A vágyak különféle természetűek és különféle módon hatnak ránk. Vannak szerények, hát majd egyszer, ha....Vannak építkezősök, tégláról téglára, lépésről lépésre. De vannak olyanok is, hogy váratlanul belevetik a lasszót a nyakadba, és erőteljesen húúúúúzni kezdik, és mire az ember észbekap, már úszik is a levegőben valahová, mint az egyszeri Károly bácsi, aki csak hitte, hogy ő vitte Frakkot sétálni.Velem ez történt hétfőn: a csongrádi Körös-torok, ahol tavaly négy-öt boldog napot töltöttünk, elkezdett veszettül húzni. Abba az irányba készültünk ugyan, de apa helyett nagyival, Csongrádon csak átutazóban, és csak másnap. Én meg ültem a forró budapesti kertben, egy tekintélyes nyári lastminute-pánik (mindjárt itt a nyárvége, nincstöbbszabi, és én még annyimindentakartam!) közepén, és úgy éreztem, megpusztulok, ha azonmód nem indulok a Körös-torokra, ha idén nem látom a hajnali égen keringő fecskéket a mozdulatlannak tűnő Tisza-part felett, ha nem csobbanhatok a selymes vizébe és nem látok boldogan ki-be rohangáló gyerekeket. Anyám máskor általában vitatkozni szokott váratlan ötletek láttán, de látta a szememben csillogó őrületet, ilyenkor reménytelen.
Szóval, Csongrád egy szépséges kisváros a Tisza és a Körös találkozásánál, és pont ahol a két folyó összefolyik, van egy nagy, homokos partszakasz, ami afféle beach-ként szolgál kellően alacsony vízállásnál. Van kellően magas is néha: nem véletlen, hogy a parton a kis házak, nyaralók többsége lábakon áll, hogy ne kelljen rémülten menekíteni a hűtőt, a tévét. Az az apartman is ilyen, amit a balatonihoz képest vicces áron kivettünk tavaly és idén: van benne sima és emeletes faágy, a tulaj által készített fotó az őszi Körös-Tisza torkolatról, zuhany és jól működő légkondi, és a szobákhoz együtt tartozik egy nagyobbacska, teljesen felszerelt konyha is. A szobák előtt végigfutó teraszról lehet reggel csodálni a töküres folyópartot a fecskékkel, és időben felkelés (8, de még inkább 7 előtt) azt is garantálja, hogyha lesuttyanunk úszni, mi leszünk egyedül a halakkal.
Vitorlások ugyan nincsenek, de az ifjúság általában visongva üdvözli a Botond névre hallgató, naponta elmasírozó irtózatos méretű kotróhajót is. Annyira zen állapotba képesek ott kerülni a gyerekek, hogy simán merek mellettük úszni - sosincs AKKORA tömeg, hogy ne lássam őket, ha beúszom a folyóba meg vissza, míg ők a parton homokcsurgatóznak. Ezt sehol máshol nem merem megtenni, de itt, főleg a néptelenebb délelőttön, simán.
A parti homokot pedig épp várépítésre találták ki, van belőle bőven, lehet simát, csurgatósat, alagutakat és tavasakat gyártani, majd estefelé megszemlélni az aznapi termést. Vagy ha már megéheztünk, betérni a létesítmény bejáratánál álló csárdába, ahol a szertelen ifjúság gokartozással múlathatja az időt a kertben, míg megjön a halászlé meg a kancsós limonádé. A kis járműveket (és egy nagyobb, négyszemélyes bringóhintót) ki is lehet bérelni, ezekkel repeszthetünk a Tisza gátján, megcsodálva a népi építészet ilyen-olyan gyöngyszemeit, ha még nem sötétedett be teljesen. De lehet menni a Körös-toroki napok elnevezésű kultúrfesztiválra is: koncertek, előadások és vurstlis elemek keverednek benne, némi ereszd-el-a-hajamat beütéssel. Ja igen, Csongrád mellesleg az ország legkisebb borvidéke is, jóféle vörösek teremnek benne, semmi közük a rémes, az Alföld egyéb tájain termű háromszáz forintos ihatatlanokhoz, az Árpád felségjelűeket fogyasszuk bátran, de mértékkel.
A környéken amúgy van számos természetes és mesterséges fürdős hely - nincs messze például a Brumi által tavaly megénekelt Mártély, de mehetünk messzebbre is, Békésszentandrás-Szarvas táján a holtág is kínál fürdési-csónakázási lehetőséget, Békésszentandrás amúgy mostanában a kézműves sörökről kezd elhíresülni, míg Szarvast az arborétumról ismerheti az, aki például a kötelezőolvasmány-terror ellenére szereti Fekete Istvánt.
