Ahhoz, hogy ez így legyen, már a gyerekeinknek meg kell tanítani a társas viselkedés alapszabályait. Erre kitűnő helyszín a játszótér, ahol számtalan életszituációt élhetnek meg kicsiben, és rajtunk múlik, hogy milyen viselkedésmintát fognak megtanulni tőlünk. Te mit tanítasz a gyerekednek a játszótéren?
A kérdés annyira izgalmas, hogy a Gyerekkel vagyok Facebook oldalon külön felületen foglalkoznak vele: a szülők bevonásával Játszótéri etikett készül. Az érdeklődők elolvashatják, milyen illemszabályokat fogalmaztak meg szülőtársaik, szeptember végéig szavazhatnak is egy-egy pontra, de új ötleteket is felvethetnek. Október elejére összeáll a legfontosabb 10-15 szabály, melyeket Varró Dani versbe szed, és illusztrált kiadvány készül belőle.
A javasolt szabályokból válogattunk:
- Tanítsuk meg a gyerekünket, hogy ne tegye tönkre sem a saját, sem a mások játékait. Ha mégis megtörtént, tanítsuk meg a szülőket arra, hogy vállalják ezek (anyagi) következményeit.
- Szóljunk rá a saját gyerekünkre, ha azt látjuk, hogy lökdösődik és bántja a többieket, ne csak üldögéljünk a padon, mint aki nem hall, nem lát!
- Ha lemész a gyermekeddel a játszótérre, a kutyát hagyd otthon! Senki ne vigye a kutyáját a játszótérre.
- Ne telefonálj a játszótéren! Figyelj a gyerekedre!
- Ha a kisebbik gyerek alszik a babakocsiban, míg a nagyobb játszik, akkor a másik szülő ne a babakocsi mellett ordítson a saját gyerekére, ha az valami rosszat csinált!
- Ne szemetelj a játszótéren, ne dohányozz a játszótéren, ne fogyassz alkoholt a játszótéren!
- Lehetőség szerint kerüljük el, hogy a játszótéren étkezzünk, elkerülve ezzel, hogy más gyerekek ácsingózzanak az étel után.
A teljes lista itt olvasható (lájkolás után).
Te mit tennél hozzá?
Tünde
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.