Zsuzsi főz: Receptek nyúlhúsból

Zsuzsi főz: Receptek nyúlhúsból

receptek
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 07. 12:00
A múlt heti főzősulis poszthoz többen kommenteltek a nyúlhússal kapcsolatban: jelezték, hogy kimaradt a felsorolásból, másrészt pedig hogy szívesen olvasnának nyúlétel-recepteket. E kérésnek teret engedve most a nyúlhús elkészítéséről lesz szó.

Bevallom, eddig nem mertem előhozakodni a témával, mert úgy gondoltam, hogy nagyon megosztó, de mivel magam is kedvelem és fogyasztom ezt a húsfélét, és másokat is érdekelnének nyulas receptek, végül belevágtam. Aki a nyúlban csak a húsvét kabalaállatkáját, vagy netán mesefigurát lát, annak nem ajánlom ezt a posztot, aki viszont bővítené konyhai repertoárját egy nagyon egészséges fehérjeforrással, az olvasson csak tovább.

A nyúlhús magas fehérjetartalma alacsony zsír-és koleszterintartalommal párosul, B-vitaminokban, vasban, ásványi anyagokban gazdag, a kalória viszont kevés benne. Könnyen emészthető, ezért diétában is ajánlott fogyasztani. Hozzájutni vagy tenyésztőtől, vagy pedig nagyobb áruházláncok hűtőpultjaiból lehet. Célszerű fiatal állatot választani, a nagy súlyú példányokból inkább leves, paprikás főzhető, a fiatal állat zsenge húsából azonban bármit érdemes elkészíteni. Nálunk az éves nyúlfogyasztás pár deka személyenként, a mediterrán térségben (Málta, Görögország) viszont gyakran az asztalra kerül.

Mivel a húsa gyakorlatilag zsírmentes, érdemes a készítéskor valamilyen szalonnafélét is felhasználni és nagyon jót tesz neki az alkohollal történő párolás. Most pedig következzenek a receptek, melyeket igyekeztem úgy összeválogatni, hogy túlmutassak a hagyományos vadas vagy paprikás elkészítési módokon.

Barna sörben párolt nyúl

Az étel kiindulási alapja az volt, hogy a nyúlhús nekünk leginkább párolva, zöldségekkel főzve jött be leginkább. Az eddigi főzéseim során rendszerint bort használtam hozzá, de most úgy döntöttem, kipróbálom sörrel is. A barna sör mellett döntöttem, gondoltam, hogy a karamelles íze jól fog passzolni a nyúl húsához. Igazam lett, nagyon finom ételt sikerült készíteni.

Hozzávalók:

egy kb. másfél-két kilós nyúl darabolva
egy nagyobb hagyma
egy fehérrépa
2-3 sárgarépa
két gerezd fokhagyma
3-4 ág kakukkfű
2 ág rozmaring
4-5 szem borókabogyó
só, bors
mustár
fél liter barnasör
liszt
olaj

A nyúldarabokat megsózom, enyhén borsozom, lisztbe mártom és a felforrósított olajon körbesütöm, amíg a hús aranybarnás kérget nem kap. A zsiradékban megfonnyasztom a felaprított hagymát, rádobom a nagyobb, 2-3 centis darabokra vágott répákat és pár percig pirítom. Ekkor beleteszem a húsdarabokat, hozzáadom a kakukkfüvet, rozmaringot, borókát, fokhagymagerezdeket, felöntöm a sörrel és addig párolom, amíg a hús meg nem puhul. Ezalatt a szaft is kicsit besűrűsödik. A végén kevés mustárral, sóval utánaízesítem.

Krumplipürével, krumplikrokettel vagy a krumpligombóccal kínálom.

Ageni aszalt szilvás nyúl

Rick Stein receptje a Francia Odüsszeia című könyvből, az egyik legfinomabb nyúlétel, amit eddig kipróbáltam. Ünnepi alkalmakra is ajánlom, nagyon gazdag ízű étel, hétköznapi hozzávalókból.

