Köldökzsinórral a nyakamon Supermanként érkeztem

Sziasztok, Gergő vagyok. 2011. november 30-án születtem. Elmeséljem, hogyan? November vége felé már 2-3 naponta jártunk UH vizsgálatra anyával, mert vészesen fogyott a magzatvíz. Ő mindig azzal viccelt, hogy én iszom ki, mivel minden vizsgálatnál le is buktam, épp nagyokat kortyoltam a vízből. Így esett a dolog, hogy november 30-án reggel már annyira kevésnek találták a vizet, hogy jobbnak látták, ha megszületek. Aztán még az is kiderült, hogy belekakiltam a vízbe. Az pedig rám nézve veszélyes... Te is megosztanád szülésed történetét? Küldd el nekünk a [email protected] címre. Szóval 10 órakor anya már a nyíregyházi kórház szülészeti osztályára került, bekötötték neki a sóoldatos infúziót, aztán 11 órakor volt a burokrepesztés. Ez után nem sokkal apa is megérkezett és végig anya mellett volt. Szerencsére a nőgyógyász doktornő és a szülésznő is műszakon kívül volt, szóval egész végig ott voltak négyen együtt a VIP szobában, míg meg nem születtem. Az infúziók hatására megkezdődtek a mesterségesen generált vajúdási fájások. Én ezekből mit sem érzékeltem, teljesen jó volt a szívhangom. Anya néha labdán ült, néha vécére járt és jól viselte a 3 perces fájásokat. Aztán egy idő után már nem lehetett túl könnyű, mert orvosi fájdalomcsillapító gázt szívott, hogy tompítsa a fájdalmait. Kb. 17 óra körül kezdődött meg a kitolási időszak, ekkor jöttek igazán az érdekes dolgok. Nekem nagyon leesett a szívhangom, de már behelyezkedtem a szülőcsatornába, szóval már csak egy irányba jöhettem ki, viszont sürgős volt a dolog. Egy kedves nőgyógyász doktor bácsitól kaptunk szülésekhez használatos gélt, ami segítette a folyamatot. Ám az nehezítette a dolgot, hogy anya másodlagos fájásgyenge lett, azaz nem volt kitolási ingere. Hát így nem volt könnyű világra segíteni engem, amiben én úgy vállaltam aktívan szerepet, hogy a nyakamra tekertem a köldökzsinórt, így még mindig vissza is csusszantam, ha nem nyomott túl erősen. Aztán amikor megjelentem, akkor látták, hogy úgy érkezem, mint szupermen, nemcsak a buksim jött, hanem az egyik kezem is. Hát, biztosan nem lehetett könnyű, hiszen miután engem a felsírásom után elvittek (apa végig elkísért a vizsgálatokon, nehogy lelépjek), anyát elég sokáig toldozták-foldozták. Most viszont már nem panaszkodik, jól van ebből a szempontból. Nekem mindhárom Apgar-tesztem 10-es lett, minden reakcióm tökéletes, apa megnyugodott. A körülményekhez képest minden szerencsésen lezajlott, engem már az egyik nagymaminak be is mutattak születésem után 1 órával. Anyát is készültek kiengedni a kétórás megfigyelésről, mehetett vécére a saját lábán. Addig minden oké is volt, amíg vissza nem érkezett. Bár én akkor már az újszülött osztályon voltam, utólag elmesélték. Szóval ahogy visszaért a szülőágyhoz, 80/50-re leesett a vérnyomása, kis híja, hogy nem ájult el. Így visszakötötték neki az infúziót, kapott katétert is és még ellenőrzéskor az is kétséges volt, hogy a varrat mellett ödéma van-e, vagy hematóma. Ez utóbbinál műtötték volna. Sürgős vérkép, és még minimum egy óra megfigyelés. Aztán a véreredmény szerint és a főorvos szerint is minden rendben volt, így éjjel 11 óra körül már mehetett a saját, egy személye kórtermébe. Én majd csak másnap hajnali 5 órakor látogattam meg, akkor már szinte virgonc volt. Hát, ennyit rólunk. Szeretjük a kihívásokat. Amiben azóta sincs hiány, anya legnagyobb bánatára: ugyanis egy kissé lusta vagyok szopizni. Pedig mondják, hogy ez a legjobb táplálék, én még is el tudok aludni közben. Persze utána meg gyorsan felébredek, nem is alszom el gyorsan, és sokat fenn vagyok. Sokat fáj a pocakom is, feszegetem a szüleim türelmének határát. De azt mondták, hallottam, nem adnának vissza, nem is cserélnének el senkire. Szerintem nagyon szeretnek engem. Üdv mindenkinek: Gergő