Középfülgyulladás ellen védekezz rágógumival!

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2011. november 21. 12:00
Az iskoláskorú gyerekek egyik leggyakoribb betegsége a heveny középfülgyulladás, amelyet antibiotikummal kezelnek, azonban emiatt a baktériumok gyakran ellenállóak lesznek az antibiotikummal szemben, a beteg pedig esetleg túlérzékeny lesz a gyógyszerre, ezért a legjobb megelőzni a betegséget. Egy kanadai tanulmány szerint erre a célra a cukormentes rágógumi is alkalmas.

'Chewing Gum' photo (c) 2010, Limarie Cabrera - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/

A nyírfacukor, a xilit igen népszerű a skandináv országokban, különösen Finnországban. Ennek történelmi okai vannak. A II. világháború idején ezekbe az országokba sem cukorrépából, sem nádcukorból készült édesítő nem került az országba, ezért abból állítottak elő édesítőszert, ami saját környékükön akadt.

Az 1950-es években figyeltek fel a fogorvosok, hogy míg a fogszuvasodás a gyerekek és fiatal felnőttek körében mindenfelé igen gyakori, a finn fogorvosok ilyen korú páciensekkel ritkán találkoznak. Akkor derült ki, hogy a xilit, amely Finnországban a háború után is jórészt a legfőbb cukorféle maradt, erősen gátolja a szájüregben élő és szaporodó baktériumok növekedését, melyek alapvető szerepet játszanak a fogak romlásában.

A középfülgyulladást elsősorban az orr-garat-üreget a középfüllel összekötő fülkürtön keresztül felvándorló baktériumok okozzák, ezért indokolt volt ilyen szempontból is megkísérelni a kórokozók szaporodását. Finnországban xilittartalmú rágógumival kísérleteztek.

A három korábbi tanulmány eredményeit Amir Azarpazhooh, a Torontói Egyetem kutatója összesítette, és ismertette a Cochrane Reviews legújabb számában. A kutatások során csaknem kétezer finn gyermeket vizsgáltak, illetve egy 1227 fős felsőlégúti megbetegedésben szenvedő negyedik csoportot.

A xilitet akár rágógumi, akár oldat formájában fogyasztó gyerekek csoportjában 25 százalékkal ritkábban fordult elő középfülgyulladás, mint azok között, akik nem xilittel édesített készítményt kaptak. Érdekes módon a felsőlégúti hurut közben alkalmazott xilit ilyen kedvező hatást nem mutatott.

A leghatásosabb xilitkészítménynek a rágógumi bizonyult. Ennek fogyasztói között 41 százalékkal ritkábban fordult elő középfülgyulladás.

MTI

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.