A junior tejitalokból is a napi ajánlott fogyasztási mennyiség fél liter, mely biztosítja a gyerek tápanyag-szükségleteit azzal, hogy kiegészíti a normál, egészséges, korosztálynak megfelelő táplálékot. Nemcsak ital formájában lehet fogyasztani a tejitalokat, hanem alapanyagként is felhasználható többféle tejalapú étel elkészítéséhez, például tejbegrízhez, müzlihez, stb. Az interneten kutatva számos olyan oldalt találni, ahol tejital felhasználásával készülő recepteket tesznek közzé. Italként fogyasztva is fontos a napi szükséges folyadékbevitel részeként (víz) is.) A poralapú tejitalok elkészítésénel, adagolásánál, tárolásánal minden esetben a gyártó utasításait kell követni, a helytelen felhasználás (higítási arány, tárolás) veszélyeket rejthet magában, vagy ronthat a kész étel vagy ital ízén.
Körbenéztünk, milyen junior gyerekitalokat lehet kapni a piacon. Megnéztük milyen ajánlást adnak a gyártók, illetve az összetételt is kibogarásztuk. Általánosságban igaz, hogy szinte minden gyártó kínál 12 hónapos kortól és 2 éves kortól is terméket, és a legtöbbüknél felbukkannak az ízesített verziók is. Egyik termék sem tartalmaz glutént, de az összetételi listák olvasásánál nehéz volt kiigazodni a sok furcsa megnevezés között. Szakértőnk szerint ezektől nem kell megijedni, mert a junior gyerekitalokban a furcsa elnevezésű összetevők csupán a vitaminokat és ásványi anyagokat jelentik, amelyeket az úgynevezett tápérték táblázatban részletesebben is szemügyre vehetünk.
Humana Junior Milch
12 hónapos kortól 3 éves korig
A gyártó ajánlása szerint vassal, kalciummal, jóddal, értékes esszenciális zsírsavakkal (Omega-3, Omega-6) és B-vitamin komplexszel dúsított a termék, emellett viszont az összetevők között hozzáadott cukrot is felfedezhet az avatott szem, szacharóz formájában. Utóbbi már kevésbé ajánlott a kisgyerekek étrendjében.
Összetétel: sovány tej, laktóz, glükóz-szirup, növényi olaj, szacharóz, kalcium-karbonát, kálium-citrát, nátrium-citrát, L-cisztin, kolin-hidrogéntartarát, C-vitamin, E-vitamin, niacin, pantoténsav, A-vitamin, B1-vitamin, B6-vitamin, B2-vitamin, folsav, K-vitamin, biotin, D3-vitamin, B12-vitamin , taurin, L-triptofán, vaslaktát, magnézium-karbonát, cink-oxid, rézszulfát, vanília, káliumjodát, mangánszulfát, nátriumszelenát
ÁR: 2399 Ft/500 g
Milumil Junior gyerekital (natúr és banános)
Manapság sokat hallani erről a termékcsaládról, sok helyen találkozunk a hirdetésével. A gyártó ajánlása szerint (hasonlóan a többi termékhez) A-, C- és D-vitaminokat tartalmaz, emellett kiemelik a prebiotikus rostokat. A mindennapi ételeinkben, például a zöldborsóban, banánban ugyancsak találunk rostokat, melyek ebben az életkorban már a csemeténk menüjében is szerepelnek.
Összetétel: Növényi olajok (repce-, napraforgó-, pálma-), sovány tejpor, demineralizált savó (tejből), laktóz (tejből), galakto-oligoszacharid (tejből), maltodextrin, savófehérje koncentrátum (tejből), frukto-oligoszacharid, trikalcium-foszfát, állati eredetű olajok (halolaj), kalcium-karbonát, trikálium-citrát, L-aszkorbinsav, trinátrium-citrát, szójalecitin, magnézium-klorid, kolin-klorid, taurin, nátrium-L-aszkorbát, aroma (vanillin), vas-szulfát, cink-szulfát, DL-alfa-tokoferol, nikotinamid, kalcium-D-pantotenát, pteroilmonoglutaminsav, réz-szulfát, DL-alfa-tokoferol, retinil-palmitát, D-biotin, kolekalciferol, tiamin-hidroklorid, piridoxin-hidroklorid, kálium-jodid, mangán-szulfát, fitomenadion, nátrium-szelenit.
Allergén információk
Gluténmentes. Hal, szója, tej allergéneket tartalmaz.
ÁR: 2599 Ft/600 g
Nestlé BEBA Pro Junior (banános ízesítéssel is)
A Nestlé BEBA Pro termékénél kiemelik az A, C, D-vitamin, cink, és vas tartalmat, amelynek segítségével természetes módon támogatja az immunrendszert. Továbbá különlegessége a többi termékhez képest, hogy Bifidust tartalmaz, a bélflóra egyensúlyban tartásának a segítésére.
Összetevők:
sovány tej, maltodextrin, tejcukor, növényi olajok, tejsavófehérje-koncentrátum, emulgeálószer (szójalecitin), trikalcium-citrát, trikalcium-foszfát, nátrium-citrát, magnézium-citrát, halolaj, kálium-klorid, nátrium-L-aszkorbát, vas-szulfát, DL-α-tokoferil-acetát, cink-szulfát, Lactobacillus rhamnosus NCC 4007 (106 cfu/g por), retinil-acetát, kalcium-D-pantotenát, fi llokinon, nikotinamid, kolekalciferol, Bifi dobacterium longum NCC 3001 (106 cfu/g por), rézszulfát, tiamin-mononitrát, piridoxin-hidroklorid, ribofl avin-5’-foszfát nátrium sója, folsav, cianokobalamin, D-biotin, kálium-jodid, nátrium-szelenát.
ÁR: 2799 Ft/600 g
Nestlé Junior (vaníliás ízesítéssel is)
A Nestlé Junior esetében a napi vas szükséglet 75 százalékának, valamint a napi kalciumszükséglet 100 százalékának a fedezését emeli ki a márka, amennyiben a napi ajánlott adagot, vagyis legalább 500 ml-t megiszik a csemeténk. Emellett viszont egy érdekességet, a tejszínt is felfedeztük az összetevők közöt, de ha ez sem elég ínyenc, a gyártó ajánlja még a kakaós ízesítőt is a termék mellé.
Összetevők: Sovány tej 35%, Maltodextrin, Tejszín, Növényi olajok, Tejcukor, Szárított glükózszirup, Ásványi anyagok (kalcium-citrát, vas-szulfát, cink-szulfát, réz-szulfát, kálium-jodid, kalcium-foszfát, magnézium-citrát), Emulgeálószer (szójalecitin), Vitaminok (nátrium-L-aszkorbát, DL-α-tokoferil-acetát, kalcium-D-pantotenát, nikotinamid, tiamin-mononitrát, retinil-acetát, piridoxin-hidroklorid, riboflavin, folsav, fillokinon, D-biotin, kolekalciferol, ciano-kobalamin)
ÁR: 2699 Ft/700 g
Hipp Combiotik
A Hipp termékek mindegyike BIO minősítéssel rendelkezik, ez a Junior termékére is igaz. Ezen felül sajnos nem találtunk sokkal részletesebb ajánlást a termékről.
12 hónapos kortól ajánlott.
ÁR: 2499 Ft/600 g
Ti melyik junior tejitalt adjátok a gyerekeiteknek? Van olyan recept-ötletetek, amit tejital felhasználásával lehet készíteni?
(Árak: Rossmann)
Tünde
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.