Szülj, vagy ints búcsút a nyugdíjadnak még pár évre!

center
PUBLIKÁLÁS: 2011. május 11. 07:00
A Magyar Nemzet arról ír, hogy egy előterjesztés szerint a mostani nyugdíjkorhatár a jövőben csak azokra a házaspárokra lenne érvényes, akik legalább két gyereket felneveltek, és valamilyen szakmához juttattak, illetve iskolázottsághoz segítettek.

photo © 2008 *martin* | more info (via: Wylio)

A kormány szerint csak egy vitaanyag tartalmazza a fentieket, döntés nincs a kérdésben, azt csak a következő hetekben veszik majd napirendre.

Az ellenzéki pártok kemény kritikákat fogalmaztak meg az ötlet kapcsán. Az LMP szerint problémás, hogy magasabb nyugdíjkorhatárt a gyermektelen embereknél várható alacsonyabb élettartamhoz kötnének.

Magyar György ügyvéd szerint óriási hiba, hogy a tervezet összekeveri a szociális juttatások különféle rendszerét és a járulékfizetésen alapuló nyugdíjrendszert. Véleménye szerint a terv ha megvalósulna, nem állna meg az Alkotmánybíróság előtt, mert „sérti az emberi méltóságot”. Valljuk be, tényleg senki nem tehet arról, hogy például nem akar házasságot kötni, vagy nem lehet gyereke.

Mit szóltok? Örültök, hogy ha esetleg netán megvalósul valami hasonló terv, mi már gyerekesek lévén be vagyunk biztosítva, vagy felháborítónak tartjátok a megkülönböztetés ilyen módjának felvetését is? Vagy újabb gumicsontot dobtak nekünk, hadd rágódjunk?

Center

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.