Aki versírás helyett tésztát dagasztott – Mikes Margit

Juditty
PUBLIKÁLÁS: 2012. március 27. 11:00
Mikes Lajos újságíró, műfordító kisebbik lánya, Margit egyike elfeledett költőinknek. Nem tudhat magáénak nagy életművet, de azért érdemes megemlékeznünk róla. Margit 1897. február 24-én született Budapesten. Édesapja Misek Lajos néven született, később nevét Mikesre változtatta. Édesanyja Prandtner Ilona volt. Nővére, Klára 1895-ben született, s miután megözvegyült, Szabó Lőrinc felesége lett. Édesapjuk rengeteget dolgozott, nem sok ideje maradt gyermekeire. Az olvasás, irodalom szeretetét ő hagyományozta rájuk. Kiterjedt baráti kapcsolatai voltak a művészvilágban, közel állt hozzá Ady Endre és Babits Mihály is. Mikor Copperfield Dávid történetét fordította, esténként a kis Margit ágya mellé ült, s felolvasta neki a legújabb elkészített részt. 1917-ben hosszú betegség után édesanyjuk meghalt, s a lányok – többnyire inkább Margit – vették át a házimunkát. Mikes Lajos gyakran főzés közben is olvasgatott a lányának, Margit később így emlékezett:

„Apám délelőtt valahogy otthon volt, s kijött hozzám felolvasni a konyhába. Olyan figyelmesen hallgattam, hogy a leves kifutott. De ez még csak hagyján. Papa rá akart gyújtani és a gyufát hiába kerestük. Később, mikor felemeltem a fedőt, rémülten láttam, hogy benne úszik a gyufaskatulya. A nagy figyelésben só helyett véletlenül azt dobtam a fortyogó levesbe.”

Első felesége halála után Mikes még abban az évben új asszonyt hozott a házhoz, Szász Piroskát. Sajnos ő 1918-ban, egy év múlva öngyilkos lett. Mikes nem várt, 1918 szeptemberében újra nősült, Havas Irmát vette el, akitől két gyermeke, Ilona és György született. Ez a kapcsolat haláláig tartott.

Margit Budapesten végezte tanulmányait. Édesapja 1920-tól Az Est Lapok napilapcsalád szerkesztője volt. Margit versei itt jelentek meg először. Az Új Idők, 1932-től a Nyugat és a Magyar Csillag is közölte verseit. Megismerkedett Csók István tanítványával, Kemény László festőművésszel. Házasságukból született 1936-ban Kemény Zsuzsanna. Margit verseit Babits Mihály is méltatta Beszélgető Füzeteiben, de igazán Radnóti Miklós volt az, aki felfedezte. 1938-ban jelent meg első verseskötete, a Költő a konyhán. Az asszonyi létről ad számot a kötet, azokról az időkről, mikor még nem volt lehetőség a másik utat választani. A házimunka asszonyi kötelesség, előbbre való a költészetnél. Egyik versében a kávéház üvegablaka mögött zümmögő fogoly méh sorsához hasonlítja saját sorsát. Radnóti szerint Margit versei szigorú logikát követnek, mind a tartalom, mind a forma esetében. „Különös, szigorú fegyelmezett és szemérmes költőasszony beszél: szigorú, fegyelmezett és szemérmes művészettel az életéről, érzelmesség nélkül, megfontoltan.”

Költő a konyhán

Az ablakon besüt a nap.

Verset írjak? Vagy menjek el?

A tavasz hív. De szól a munka:

Mit bámulsz? Most dolgozni kell!

Nézz csak oda az ágy alá,

nézz a piszkos edényre,

szekrény mögött lapul a por

s verset főzöl ebédre?

Nógasd napszámos két kezed, hogy

seprűt ragadjanak

s táncoljon a mosogatórongy

gyors ujjaik alatt!

Hát persze, másra nincs idő

és már kedv sincs elég tán.

Nagyságos asszony a nevem,

de a kezem cselédlány.

