Imi az óvodában - egy nem mindennapi kisfiú naplója

Imi az óvodában - egy nem mindennapi kisfiú naplója

óvóda
PUBLIKÁLÁS: 2010. október 22. 12:50
Imi szeptembertől óvodás lett. Zöld békás ovis táskája van, és szívecske a jele. Az oviban saját polcot kapott a váltócipőjének, váltóruhájának, fogkeféjének és a többi holmijának. A kis bögréjére felírták a nevét.

Megismerkedtünk a két óvó nénivel, a dadussal és a negyedik segítővel, akinek a hivatalos megnevezését nem tudom, meg a többi kisgyerekkel, szám szerint hattal. Igen, Imi nem átlagos oviba jár, mert Imi nem átlagos kisfiú. Korábban született a kelleténél és nagyon picinek. Kéthetes korában újra kellett éleszteni, és ez nem múlt el nyom nélkül: periventricularis leukomalaciája lett.

Az ovi a város másik végén van, autóval megyünk. Leparkolok, kiveszem Imit a gyerekülésből, fogom a kezét, elindulunk. Fogom a kezét, mint mindig, mert ha elengedném, elvesztené az egyensúlyát és eldőlne, mint egy zsák krumpli. De így, kézen fogva minden oké, Imi lendületes lépésekkel halad mellettem. Nagyot nyújtózkodik, eléri a kilincset, kinyitja a kaput. – Be! – kommentálja a cselekedetét. – Igen szívem, bemegyünk – erősítem meg a mondandóját.

Balra játszótér, jobbra füves rész, középen betonút és gondozott virágoskert. Szemben velünk ronda szocreál épület. Cseppet sem hasonlít arra, ami az emlékeimben az ’ovi’ címszó alatt szerepel. A belépőket nagy aula és a menzáról terjengő ételszag fogadja, ez is inkább a gimis-koleszos emlékeimet hívja elő, mintsem az ovisakat.

Az első ovis fíling akkor érint meg, amikor belépünk az öltözőbe. Térdmagasságban polcok, fogasok, mini székek és kispad. Ovis jelek mindenütt. Odavezetem Imit a kispadhoz.

- Csücsülj le, szívem! Levesszük a kabátot és felvesszük a szandit.

– Le! – ismétli meg, miközben leül.

- Kérem a lábadat! – Előrenyújtja, leveszem a cipőt, bedugja a lábát a szandálba. Nemrég még kapaszkodnia kellett, míg emelte a lábát, most már megy anélkül is. – Jó leszel?

Bólint. – Játszol a gyerekkel, tornázol egy kicsit, ebédelsz, utána jövök érted. Ahogy tegnap is. Jó?

- Á. – mutat a csoportszoba ajtajára. Nyúl a kezem után, feláll, megyünk az ajtóhoz. Kettőt üt rá ököllel: kopogtat. Nyújtózik, eléri a kilincset, belöki az ajtót.
- He! – köszön be nagy vigyorral az arcán, s máris térdre veti magát, hogy négykézláb tempózva bevesse magát a babakonyhába. Az óvónők – az egyikük még reggelizteti az egyik kisfiút, a másik már gyúrja a másikat a tornamatracon – nevetnek.

- Imi, anya elmegy, dolga van. Majd jövök vissza, jó?
Imre egyik kezében a vasalót lengeti, a másikkal int: - Pá!

Hát ennyi volt? Ennyire ragaszkodik hozzám ez a büdös kölök?! Két nap beszoktatás, és már mehetek is a dolgomra? Semmi ordítás, toporzékolás, krokodilkönny-hullatás, lángvágóval leválasztás?

Nem. Az első héten legalábbis semmi ilyen nem volt. A másodikon annál inkább. De erről majd legközelebb… – ha Ti is úgy gondoljátok.

MsPoppy

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.