Nyáron, olcsón, gyerekkel
A kislányomat szeptemberig szabadságoltuk az oviból, a fiacskám pedig végre megtanult járni (bár inkább tai-csi lesz az), úgyhogy a tavalyi kicsi-a-babakocsiban-nézelődik-amíg-a-nagy-játszóterezik nyárnál most már kissé összetettebb programokat is ki lehet/kell találni. Méghozzá low budget üzemmódban.
Írtam egy lajstromot a szóbajöhetőkről (ügyelve arra, hogy ne fedjem át ezt a remek listát) − közkinccsé tétetik. Kiinduló helyzet: fővárosi autómentes panelcsalád, ahol anya még csak annyit sem kézműveskedik a kölkökkel, amennyit feltétlenül szükséges lenne.
KINT
Játék
- Ismeretlen játszóterekre kirándulni. Lehetséges célállomások pl. itt.
- Játszótérre vízzel töltött növényspricnit vinni, bokrokat, fákat, homokot stb. spriccelni.
- Vizezős helyre menni (szökőkút, interaktív szökőkút, vízcsapos játszótér). Gumipapucs, törölköző, váltás ruha.
- Párakapus/párafúvókás helyre menni (pl. Kossuth tér).
- Dunába kavicsot dobálni.
- Eső után pocsolyában trappolni, kishajókat hajtogatni+úsztatni.
- Foglalkoztató füzetet parkban üldögélve „megoldani”. Színes ceruzát vinni!
- Rendszámtáblákon betűket, számokat olvasgatni séta közben.
- Autómárkákat tanulgatni séta közben.
- Gumizni tanulni (egy kis emlékezetfrissítő pl. itt, itt és itt).
- Kis vödör vízzel+tiszta ecsettel/pemzlivel felszerelkezve „lefesteni” egy nem sértődős kerítést (pl. a szemközti általános iskola tornaudvaráét).
Shopping (vagy nézelődés)
- Ismeretlen piacokat felfedezni. Lista pl. itt.
- Bolhapiacra menni, előre megbeszélni, hogy csak nézelődünk/mindenki csak egy apróságot kaphat/vehet stb. Helyszínek pl. itt, itt, itt vagy itt.
- Ismerős pékségbe/zöldségesbe gyereknek egyedül bemenni, egy dolgot vásárolni. (Anyának ajtóban leselkedni.) Előtte köszönést, kérést, megköszönést, elköszönést gyakorolni.
- Drogériákban (nem folyékony) szappanokat szagolgatni.
- Csúcsidőn kívül Tescóba menni, néhány apróságot vásárolni: az önkiszolgáló pénztáraknál igaziból lehet pénztárosdit játszani.
Gasztro
- Minden hétvégén elzarándokolni egy ismeretlen fagyizóba (előre megegyezni a gyerekekkel, hány gombócot lehet kérni.) Néhány célállomás pl. itt.
- Piknik-uzsonnázni a lakótelep valamely elfogadható állapotú füves közterületén klasszik piknikpléddel, házi sütivel stb.
- Lángosozni (személyes kedvencem ez: − az ő lángosuk volt az első étel, amelyért szó szerint zokogott a kislányom).
- Hüvelyes zöldborsót venni, padon üldögélve közösen megtisztítani, eszegetni.
- Pékségben reggelizni vagy vacsorázni (zárás előtti 50 százalékos akciókat kifigyelni!).
- Boltba menni jégkrémért (összeghatárt előre megbeszélni). Vihetünk magunkkal gyerekenként egy darab papír muffinkapszlit: a jégkrém alá, a pálcikára húzva praktikusan felfogja az olvadó-csöpögő cuccot, ld. itt.
Egyéb
- Szelektív szemetet egy messzebbi kukaszigetre vinni (kaland).
- Bankautomatából gyér forgalmú időszakban pénzt felvenni (gyerekek nyomkodnak).
- Ismeretlen gyerekkönyvesboltot felfedezni, pl. Pozsonyi Pagony, Két Egér, Anno mesebolt). (Előre megbeszélni, hogy csak nézelődünk/csak egy foglalkoztató füzetet veszünk. Ha valamelyik gyerek nagyon beleszerelmesedne egy könyvbe, szerzőjét és címét a helyszínen, a kiskorú szeme láttára feljegyezni, mint jövőbeni ajándék-ötletet.)
- Felkeresni József Attila szobrát a Duna-parton, megbeszélni, hogy ő írta az Altatót.
- BKV hajóval utazni (hétköznap, mert hétvégén nem érvényes a sima bérlet/jegy, info itt).
- Nosztalgia-bkv-járattal utazni. Info pl. itt.
BENT
Játék
- Szekrényt kirámolni, zseblámpával beleülni.
- Könyvtárból kikölcsönzött kísérletezős könyvből néhány veszélytelen kísérletet megcsinálni. (De a szódabikarbónára locsolt ecethez még könyv se kell, viszont pezseg ezerrel.)
- Laptopon gépelni. Számokkal, nagybetűkkel ismerkedni. (Készítsünk a gyereknek saját felhasználói fiókot, mielőtt tévedhetetlen biztonsággal rátalálna a korábbi kutatásainkat véglegesen törlő billentyűkombinációra! A betűméretet vegyük jó nagyra. Kisebbeknek a betűtípust állítsuk Webdingsre.)
- Írógéppel írni.
- Mindenki fog magának egy könyvet (anya is!!), elfetreng a nagy szőnyegen és olvas. Közben mazsolacsipegetés (opcionális).