Lecsúsztál - gondolom nevetve -

proli nagyságos asszony!

Lánykorodban csak zongoráztál,

ültél a Duna-parton,

vagy, míg az apád dolgozott,

bújtad a könyveket

s nem tudtad, hogy az idő egyszer

csak munka s pénz lehet.

Az ablakon besüt a nap.

Sirassam, aki voltam?

Eh, élni kell! Dalolni kezdek

és minden újra jól van.

Péntek: tésztanap. Ez a fontos!

Ma csusza lesz ebédre!

Liszt ide, tojás! Mégis úr,

ki a magi cselédje!

Gyúrom a tésztát, nő, dagad,

jó friss szag száll belőle,

belegyúrom a napot is,

hogy csak úgy ragyog tőle.

Napfény, te aranyos jövő,

ragyogj egész napomra,

ragyogjon tőled a sötét

földszinti szoba-konyha!

Csak vesszen, ami elveszett,

más sorsa még kutyább:

de jön a tavasz és dalol

bennem az új világ,

az új cseléd, aki többé

nem hajt már derekat,

legfeljebb a dézsa előtt,

ha súrol egy fazekat.

Nem minden verset jellemez azonban ez a csalódottság. A kötetben találkozhatunk csodálatos természet-ábrázolásokkal, Budapest mindennapi hangulataival. Egyszerű, de szívhez szóló,szerethető versek ezek. Egy egyszerű asszony gondolatai.

„Leülök egy elhagyott padra,

borzongat a csönd, a hideg,

a fába vágott szív, szegény,

szégyelli, hogy itt didereg,

a vénasszonyok nyara is

szoknyáját fogja s megy tipegve”

1956-ban lánya, Zsuzsanna elmenekült az országból. A bécsi menekülttáborban húzódott meg, s november 19-én – csupán 19 évesen – f eleségül ment Makkai Ádám költő, műfordítóhoz. 1957 elején Amerikába, New Yersey-be utaztak, ahol a férfi apja és felesége már várták őket. Margit és férje egy ideig még Magyarországon maradtak. A költőnő versei megjelentek az Élet és Irodalomban, a Kortársban és a Vigíliában. Férje rajztanárként dolgozott, 1957-ben lehetősége nyílt egy kiállítás rendezésére. 1968-ban a házaspár az akkor már elvált Zsuzsanna invitálására Amerikába távozott. Később a müncheni Új Látóhatár jelentette meg Margit verseit és visszaemlékezéseit. 1971-ben Üvegpohár címmel jelentek meg válogatott versei. 1974-ben látott napvilágot utolsó kötete, Csillagtalan ég alatt címmel. 1976. december 4-én hunyt el New Yorkban.

Őszi réten

Másodszor virágzik a rét már...

Nemrég itt feküdt letarolva,

s most újra nyílik, olyan dúsan,

mintha első tavasza volna.

Itt is, ott is apró virágok

ágaskodnak és integetnek,

megint nőttek pár millimétert,

de kis lábaik még remegnek,

s mikor hullámzanak a szélben,

szinte félve kapok feléjük,

olyanok, mintha szaladnának

s a rét is elszaladna vélük.

Most kétszer úgy szeretem őket,

mint nyáron, közéjük telepszem,

egyik olyan, mint egy piros gomb,

a másik mint egy kék gyerekszem,

s mintha magam is gyerek volnék

és az élet csak játék volna, -

mint szalmaszálas kisgyereknek,

ki színes buborékot fújva

lopja az időt könnyű kedvvel:

örülök a szép őszi napnak,

örülök, hisz közel a tél már,

e néhány boldog pillanatnak.

1934

Juditty

Forrás:

Mikes Margit: Édesapám (Emlékezés Mikes Lajosra)

http://epa.oszk.hu/00000/00022/00659/21113.htm

Kázmér Ernő: Mikes Margit: Költő a konyhán

http://www.huszadikszazad.hu/kultura/kolto-a-konyhan

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.