Rács mögé dugod a kölköd?

Gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2010. december 07. 10:00
Anyám meg volt róla győződve, hogy szeretni fogom a járókát. Én viszont el se tudtam képzelni, hogyan lehetséges a gyerekemet rács mögé zárni. Embertelennek tűnt. A nagylányomnak takarókat terítettem a földre, azokra lepedő került, ezen játszott pár hónapos korától kezdve. Vagy beraktam a mózeskosarába és magam mellé raktam, ha volt valami dolgom.

Finn reflectionphoto © 2009 Jim Champion | more info (via: Wylio)

Az első zavar a rendszerben akkor támadt, amikor elindult csúszva-mászva. Mert főzni, postást beengedni, ruhát teregetni, zuhanyozni akkor is kellett valahogy. Hát beszíjaztam az autós hurcolóba és vittem magammal a lakásban mindenhova.

Később már nem tűrte a hurcolót: megadtam magam, lett járókánk. Egész jól bírta, de hamar kiderült, hogy azért nincs kolbászból a rács sem. Amíg látott, jól eljátszogatott, de ha kikerültem a képből, sírt utánam. Lehet, hogy ő egy ilyen természetű ember – lassan öt éves, és még most sem szeret egyedül lenni. De az is lehet, hogy egyszerűen elszúrtam a dolgot a kezdeteknél, és rászoktattam, hogy anya van, rács nincs.

Egész másként néztem a járókára később, a testvérek születése után. Míg a nagyobb gyerek már vidáman nyargalászott a szobában, a kicsinek az a bizonyos egyszer egy méter lett a biztonságos, elhatárolt világ. Oda a nagynak szigorúan tilos volt bemászni, bedobálnia dolgokat. Egy minibirodalommá vált, amely csak a kicsié.

A másik rács, amit eredetileg büntetéshangulatú, csúnyán lerázós eszköznek tartottam, a gyerekszoba ajtajára került. Azért szereltük fel pár éve, hogy a lányunk ne kódorogjon át éjszaka a szobánkba: ha baja van, kiabáljon a rács mellől és mi megyünk hozzá. Most a kisfiam (20 hónapos) gond nélkül, akár fél órán át eljátszik egyedül a ráccsal zárt gyerekszobában, amíg én valamelyik bonyolultabb háztartási művelettel foglalkozom – vagy éppen cikket írok. És nem tör ki a frász, hogy éppen a lakás melyik pontján jár, mit pakol ki, mire mászik föl. A két nagyobb már át tud mászni a rácson – szobatiszta gyereket nem szabad zárni. Nekik pedig van elég józan eszük ahhoz, hogy ne tegyenek nagy kárt a lakásban. Többnyire...

Nálatok van járóka vagy ajtórács? Használjátok is? Mikor és mire? Szerintetek ez a gyerek nyomorítása vagy praktikus eszköz?

AMK

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.