Jó beszélgetések között új ismeretekre tettünk szert, barátkoztunk, és a gyerekek mindeközben vígan játszottak. Márciusban is folytatjuk a programot.

Március 6-án A családi viszonyok változása a gyermek születése után lesz a témánk. Arra keressük a választ, hogy miért olyan rázós az első év, hogy miért megy ekkor annyi házasság tönkre, hogy fel lehet-e erre is készülni, hogy hogyan kerülhetjük el a mély gödröket. Kicsit az anyós-kérdés is szóba fog kerülni, meg a szülés utáni rokonok-barátok segítsége. A fiatal szülők mellett anyósokat is várok.

Március 13-án A kamaszkorról beszélgessünk! Erről a cseppnyit sem könnyű, néha talán félelmetes időszakról. Jó lenne, ha rutinos anyák is jönnének, akik már felnevelték gyermekeiket. Emellett várok mindenkit, aki előre felkészülne, vagy épp most ért a kamaszkor küszöbére a gyermekével.

Március 20-án Beszélgessünk az elveinkről! Akik szülés előtt állnak, milyen elvekkel készülnek a szülésre, babázásra, kisgyerekezésre? Aki már gyermeket nevel, mik voltak az elvei, megvalósította-e őket, van-e ami ment a levesbe, vagy mi volt, ami megmaradt? Van-e kőbe vésett, megváltoztathatatlan elvetek?

Március 27-én vendéget hívunk ismét. Erről később lesz bővebb információ.

Várok sok szeretettel minden érdeklődőt Budapesten a Corvin negyed mellett, a Práter utca 12-ben. A program 17-19 óráig tart, ára: 1500 Ft.

Bátran hozz csemetét, sok játék, pelenkázó, ennivaló melegítésére szolgáló eszközök segítenek, hogy az apróságok is jól érezzék magukat. A szülőket finom teával várom.

nagycsaládos

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.