A gyerekek néha csodákra képesek

Szokatlanul meleg júniusi délután volt. Már elkezdődött a nyári szünet. Az iskola hátsó udvarán nagyfiúk röplabdáztak. A közeli játszótérről gyerekek zsivaja hallatszott. Az anya babakocsit tolva a megszokott útvonalon sétált. Nem törődött se a fiúkkal, se a játszótéren ugrándozó gyerekekkel. A saját gyermekét figyelte. Talán a hőség, talán a zajok miatt a kicsi nem tudott aludni. Az anya dúdolgatott neki, erre időnként felkacagott. Egyszer csak nagyon komolyan azt mondta:

– Hö.

– Mit szeretnél, kicsim? Megálljunk? – kérdezte az anya, miközben még egy utolsót lépett előre.

Ebben a pillanatban a röplabda melléjük vágódott a járdára, megpattant, átrepült a babakocsi felett a kicsitől alig tíz centi távolságra, majd továbbgurult a fűre.

Ha egy picivel előbb állnak meg, a labda a mózeskosár felhajtott elülső részének csapódik, a lendületével talán fel is borítja a kocsit. Ha pedig továbbmennek vagy később állnak meg, pont az anya fejét éri az ütés.

A kicsi összerezzent, de nem sírt. Az anya szíve is gyorsabban kezdett verni. Továbbindultak.

Igazából nem történt semmi; a nagyfiúk visszavitték a labdát és folytatták a meccset, a játszótéren pedig továbbra is visongtak a gyerekek.

Oxána