A másik irányba Kiskunmajsa ismertebb fürdője található gyógyvízzel, ide még sose jutottunk el, mert nem esett a rokonaink által benépesített Viharsarok irányába, de a BA-n is dicsérték többen. Viszont örömmel jelentem: kipofozták ötvenegynéhány milliónyi pályázati pénzből szűkebb pátriám, Mezőkovácsháza gyógyvizes strandját is, amely gyerekkoromban még olyan úszómedencét prezentált, amiben rossz nyelvek szerint az ördög másnapos teája volt található, mivel színe a fekete teára, a szaga pedig kénre hajazott. De tessék most megnézni: az irtózatos méretű medence ma már babakék csempével és tiszta vízzel csábít, a gyerekmedence feléből pedig napernyővel árnyékolt homokozó született, a másik részében kis csúszdával, langyos vízzel, a falra pedig mindenféle tengeri állatot festettek a lelkes felújítók. A pesti árakat ismerve félve súgom, négy ember (egy nyugdíjas, egy felnőtt, két gyerek) saccperkábé ezerháromszáz magyar fabatkáért suttyant be, hátránya, hogy csak délután kettőkor nyitják a létesítményt. A faluban (na jó, hivatalosan város, de nemá....) amúgy az égvilágon semmi, de semmi nincs, van viszont a határában kastélyszálló-féleség, lovardával.
Csongrád és Mezőkovácsháza közt félúton van Orosháza híres Gyopáros-fürdője is: a nyugdíjasok akár a fél országot is átszelik érte, de gyerekekkel is kifogástalan. A télen-nyáron üzemelő létesítményben van csónakázótó is, a gyerekmedencében pedig mindazon vízijátékok ott ülnek alapáron, amikért a Palatinuson valami őrült zenés felárat kért pár éve. Ha valaki nem vitt fürdőgatyát, labdát, homokozószettet, ne essen kétségbe: a bejáratnál mindezen készségekből durván hatalmas a kínálat, ehhez még féltucatnyi áruda kínálata csatlakozik a strand területén.
Még mindig nem vagyunk elég messze Pesttől? Egészen a román határnál fekszik Gyula, ahol nagyon nem foghatunk mellé: a vár mellé rakták a fürdőt, amiben van gyógymedence, úszómedence, gyerekmedence, anyámkínja medence, csodálatos virágoszlopok mellett rohan el a csattogó gyerekláb, hogy aztán harmincszor csobbanjon a medence közepén elhelyezkedő csúszdáról. És ha már medencemérgezést kaptunk, ott van mindjárt a vár: a Nagynak tavaly az jelentette a legnagyobb élményt, hogy beöltözhetett röneszánsz várkisasszonynak (volt felnőtt jelmez is, én is megtettem, de ő nem nézett ki velem ellentétben viccesen benne), míg a Kicsi, aki törvénytelen módon végigaludta az egészet, egész Pestig verte a palávert a képek alapján a kocsiban, hogy MOSTAZONNAL forduljunk vissza, mert ő azt a lovagi fegyvergyűjteményt akarja látni.
Az egyetlen bajom a hellyel, hogy most permomentán nem rohanhatok vissza a Körös-torokra egészen addig, míg véget nem ér a kánikula, amit ott amúgy nem is érezni a víz mellett. Ráadásul ha oda mentek, akkor az a jó érzésetek is meglehet, hogy jót tesztek - a hely minden csodája, százmillió aranykoronás földjei, remek csongrádi borai, állatifantasztikus gyümölcsei és termálfürdői ellenére úgy tűnik, nem elég kúl, amit a helyiek szegénységgel és magas munkanélküliséggel fizetnek meg - Békés megye a népszámlálás alapján vagy tíz százalékát veszítette el lakóinak. Ha odamentek, akkor nem megy csődbe, nem zár be újabb étterem, kocsma, fürdő a tájon (mint mostanában jópár), és még ti is jól jártok, egy rakás vigyorgó, pacsáló-gokartozó napsütötte gyerekkel, akikkel arrafelé valahogy sokkal könnyebb bánni, mint a poros betondzsungel közepén.
A Tisza vizét pedig, bár meginni nem ajánlatos, elég úszni benne, hogy igaz legyen a régi nóta, és vágyjon a szívetek vissza. Egész biztos vagyok, hogy augusztus elején jövőre valami megint megrántja bennem azt a bizonyos pórázt, és mire észreveszem, már a családi szlengben Lábasháznak becézett panzió teraszáról bámulom a fecskéket a száradó fürdőruhák felett.
Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.