Hangyák ásnak a nappali szekrényén

Fogj egy hangyagyűjtésre alkalmas edényt – jobb híján egy üres, széles szájú üdítős flakon is megteszi –, majd keress a környéken egy hangyák által lakott területet. Fontos, hogy a hangyákat egy helyről szedd össze, különben harcolni fognak egymással, amelynek tömeghalál lehet a vége. Ha a játszótér füvében keresgélsz, tevékenységed nem marad unalmas: egy csapat kíváncsi gyerek lesi hangyafogó mozdulataidat. Az anyukáknak meg magyarázhatod, hogy hangyafarm meg űrzselé, komplett hülyének fognak nézni, és a hátad mögötti „én alig tudom kiirtani őket, ez meg hazaviszi” susmuson se lepődj meg. Azt meg nem kell elárulni nekik, hogy tevékenységed közben azt dúdolgattad magadban: „Kicsi, gyere velem hangyát szedni!”

Első körben tizenpár hangyát sikerült összevadászni, ám a számuk folyamatosan csökkent annak arányában, ahogy a lányaim segíteni próbáltak új lakhelyükre költöztetni őket. Bár 25-30 hangyát javasolt a farmra telepíteni, végül 8, azaz nyolc példány élte túl a kalandot. A leírás szerint 24-48 óra is eltelhet, amíg felfogják az új helyzetet, és elkezdenek ásni. Amíg figyeltük őket a gyerekekkel, semmi mást nem csináltak, csak felültek a doboz tetejére belül, és nyilván a szökést tervezgették, ugyanis másnap reggelre hűlt helyüket találtuk. Megléptek a nyavalyások.

Ekkor elgondolkoztam azon, hogy talán egyszerűbb lenne online hangyát rendelni, mint újra a fűben guberálni. Aztán megláttam, hogy mennyibe kerül egy 25 darabos kolónia, (10.50 font plusz 2 font biztosítás), és „Maaaargiiiit, noooormáááááliiiiis?” felkiáltással képzeletben jól fejbekólintottam magam. Négyezerötért hangyát rendelni Angliából. Akkor már inkább a játszótéri anyukák elkerekedett szeme.

Aztán úgy alakult, hogy nem kellett többet hangyákra vadásznom a játszótéren, egy ismerősöm ismerőse egy hatalmas fatörzs alatt óriáshangya-kolóniát fedezett fel, és begyűjtött néhány gigantikus példányt. Mire a szállítmány elért hozzám, sajnos megfogyatkozott az állomány, már csak néhány darab mocorgott a befőttesüveg alján. Bezzeg, mikor levettem a fedelet, rögtön felélénkültek. Egy hatlábú abban a pillanatban elstartolt és szinte csíkot húzott maga után, ahogy leszaladt az erkélyasztal lábán. Miután elvesztettem egy újabb állatkát, óvatosabban fogtam a feladathoz. Fél kezemmel a szálláshely tetejét emeltem meg, a másikkal kiskanál segítségével próbáltam a megzavarodott hangyákat egyesével áthelyezni a végleges helyükre. Ahonnan természetesen szökni próbáltak a már átpakolt példányok. Rövid küzdelem után végül hat darabot sikerült beköltöztetnem, akik azonnal elkezdtek ásni.

Lányaimmal körülálltuk a hangyafarmot, és végre megfigyelhettük, ahogy a hangyák a szájszervükkel apró darabokat harapdálnak le a zseléből, és a járatból kihordják a morzsalékot a nyílás mellé. Kis idő múlva a hatból már csak egy ásott, a többi lustán ácsorgott (gyakran látni ezt a felállást az embereknél is, például autópálya-munkálatoknál). A helyzet az éjszaka folyamán sem változott (tudom, mert nem tudtam aludni, ezért mini zseblámpával világítva lestem őket úgy éjféltájban), csak egy legény volt továbbra is a gáton, rendületlenül rágcsált és hordta ki a zselédarabokat.

Reggelre a hatból két hangya feldobta tizenkét talpát. Az egyik a nagy gonddal kiásott járat alján hevert, így a dolgos példány kénytelen volt egy másikat ásni, amit aztán tökélyre fejlesztett. A halott rovarokat elméletileg ki kellett volna venni a dobozból, ám abban a pillanatban, ahogy kicsit is megemelem a tartály tetejét, a friss levegőt megérző óriások (a lusták is) veszettül teperni kezdtek a nyílás felé, úgyhogy azonnal visszazártam.

Most már nyugodtan mondhatjátok rám, hogy hangyás vagyok.

Tünde