Az élet nem kímél, idén duplán átélhetem a szülők nemes feladatát, a küzdelmet a bekötésre váró könyvekkel, hiszen a középső lányom is elkezdi az iskolát. Csak tudnám, minek bekötni, amikor egy év alatt akkor sem megy szét, ha naponta fölhöz vágja a büdös kölök, utána meg úgyis megy a kukába, mert a testvér egész más könyveket fog használni.
Szokás szerint azon puffogtam, hogy már megint nekem kell majd a földön kuporogva küzdeni a ragacsos fóliával, mikor Vakmacska kollegina kifejtette amúgy hasonló véleményét a témában:
Mindig is imádtam a tanévkezdéssel együtt járó kézműves szakkört, mivel hírhedten kétbalkezes vagyok, mióta eszemet tudom. Amikor felteszem a kérdést, miért a legbénábbnak kell könyvet-füzetet csomagolni, miközben apjuk egy krumpli köré is képes díszcsomagolást varázsolni, a banda röhögve közli, hogy mert nekem még van hová fejlődni. Szóval kezdtem a bamba birkákkal egy nyári délutánon, a leány ugyanis birkás csomagolópapírt választott, remélem, nem az iskolai pályafutás szimbólumaként. Egyszer volt egy nagy csoda, neve birkaiskola, dünnyögöm, mikor látom, a mű elkészült, az alkotó pihen, az összes birka meg fejjel lefelé áll a füzeten. Kitép, káromkod, visszacsomagol. A csúcs mindenképpen az újmódi könyvborító (a füzetre még kapható régimódi belebújtatós változat) ami egy nejlon lap, a két szélén egy öntapadós csíkkal. Ha felragasztod a könyv két szélére, ferde lesz, óvatosan lehámozod, megint ferde, óvatosan lehámozod... harmadjára is ferde lesz, de akkor bónuszként magával rántja a fél borítót nyomtatással együtt, te meg káromkodhatsz felette. Ha a gyerek ragasztja fel áhítattal a füzetcímkét, akkor nagyjából harmincfokos szögben fog állni, igen, negyedszerre is, és a hercegnős címke addigra elfogy.
Megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok minekazilyennekgyerek-szaranya, és most már egész biztosan röhögve merülök el a kötésre váró könyvek és füzetek halmában. Hacsak valaki nem jelentkezik önként, hogy bekötné a temérdek csomagolnivalót. A jelentkezéseket a szokott címen várjuk.
Tünde, Vakmacska
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.