Úristen! Hármasikrek?!

Úristen! Hármasikrek?!

Ikrek
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 17. 06:00
Az árnyék Terhességem 8. hete körül egyre gyakrabban éreztem alhasi fájdalmat. Környezetemben nem akadt senki, aki a közelmúltban szült volna (a családban legidősebb „gyerek” vagyok, barátnőimnek még nem volt gyerkőcük). Reggeli rosszullétekről hallottam ugyan, de nem fájásokról. Arra jutottam, hogy a biztonság kedvéért elmegyek a nőgyógyászhoz. Fogadott orvosom nem lévén a körzeti nőgyógyásznál üldögéltem egy-két órát. A doktor úr rögtön javasolta, hogy a másik szobában nézzük meg ultrahanggal. Eddig különösebben nem féltem, de a nyugdíjas korú, kimért orvos egyre jobban azt az érzést keltette bennem, hogy van ok az aggódásra. Felfeküdtem az asztalra és szemem a monitorra tapasztottam.

Vannak bizonyos helyek, ahol az ember azt érzi, hogy olyan, mintha megállt volna az idő. A környékünkön ilyen az egyik patika is. Belépéskor megszólal az ajtó fölötti gong, amely egyetlen hangot ad ki másodpercekig elnyújtva, mint egy lassú varázsütés, bent pedig, mintha a gyógyszertár összes alkalmazottja hipnózisban lépkedne, keresgélne. Suttogva beszélnek, a falióra ketyegése a legerősebb hang. Öt-tíz perc alatt szolgálnak ki egyetlen vevőt.

Ilyen másik tér-idő zónába cseppentem az ultrahangon is. Türelmetlenül vártam a diagnózist, a fel-felvillanó foltokból nem tudtam kivenni semmit. A doktor úr azonban láthatóan ráért. Közelebb hajolt a képernyőhöz, majd összehunyorított szemmel lassan eltávolodott. Percek teltek el egyetlen szó nélkül. Vártam és vártam. A szívem egyre gyorsabban vert. Amikor már úgy éreztem, nem bírom, megkérdeztem:

- Doktor úr, valami baj van?
Hosszú másodpercek teltek el megint, mire megszületett a válasz:
- Miből gondolja?
És én csak feküdtem tovább és izgultam. Majd egysze rcsak azt mondta:
- Van egy árnyék a magzat mellett. A hasfájását nem ez okozza, az valószínűleg felfázás.
- De mi az az árnyék?
- Úgy gondolom, egy másik magzat. Tudja ez egy nagyon régi készülék. Adok egy beutalót a klinikai ultrahangra, minden nap háromig lehet menni, nekik már nagyon jó gépeik vannak. De ráér, akár két-három hónap múlva is elmehet, nem sürgős.
Innen aztán felgyorsult az idő. Hazarohantam. A férjem éppen porszívózott, ki sem kapcsolta, csak odakiáltott:
- Na? Mondott valamit?
- Talán ikrek – kiabáltam túl a zúgást.
Na, erre már kikapcsolta.

- Micsoda? Viccelsz?
- Tessék, itt a beutaló a klinikára: Gemini?
- Honnan tudjam én, hogy az mit jelent?
Magyarázhattam volna, hogy onnan, hogy mondjuk, a csillagjegyed Gemini és ha időben születik, vagy most már születnek, akkor ők is Geminik lesznek. Nem vesződtem vele. Otthagyva a porszívót a szoba közepén siettünk a klinikára. (Még hogy hónapokig is ráér!)
A klinikán rengetegen várakoztak, az idő ólomlábakon vánszorgott. Két óra körül a férjemnek indulnia kellett tanítani, nem maradhatott tovább. Múltak a percek, egyre jobban közeledett a három óra. Úgy éreztem, hogy ha ma nem kerülök sorra, nem bírom ki holnapig.
Sorra kerültem. Pár másodperc múlva, pedig már hallottam is:
- Na, úgy látom ez elég egyértelmű, mondanom sem kell.
- Micsoda?
- Hogy ikrek-e?
Ekkor néztem jobban a monitorra. Három „buborék”-ot láttam.
- Úristen! Hármasikrek?
- Nem, dehogyis! - nevetett fel a hölgy. Ketten. - A harmadik nem az. (Itt elmondta, hogy micsoda, de ez már nem jutott el a tudatomig.)

Alig vártam, hogy megosszam a hírt a férjemmel. A kezdeti ijedtség utáni öröm igazán akkor tudott csak utat törni bennem magának, amikor láttam az ő örömét is. Onnantól kezdve aztán megállíthatatlanul boldog és büszke voltam.

Orsolya

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.