Jézusmária, leesett a gyerek az ágyról, mit tegyek?

Tehát ha egy éven aluli gyerekünk van, tegyük el ezt a rövid leírást, és tegyük gyorsan elővehető helyre. Ha ez a cseppet sem örvendetes esemény bekövetkezik, kövessük figyelmesen és cselekedjünk, ha kell. A tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb baba valahonnét valamikor egyszer csak lepottyan. A poszt megírásában közreműködő orvos elé bevallása szerint egy ügyelet alkalmával átlagosan három-hét ilyen csecsemőt tolnak halálra rémült szülei.

Az esések legnagyobb százalékában az ijedtségen túl más baj nem esik, de nem árt, ha a szakértő útmutatása szerint megfigyeljük a baba testét és viselkedését - és persze a "jó statisztika" az enyhe esésekre vonatkozik, mondjuk mikor a csemete a családi franciaágyról esik szőnyegre, és nem amikor a jó magas pelenkázóról egyenesen a nappali divatosan mediterrán stílusú, betonkemény csempéjén landol mondjuk háromhónaposan, épp csak a mobilt vettem föl, csak hátranéztem, mit csinál a testvére, hát úgyse tud megfordulni. Hogy aztán mégis, arról sajnos sokat mesélhetnének a traumatológusok.

Lássuk tehát a teendőket: Először is azzal kezdenénk, hogy "helyszínelünk mi is, mint a nyomozók", hogy hol, milyen magasságból és milyen felületre esett le a babónk. Fél méter még nem annyira tragikusan magas (a legtöbb ágy ennél nem magasabb). Utána jó tudni azt, hogy ÉBER volt-e vagy ALUDT. Az éber gyerek ugyanis tónusosan esik és van védekezési reakciója, az alvó gyerek pedig úgy esik, mint a zsák. Megfigyeljük, hogy éber-e vagy bágyadt, aluszékony. A túlzottan élénk, ideges vagy a nagyon bágyadt gyerek gyanús ilyenkor. Ezt követően szemügyre vesszük a fejét, végigpásztázzuk az agykoponyáját majd az arcát, nincs-e rajta külsérelmi nyom. Megnézzük, megtapintjuk. Ha valahol felszisszen, feljajdul, sírni kezd, oda koncentrálunk.

Megnézzük az arcát. Utána a természetes nyílásokat a fején: szemgödör, fülek, orrnyílások, szájnyílás, nem véres, nem alvadékos esetleg valahol. Megfigyeljük a szemeit, a szemtengelyek párhuzamosak-e, nem tekint-e oldalra, nem néz-e össze, egyenlőek-e a pupillái, egyáltalán lát, figyel-e. Megnézzük a gerincoszlopát, a nyaka nem ferde esetleg, a gerince nincs-e kényszertartásban. Megszemléljük a karjait, lábait, egyenlően mozgatja-e, kezeivel tud-e fogni, ujjait mozgatja-e a kezeken-lábakon.

Nem árt ilyenkor egy kis Babinski reflexet nézni: az egyik ujjunk körmével végigsimítjuk a talpa oldalsó szélét a sarkától egészen az ujjpárnákig és megnézzük a nagylábujját, hogyan viselkedik, nem hajlik-e fölfelé - ha mindkettő egyformán felfele hajlik, nem baj, amit nézünk az, hogy nem-e KÜLÖNBÖZIK a két láb. (a Babinski-reflexről és pár egyéb fontos újszülöttkori reflexról itt, és itt találhatunk videót, leírást - a szerk.)

Megnézzük a mellkasát, nincs-e horpadás rajta, légzéskor szimmetrikusan emelkedik-e. A hasát is, nincs-e érzékenység vagy túlzott izomvédekezés rajta, vagy puffadtabb, mint általában. Megvizsgáljuk összességében a mozgását, mindazt a mozgást, amire képes volt eddig, ugyanúgy, ugyanolyan sebességgel vagy szimmetriával hajtja-e végre, mint ahogy megszoktuk. Ha már ül, áll, azt sem árt megnézni, hogyan csinálja, ugyanolyan ügyesen-e, mint eddig.

Belenézünk a pelusba, nincs-e véres vizelet, véres széklet benne.

A szerkesztőség közreműködő tagja pedig hozzáteszi: látványos sérülésnél, akár pár másodpercig is tartó eszméletvesztésnél, tág pupillánál, sugárhányásnál a legtöbbünk számára egyértelmű, hogy irány a kórház, inkább akkor vagyunk bizonytalanok, ha látszólag nem történt baj, csak túl sok rémes történetet olvastunk mostanában későn felismert belső sérülésekről. Jó megfigyeléssel az orvos munkáját is segíthetjük, és persze a legfontosabb: soha ne hagyjuk egy pillanatra sem felügyelet nélkül a kicsit, ha előre tudható, nagy baja eshet, ha lepottyan onnan, ahol éppen van. Minden baba életében egyszer csak eljön a pillanat, hogy megfordul, felül ébren vagy álmában - ez lehetőleg ne a mellmagasságban lévő pelenkázón vagy a magas babakocsiban következzen be, főleg nem, ha a köves teraszon hagytuk látszólag békésen alva a gyereket. Amikor már a tompa puffanásra (vagy az ezt követő ordításra) rohanunk be, akkor már csak remélhetjük, hogy a szerencsések közé tartozik.

J+Gy

(sajt, ó alá rendezte: Vakmacska)

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?