Terhesnapló 9.0: Százötvenezret kér a doki a szülésért

PUBLIKÁLÁS: 2011. november 23. 05:00

Ezt nem hiszem el, hogy megint elkaptam valami fertőzést. Nem szomorú, vagy letört vagyok emiatt, hanem szabályosan dühös. Hogyan lehetséges ez? Alig megyek el otthonról, ha meg igen, igyekszem tiszta vécére menni. És még így is. Ami persze azt jelenti, hogy el kell, hogy menjek az orvoshoz, ki kell, hogy fizessek egy valag pénzt, és még a gyógyszertárban sem úszom meg egy kisebb vagyon alatt. És, hogy mi a slusszpoén ebben? Hogy megettem az összes antibiotikumot, és még mindig nem vagyok jobban, sőt rosszabb, mint volt. Óriási. Más esetben nem lennék ennyire feldúlva, de most mégiscsak terhes vagyok, és hát tudok olyanról, aki kilenc hónapon át szedett antibiotikumot, mert szegény, ha csak ránézett egy nyilvános vécére, már beteg lett. Rendben, hogy a várandós nők érzékenyebbek, de ezt már nem lehet bírni anyagilag. Nem beszélve arról, hogy nem tartom túl egészségesnek azt, hogy antibiotikummal bombázzam a gyerekem, aki még meg sem született. Mit gondolhat a világról? Végül is már egyszer át kellett, hogy essen egy ilyen kúrán, ami után nem sokkal két napig fájdalomcsillapító hatása alatt volt, most meg megint egy jó kis antibiotikumos lórúgás.

Bezzeganya

A szerző cikkei

27. hét

A hétvégén voltunk D-vel egy baba-mama börzén, és kifejezetten jól éreztük magunkat. Sok új, meg szép dolgot láttunk, és hát persze, hogy elkapott minket is a hév, hogy mennyi minden jópofa, kreatív, szép, vagy hasznosnak vélt műgyűrűket, széttörhetetlen ágyat, cseppmentes cumisüveget, melegítő falvédőt, habkönnyű bölcsőt lehetne venni. De miután vettünk egy kismama télikabátot 18 ezer forintért, majd könyvmániásként a legújabb Varró Dani könyvet további kétezerért, és ha a belépőket, meg a kaját is ideszámolom, akkor kijön, hogy röpke 35 ezret hagytunk ott, csak azért, hogy tájékozottabbak legyünk a bababútorok, cumisüvegek, és egyéb kihagyhatatlannak vélt kellékek világában. Most gondoltunk bele először, hogy mit is jelent családosnak lenni.

Jó, persze én is szoktam használtruha boltban vásárolni. Az eddig kölcsönkapott, ajándékba kapott babaruhák, vagy a babahordozó, bevallom, nem került egy fillérünkbe sem, mert körülöttünk élő jó emberek, barátok, szeretetből, szimpátiából rengeteg mindennel elláttak, és ezúton is köszönjük nekik ismét. De ettől még néha felhorkanhatok, hogy az ég összes pénze nem lenne elég, hogy egyszer egy nyugodt pillanatunk legyen, azt gondolva, hogy na, most már biztos megvan minden.

Ezért is szeretek időnként elvonulni képzeletbeli világomba, ahol az anyukák, kreatívak, sok mindent meg tudnak csinálni maguk is, akár egy szép falvédőt varrnak, vagy kötnek egy kissapkát. Mindig van energiájuk, hogy megmutassák a porontyaiknak az élet azon oldalát, amely lehet, hogy két botból áll az erdő szélén, de abban az egy órában, míg a szabadban tart a játék, azok a botok szimatoló kiskutyák, akik a prédát kutatják. Befőttet tesznek el nyáron, répát pucolnak a kinti séta előtt, és míg a gyerek alszik, kitakarítják a lakást, megfőznek, és reggelre egy új takarót varrnak a gyereküknek. És a gyerek boldog, mindene megvan, és anyuka nyugodt, mert a gyermekvilág megteremtése a kezei között született, anélkül, hogy nyílt volna a pénztárca, vagy túl sokáig lett volna huzatos.

És egészen biztos, hogy arra is lenne valami kreatív válasza képzeletbeli anyukáinknak, hogy mennyi ideig lehet azon töprengeni, hogy vajon mikor és hol fajult el a világ, mikor az első nőgyógyász a kedves, várandós nőnek és annak kedves férjének boldogságos mosollyal közölte a szülés tarifáját. Mert D, meg én már mintha a negyedik gyermekünket várnánk, olyan rutinos egyszerűséggel tettük fel a kérdést, nos, doktor úr, mennyiért is segíti világra a mi kis csöppségünket, természetesen a kedves szülésznő (aki egyébként tényleg egy bűbáj) segédletével. Végül megállapodtunk egy köztes 150. 000 forintos árban, melybe a szülésznő ára is bele kell, hogy férjen. Na, ja, de vajon tudják ezek a szülészorvosok, mennyi mindent lehetne ebből a százötvenezer forintból venni? Például hat babahordozót, vagy hat babakocsit, százhárom babakádat, vagy akár ötszáznegyvenöt gumikacsát, amivel még én is tök jól eljátszanék fürdés közben. De nem, nem lehet ötszáznegyvenöt gumikacsánk, mert mindamellett, hogy fizetjük a társadalombiztosításunkat, még pluszban adjuk oda a gumiból készült hápogók árát, mert a világ már csak ilyen.

Na, jó én még eltöprengek ezen a dolgon, addig meg elkezdünk gyűjteni, mert mégiscsak egy összegben kellene fizetnünk, és mégsem kérhetünk a dokitól részletfizetést.

Addig is szép hetet!

Ildikó (yzzma)