Ne kiabálj, nem hallják a szülésznők a Forma-1-et!

A terhességem mondhatni problémamentes volt, inkább elővigyázatosságból kellett egy-két gyógyszer. A legviccesebb az volt, mikor egy értéket tök véletlenül néztek meg a 36 hetes vérvételnél. Készítettek kontrollvizsgálatot is, majd az orvosom úgy döntött, hogy vérhígítóval kell magam szúrni. Hát mondanom sem kell, hogy nem volt kellemes a 36 hetes pocimat bökdösni, de viszonylag hamar túltettem magam rajta.

Május 24-én kezdtem érezni, hogy valami történik. Nem szóltam apának, hisz ő közölte, hogy aznap nem szülünk, mert BL döntő van. A picur bent maradt. Elérkezett május 25-e vasárnap, és egyben gyereknap. Hetekkel korábban lebeszéltem a barátokkal, hogy én a nagyot csak velük vagyok hajlandó elvinni a gyereknapi programra, mert apa dolgozott azon a vasárnapon. 10 körül értünk oda. (Rögtön találkoztunk is az egyik barátnőmmel, aki meglepődve állapította meg, hogy még egyben vagyok.) Természetesen a nagy jól érezte magát, hallani sem akart arról, hogy haza kellene menni. Telefonáltam apának, hogy el tudna-e szabadulni fél órára, hogy ölben gyorsan hazavigye. Mondta, hogy van egy kis szabadideje, így eljött és még egy ideig maradtunk is. Végre kicsit leülhettem. Meleg volt, már a lábam sem bírta a mászkálást.

Beszélgetek a barátokkal, mikor egyszer érzem, hogy valami folyik a lábam között. Felpattantam és mondtam apának, hogy most azonnal menjünk haza, mert vagy a magzatvíz folyt el, vagy bepisiltem. (Sajnos az előzőnél is egyszer előfordult pont a 37. héten.) Kicsit hangos lehettem, mert a körülöttem állók érdeklődve nézték, mi történik. Barátnőm és apa kérdezgette, hogy fájás van-e. Mondom, nincs, de én hazamegyek. Teljes tanácstalanságban rohantam haza, gondoltam a sietség majd beindítja a fájásokat. Közben telefonáltam húgomnak, hogy mégse 3-ra jöjjön, hanem ha lehet minél korábban. Ez volt fél 12 körül. Fájás sehol, de én már tudtam, hogy a magzatvíz folyt el. Gyorsan felhívtam a szülésznőt, aki mondta, hogy menjek be a kórházba. Közben apáék hazaértek, ebédeltek, majd áthívtam a barátnőm férjét, hogy egy fél órára, amíg nem jön húgom, tévézzen a nagyobbikkal, úgy ellesz egy darabig. Apa hívta a kollégát, hogy mennie kell, vegye át a munkát. De ő Balatonon volt, csak 2 körül ért haza.

A kórházba vezető úton (és addig is, amíg vártam a vizsgálatra) végig azt hallgattam, hogy biztos csak beizzadtam, vagy napszúrást kaptam. Mert apa ugye utánaolvasott, hogy a magzatvíz ennél több, és egyszerre folyik el, és fájásnak is kellene lennie. Mire megérkeztünk tényleg én is elbizonytalanodtam, de apa közölte, hogy legalább egy jót autóztunk a vasárnapi ebéd helyett. A vizsgálaton mondták, hogy ez bizony a magzatvíz volt és 4 cm-re már kitágultam. Mondtam apának, hogy maradnunk kell. Gondolta magában, akkor 6-7 körül már biztosan meglesz a baba. Kaptam szobát, amibe berendezkedhettünk. Felraktak CTG-re és telefonáltam párat. Időben az még biztos, hogy fél 2-kor hívtam a barátnőmet, hogy délelőtt még egyben, de ma már tuti külön leszünk. Fogalmam sem volt, hogyan lesz ez, mert fájás még mindig nuku. Megjött a fogadott szülésznőm, és Ő is megvizsgált. 6 cm-re tágultam ki, és a vizsgálat után lettek 10-15 másodperces „fájásaim”, de igazából nem fájtak. Olyanok voltak, mint amikor beszúrtam magamnak az injekciót. Kérdeztem, hogy így hogy lesz szülés. Mondta a szülésznőm, hogy kapok fájáserősítőt, de még húzzuk az időt egy kicsit. Odakészítette az infúziót és felrakott CTG-re. Ekkor mondtam neki, hogy oké, de nekem nemsokára mennem kell vécére. Mondta, hogy jó, szóljak, és levesz. Kb. 2 perc múlva szóltam apának, hogy keressen valakit, mert ki kellene mennem. Hallom a szülésznőt, „Máris?” Bejött, és közölte, hogy jön a baba, nem is kell az infúzió. Ez volt kereken 2 órakor. A CTG fájást nem mutatott. Én valamicskét éreztem, de igazából a szülésznő az ujjaival tapinthatta a legjobban. A kezével segített a fájásoknál (akkor borzalmas volt, de utólag hálás vagyok!). Közben megérkezett a doktor úr is. Megnézett, de még nem voltam a megfelelő állapotban, így kiült az előtérbe Forma 1-et nézni.

Ezután a szülésznőm újból megnézte, hányadán állunk. Na, ekkor kezdtem el érezni a fájásokat, de még mindig nem volt az a mindjárt-leszakad-a-derekam érzés. Gondoltam, majd lesz erősebb, de nem lett. Mivel CTG-re voltam kötve és nem tudtam sétálni, 5-5 fájásonként kellett egyik oldalamról a másikra fordulnom. Minden 5. fájásnál a szülésznőm kézzel segítette a babát. Na, ez a rész a szükséges rossz volt. Ezeken kívül mondhatni alig fájt, de akkor sikítottam néha egyet-egyet. Kb. 14:30-kor levették a CTG-t, és szóltak az orvosnak, hogy most már bejöhet. Kitolás alatt egyik kezem a párom szorította, másik oldalt az orvosom segített. Szegény apát néha majdnem megharaptam, de igyekeztem féken tartani a fogaimat, nem úgy a hangomat. Amikor átbújt a feje a medencecsontomon, akkorát ordítottam, hogy apa megszólt:

Láttam a szülésznőmön, hogy ő is néz, hogy tud ilyet mondani. (Még szerencse, hogy előre felkészítettem apa sajátos humorára.) Ekkor hajoltam előre és láttam, hogy ott a picim feje búbja!

– gondoltam, de nem jött fájás. Dokim egyszer csak megszólalt, hogy nyomjak. Néztem, és közöltem vele, hogy nincs fájásom. Ő is nézett, megnyomta a hasam, hogy nyomjak, mert kemény. Nagyot nyomtam és kicsusszant az én kis angyalkám.

15:02-kor 3340 grammal és 54 cm-rel megszületett a kis Gerda.

Rám tették, és jött a placenta, azonban én még éreztem, hogy valahonnan vér is folyik még. Szerencsére csak egy kis ér pattant el. Gyorsan helyrerakott a doki és élvezhettem is az első anyai perceket az új jövevénnyel. Mikor mesélem, mindenkinek elmondom, hogy ő bizony gyorsabb volt, mint a Forma-1-es futam!

Acyw

Te is megosztanád szülésed történetét? Küldd el nekünk a [email protected] címre!

A Szüléstörténet.hu már a Facebookon is megtalálható. Tetszik?