A szülő is felelős gyermeke autóbalesetéért?

tragedia
PUBLIKÁLÁS: 2011. március 28. 07:00
"Két halottja és két súlyos sérültje van annak a balesetnek, ami Jánoshalmától néhány kilométerre történt hétfő reggel. Egy Audi A6-os feltehetően megcsúszott a nagy sebesség miatt, és nekicsapódott a szabályosan közlekedő Mercedes kisteherautónak. Az Audi, amiben a közeli szakképző három tanulója, N. Viktor, S. Irén és Sz. Gergely utazott, kettészakadt, a három utas kirepült az autóból. A tizenhét éves soltvadkerti lány és a tizenkilenc éves kiskunfélegyházi fiú életét vesztette, az Audi sofőrjét, N. Viktort mentőhelikopterrel szállították a Szegedi Traumatológiai Klinikára." - olvasható a tragédia a Velveten.

photo © 2010 ER24 EMS (Pty) Ltd. | more info (via: Wylio)

Az eset kapcsán az iskola igazgatója elmondta, hogy pont a baleset előtt az iskolában a diákok egy diszkóbalesetekről szóló előadáson vettek részt. Arról is beszélt, hogy felhívták a szülők figyelmét, hogy ne autóval járjanak a gyerekek az iskolába, kollégiumba, hanem használják a buszt, vonatot a balesetek elkerülése végett.

Az áldozatok lakhelyén a közösség véleménye megoszlik arról, hogy mennyire felelősek a szülők a tragédia bekövetkezéséért: sokan azon a véleményen vannak, hogy nem kellett volna egy 17 éves gyereknek nagy teljesítményű autót venni. Vannak országok, ahol ebben a korban szinte minden fiatal autóval jár iskolába, míg máshol a szülők hozzák-viszik a gyereket, vagy a tömegközlekedést, helyi járatot használják még egyetemista korukban is.

Szerintetek van-e, és ha igen, akkor meddig terjed a szülő felelőssége egy ilyen helyzetben?

Moly

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.