Nem alszik el nélkülem a gyerekem

Minden hajnalban 3-4 között felébred. Kéri az innivalót. Tejet ivott ilyenkor, majd azt elhagytam, s teát kapott. Egy idő után már azt sem adtam oda. Víz van most a szobájában, de azt is csak akkor kapja meg, ha nagy a hiszti. Miután megkóstolja, hogy víz, nem is kéri. A két ünnep között elmentünk pár napra, s ugye egy szobában aludtunk. A rácsos kiságyat látni sem akarta. Maradt a köztünk elalvás. Minden sírás nélkül 5 perc alatt elaludt. Ezt nem hiszem el.

Rögtön mi játszódott le a fejemben? Elmehetnek a NAGYkönyvek a francba. Ha egy gyermek valaki közelségét igényli, s ez nyugtatja meg, akkor miért az erőszakos „egyedül tanulj meg elaludni”? Azóta megissza a tejet, odabújik hozzám, megfogja a pocakom, s csendben, nyugodtan elalszik. Persze a saját szobájában. Majd amikor elaludt, kijövök tőle. Megspórolom magamnak azt az idegességet, hogy sírva feküdjön le a gyerek, hogy „összevesszek” vele, amiért nem marad az ágyában. Nekem is sokkal kényelmesebb így, meg neki is.

Úgyis eljön majd az az idő, amikor majd ciki lesz, hogy mellette fekszem.

Cucuka