Idén mi is beszálltunk a kézműves vásárba, így még nagyobb örömmel festegettek, dekupázsoltak és gipszeztek a gyerekek az elmúlt hetekben. (Nem volt fölösleges a sokféle technika kipróbálása, amikről korábban írtunk.)

A tantermeket ilyenkor ellepik az árusító gyerekek (és főleg elsősöknél a segítő szülők), beülnek a körbe rendezett padokba, és a portékájuk mögül lesik a vásárlókat. Az eladott árukért kapott pénz általában az övék marad, de elsősöknél van, hogy a befolyt összeg az osztálypénzt gyarapítja. Harmadikos lányommal úgy állapodtunk meg, hogy az eladott karácsonyi tárgyai után kapott pénzt arra költheti a vásárban, amire szeretné.

A legnagyobb sikere a kifestett gipsz gyertyatartóinknak volt, de a szalvétatechnikával készített edényalátétekből is fogyott. Lányom helyette üvegfestéssel díszített kicsi befőttesüveget vett, melyben mécses volt, vásárolt kézzel festett ajándékkísérő kártyát, és – bár kifejezetten kérték a szülőket, hogy gyermekeik csak saját kézzel készített karácsonyi tárgyakat áruljanak – zselés matricákat és nyomdás tollat is. Vettünk egy biokölessel töltött mini Lőrit, a Cipelő cicák egyik hősét, és rábeszéltek két befőttesüvegre is, amelyben 2-2 darab igazi guppi úszkált. (Végre lesz egy kis vérfrissítés a guppiállományunkban.) Úgy látszik, mások sem vették figyelembe, hogy miről szól a vásár, volt, aki plüssállatokat és egyéb, boltban kapható holmikat árult.

A legtöbben azonban valóban saját munkáikat árulták: kartonból, gipszből, fonalból, üvegből, mézeskalácsból, fából, hungarocellből készült karácsonyfadíszt és más karácsonyi tárgyakat kínáltak. Édességben sem volt hiány: hétévesem csokis muffint vett, és egy zacskó kézzel készített pillecukrot (a kétévesnek hazahoztuk, két perccel később mindene ragacsos volt).

Az átlagár körülbelül 150 Ft, de volt olyan karácsonyfadísz, amelyet 50 Forintért árultak a gyerekek. Amint befolyt egy kis pénz, máris mentek a másik osztályterembe, hogy más karácsonyi díszeket vegyenek. Azért tetszett ez a Luca-napi vásár, mert – néhány kivételtől eltekintve – nem a pénzszerzésről, hanem elsősorban a készülődésről, és a saját dolgok árusításának öröméről szólt.

Hétévesem úgy oldotta meg az árusítást, hogy szinte az összes kifestett gipszfiguráját odaajándékozta egy (fiú) osztálytársának, aki elkezdte árulni azokat. Mikor a lányom egyet visszakért, a kisfiú közölte, hogy csak pénzért adja oda. A lányom kifizetett 100 forintot egy olyan gipsztárgyért, amelyet az utolsó ecsetvonásig ő készített. A kisfiúnak remek üzleti érzéke van, az én gyerekemnek meg hatalmas szíve. Van még mit tanulniuk.

Tünde

Guppit vettem a vásárban fél pénzen