Árverésen Zsuzsi főz töltött kalácsa

Árverésen Zsuzsi főz töltött kalácsa

segítsüti
PUBLIKÁLÁS: 2011. április 01. 14:00
2009 tavasza óta most negyedszerre rendezik meg a gasztrobloggerek jótékonysági sütiárverése, a Segítsüti, amelyben legnagyobb örömömre immár harmadik alkalommal veszek részt.

A kezdeményezés célja eddig hátrányos helyzetű gyerekek és anyák, valamit két alkalommal kórházi koraszülött osztályok támogatása volt, idén pedig a Down Egyesületet segítjük, hozzájárulva ezzel a Down-szindrómás gyermekek képességfejlesztéséhez.

A dolog lényege, hogy 27 gasztroblog szerzőjének egy-egy süteményére lehet licitálni március 30-tól április 2-ig, valamint – idén először – az eddigi érdeklődésre tekintettel három, háromféle édességből álló süteménycsomagra cégek is licitálhatnak. A befolyó összegből támogatjuk az egyesületet. A pénzből az általuk megjelölt eszközöket, bútorokat szerezzük majd be, az összeg felhasználását pedig a kezdeményezés blogján tételesen dokumentáljuk, mint ahogyan azt korábban is tettük. Akinek a licitálásban való részvételt nem teszi lehetővé a pénztárcája, annak sem kell elkeserednie: az elkészült sütemények receptjeiből idén is készül Segítfüzet, amely 500 forintért vásárolható majd meg, továbbá lehetőség nyílik ajándéktárgyak vásárlására is.

Az eddigi és a most is tartó Segítsüti akciókról a kezdeményezés honlapján olvashattok, és itt lehet licitálni is.

A fentiekből kitalálhattátok, hogy most az általam készített sütemény receptje következik, amely nem más, mint egy hagyományos lengyel illetve kelet-európai zsidó húsvéti töltött kalács, a babka.

Hozzávalók a tésztához

2,5 bögre (egy bögre= 2,5 dl) liszt
0,5 bögre cukor
egy csomag (7 gr) szárazélesztő
50 gr puha vaj
2 tojás
0,5 bögre tej

A töltelékhez

150 gr 55%-os étcsokoládé apróra vágva
egy tk őrölt fahéj
50 gr aszalt vörösáfonya
30 gr vaj felolvasztva

A lisztet, a cukrot és az élesztőt tálba teszem. Hozzáadom a két tojást, a vajat és a meglangyosított tejet, majd robotgéppel alaposan megdagasztom. Lágy, ragadós tészta lesz belőle. Megszórom egy kevés liszttel, és meleg helyen kétszeresére kelesztem.

A megkelt tésztát lisztezett felületen fél centi vastag téglalappá nyújtom. Megkenem az olvasztott vajjal, egyenletesen megszórom fahéjjal, elosztom rajta a csokoládét és az áfonyát is. Hosszanti oldalánál feltekerem, mint a bejglit, majd hat egyenlő részre vágom. A darabokat sütőpapírral kibélelt téglaformába rakom jó szorosan, majd még fél órát kelesztem. (Az eddig szerzett tapasztalataim szerint lehet, hogy célszerűbb 3-3 darabot tenni inkább két tégla- vagy püspökkenyér formába, mert a darabolás lényege elvileg az, hogy a vágások mentén „kinyílik” a sütemény, de ez nálam nem következett be, vélhetően a helyhiány miatt. Az ízéből ez a hiányosság azonban semmit sem vesz el)

A sütőt ezalatt 180 fokra előmelegítem. A megkelt kalácsot 25 percig fóliával letakarva, majd 10 percig fedetlenül készre sütöm.

Kérek mindenkit, hogy amennyiben lehetősége nyílik rá, támogassa a Down Egyesületet a Segítsüti keretében!

Zsuzsi főz

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.