Mivel ez a női név nem szerepel az MTA anyakönyvezhető nevek jegyzékében, kérvényezni pedig nem akarunk, ezért újabb lánynév jött: Adél. De azért mi Zsófiannának hívtuk a 22. hétig. Ekkor már sokat mozgott, és az ultrahangon is látszódott, hogy a „micsoda” az fiú „micsoda”. Fiúnevünk az nem volt, így „Mocorka” lett az indián neve.
Most már 16 hete megy a névválasztás, de nem találjuk a közös igazit. Minden héten megállapodunk egy újabb névben, de aztán elvetjük. Mindenki kérdezgeti, mi lesz a neve, de nem tudjuk. Néha azt mondom Julió Armandó, vagy Brendon Nintendo vagy Batyu.
Lehet, hogy jobb volt, mikor egy faluban volt 10-15 név és az ment körbe-körbe. A nagyszülők nevét nem szeretnénk adni, sőt a mienkét se. Így is, ha fiú lesz, kis Bencének hívják majd az ismerősök. Tudom sokaknál tradíció a név átörökítése, de mi nem vagyunk a hívei, mert elég nagy káoszt tud okozni. Van egy ismerősöm, apja László, a bátyja László, a vőlegénye László, és a gyerek neve László lesz. Vicces lesz ebédnél elszólnia magád: „Figyelj, Laci!” és négy szempár fog rámeredni.
Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz nevet találni. Nekem tetszik a János, de a feleségem nem akar Jancsikát. Neki tetszik a Péter, én nem szeretnék Petyát. Minap ismét elővettük az MTA listát, előkerültek pár héttel ezelőtti favoritok pl: Botond, Donát, Tamás, Máté, Levente, Ákos, valamint egy új nevet is találtunk Temes. Ma reggel már csak a Donát és a Temes volt versenyben, nem tudunk dönteni, de két nevet nem akarunk adni. A Donát túl komoly egy kisfiúhoz, de felnőttként szerintem nagyon elegáns, a Temes pedig oly ritka, hogy nem is találtunk senkit ilyen névvel. Nem célunk a ritka név, de nem is akarunk tucatnevet adni a gyerkőcnek. Donát névnap az közel esik a szülinaphoz, Temes pedig nincs is a naptárban. Én erre a névnapos dologra nem helyezek hangsúlyt, de a páromnál ez is tényező.
Ti mi alapján választottatok vagy fogtok választani nevet?
Benek
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.