- Röviden összefoglalni egy könyv vagy mese tartalmát, a másiknak meg kell mondania a címét.
- YouTube-on mesét nézni (pl. a Magyar népmesék sorozatból), egy ponton leállítani, kitalálni egy lehetséges befejezést, utána megnézni a végét.
- Megtanulni barchobázni (kisebb gyerek esetében szűkítsük a gondolható kört pl. állatokra, gyümölcsökre, különben sose lesz vége.)
- Megtanulni macskabölcsőzni (knowhow pl. itt 3:55-től).
- Ölbeli játékokat játszani (nagy lovakkal is).
- Eldugdosós hideg-meleg-tűz játékot játszani.
- Dominósort építeni, felborítani, YouTube-on idevágó (idedőlő) videót nézni (pl. ezt).
- Magazinból egész oldalas képet darabokra vágni, majd kirakni (ha gyurmaragacsot teszünk mindegyik darab hátára, nem csúszkálnak el).
- Lavórban/kiskádban pancsolni az erkélyen/folyosón. Bónusz: szilikon muffinformák a vízben.
- Kádba csúszásgátlót vagy földre nagy törölközőt tenni, rá a gyerekeket, eléjük lavórt, abba jégkockákat. A jégkockákba előzőleg bele lehet fagyasztani pici műanyag vackokat (legóbaba-fej stb.), úgy még viccesebb. (Ha forralt vízből készül a jégkocka, állítólag átlátszó lesz, ld. itt.)
Kézműveskedés (light)
- Egyforma bébiételes tetők belső felére alkoholos filccel egyszerű ábrákat rajzolni, memóriajátékot játszani. Kisebb gyerekkel: párkeresőt játszani.
- Kedvenc CD-lemezekhez egyedi lemezborítót rajzolni.
- Egy tekercs vécépapírt beáldozni, minden szeletére rajzolni valamit. Kisiskolások meg is számozhatják a lapokat (legalább fény derül az örök talányra, hogy tényleg annyi szelvényből áll-e egy tekercs, amennyit a csomagolás ígér. Ha nem, fogyasztóvédelemnél panasztevést gyakorolni.).
- Összes színes ceruzát kihegyezni.
- Magazinokból mindenféle hulladéktípus képét kivágni, joghurtos poharakból szelektív és kommunális kukákat csinálni, szortírozósat játszani.
- Megtanulni pom-pomot készíteni (tarka-barka verzió itt).
- Megtanulni a hármas fonást.
- Gyerekszobaajtóra névjegytáblát csinálni.
- YouTube-on „How to draw…” oktatóvideókat követve rajzolni (pl. ilyet).
- Indigó használatát megtanulni.
- Kopírozni megtanulni.
- Pénzérmét papíron keresztül satírozni.
Háztartás
- Hűtőt leolvasztani, kikapart jeget a gyerekeknek adni (nálunk ez az egyik non plus ultra program).
- Csempét vagy ajtókat lemosni. (A gyerekek lavórjába csak tiszta vagy enyhén ecetes vizet tegyünk. Keveset!)
- Tollseprűvel port törölni. (Van egy 3 különböző méretű tollseprűből álló szettünk, mindenki a méretével arányos példány birtokában tüsténkedik, nagy buli.)
- Babaruhákat, plüssöket kimosni, kiteregetni (igaziból).
- Szennyest közösen szétválogatni, mosógépet megtanulni bekapcsolni/kezelni (basic szint).
Gasztro
- Pofonegyszerű, egészséges házi fagyit csinálni. Recept pl. itt – ebből a lágyabb változat tavaly óta családi kedvenc mifelénk.
- Fűszeres üvegeket szaglászni, fűszerek nevével ismerkedni.
- (Ét)csokifondüzni (ha kicsik a gyerekek, a balesetveszély miatt ne használjuk a nagyon menő mécseses fondüszettünket, egyszerűen tegyük egy tálban az asztal közepére a vajjal-tejszínnel összeolvasztott és langyosra hűlt étcsokit).
Egyéb
- Diafilmet nézni a YouTube-on (az anyocababoca nevű felhasználó feltöltései között pl. érdemes böngészni).
- Ismeretlen hangoskönyvet, mesejátékot hallgatni (könyvtárból vagy netről).
- Szépen illusztrált felnőtt magazint nézegetni közösen.
- Gyerekek kicsi kori „fejlődési naplójából” felolvasni, emlékeket idézgetni (pl. kinek mi volt az első szava).
- Magzatkori ultrahang-dvd-jüket közösen megnézni.
- Állathatározót nézegetni.
- Nagy Világatlaszt nézegetni.
- Földgömböt nézegetni.
- Ablakból távcsővel utcát nézni.
+1. A „nincs egy rongyom se” gyerekkori verziójaként is értelmezhető „nincs egy játékom se”-tudatállapot módosítása érdekében fotózzuk le a ded játékait (típustól függően darabonként vagy csoportokba rendezve), a fotókat nyomtassuk ki, képes felükkel lefelé tegyük őket egy dobozba vagy kosárba. Biztassuk a kicsit, hogy csukott szemmel húzzon a kupacból, majd nosztalgiázzon egy jót a rég nem látott moncsicsival. Vagy moncsicsivel?
Szép nyarat mindenkinek!
Anna
Ui.: július végén jövök majd a múltkor beígért háztartásos kicsivelkönnyebbenekkel, ez most csak úgy kiszaladt.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.