Hozzávalók:

egy nagyobb fiatal nyúl darabolva
8 dkg füstölt szalonna
6 kisebb fej hagyma
4 sárgarépa
5 dkg zeller
25 dkg aszalt szilva
egy üveg száraz vörösbor
rozmaring
kakukkfű
2 babérlevél
2 evőkanál liszt
só, bors

A szalonnát felkockázom és egy mélyebb lábosban kiolvasztom. Rádobom a megtisztított, félbevágott hagymákat és barnára pirítom, majd kiszedem a lábosból. A nyúldarabokat megsózom, megborsozom és a visszamaradt szalonnazsírban aranybarnára pirítom. Megszórom a húst a liszttel, megforgatom a húsdarabokat, majd hozzáteszem a már megpirított hagymát és a nagyobb darabokra vágott sárgarépát a zellerrel együtt. Ekkor kerül bele az aszalt szilva fele és egy pohárnyi kivételével – ami Rick Stein szerint a szakácsot illeti – a vörösbor is. Az ételt enyhén utánasózom, beleteszem a babért, meg ízlés szerint a többi zöldfűszert, felforralom, majd takaréklángon addig főzöm, amíg a hús meg nem puhul. Ha a nyúl már vajpuha, kiszedem a mártásból, amibe beleszórom a maradék szilvát – ha még szükséges, kevés cukrot/mézet – és 3-4 perc alatt átforralom. Ezután visszateszem a nyulat a szaftba és egy-két perc alatt átmelegítem az ételt.

Krumplipürével, burgonyagombóccal vagy-krokettel tálalva akár ünnepi fogás is lehet.

Kakukkfüves sült nyúl

Egyszerű étel, az egésznek az a lényege, hogy a szárazabb nyúlhús a füstölt szalonna és a fehérbor kedvező hatásának köszönhetően vajpuhára sül, ízét pedig a mellette sült zöldség és a felhasznált zöldfűszer gazdagítja. Jelenleg ez a kedvenc nyulas fogásunk.

Hozzávalók:

egy egész nyúl (kb. 1,5 kg)
10-15 dkg füstölt szalonna
25 dkg gomba
4-5 szál sárgarépa
2-3 közepes fej hagyma
egy fej fokhagyma
só, bors
friss kakukkfű és rozmaring
egy-két evőkanál olaj
egy deci száraz fehérbor

A nyulat feldarabolom (a gerincről levágom a két combot, két lapockát, a gerincet megfelezem), a gerincen levő hártyát leszedem. A húst besózom, megborsozom és egy tepsiben – amiben a sütőbe kerül majd – az olajon minden oldalát megpirítom a húsrészeknek.

Ezután rászórom a felaprított zöldfűszereket, minden darabra fogvájóval rátűzök egy szép szelet szalonnát. Melléteszem a lapjában félbevágott fokhagymafejet és a negyedelt hagymákat, aláöntöm a bort és az előmelegített 170 fokos sütőbe teszem. Fél óra múlva körérakom a megpucolt, de egészben hagyott répát és az egész gombafejeket, ha szükséges, öntök alá kevés vizet és a hús puhulásáig sütöm, a sütési idő végén a hőfokot kissé feljebb emelem és a húst pirosasra sütöm. Krumplipürével szoktuk enni.

Kefalóniai fokhagymás vadnyúl (Váncsa István Lakoma című könyvéből)

A recept érdekessége, hogy noha nagyon sok fokhagymát tartalmaz, az étel íze nem lesz harsogóan fokhagymás, a fokhagyma egyben a mártás sűrítésére is szolgál.

Hozzávalók:

másfél kiló nyúlhús
borecet
öt fej fokhagyma (nem tévedés)
négy evőkanál olívaolaj
2,5 deci száraz fehérbor
fél kiló paradicsom összeturmixolva
frissen őrölt bors

A feldarabolt húst kb. három órán át borecet és víz 1:1 arányú keverékében áztatom, mjd lecsepegtetem és grill alatt, vagy serpenyőben minimális mennyiségű olajon megbarnítom kb. 5 perc alatt.

A fokhagymát gerezdjeire szedem, meghámozom, majd az egészben hagyott gerezdeket az olajon kissé megpirítom. Felöntöm a borral és a paradicsommal, sózom, borsozom, húsz percig lefedve, kis lángon forralom. Ekkor beleteszem a húst, és addig párolom, amíg meg nem puhul és pirul. Ha szükséges, közben kevés vizet öntök alá. Tésztával, vagy friss kenyérrel tálalom.

Jó főzőcskézést a hétvégére, és továbbra is várom a kommenteket, témajavaslatokat!

Zsuzsi főz

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.