

A fehérje egy nélkülözhetetlen makrotápanyag, ami számos testi folyamatban, köztük az izomerőben és az anyagcserében is kulcsfontosságú szerepet tölt be. Továbbá hozzájárul a haj, a bőr, és köröm egészségéhez, építi és fenntartja az izmokat, támogatja a kötőszövetet és csillapítja az éhségérzetet. Ezért összeszedtük azokat a vészjósló jeleket, amiket nem szabad félvállról venned.

A fehérjebevitel általános irányelveit figyelembe véve is nehéz megmondani, hogy mi a megfelelő mennyiség számodra. Az orvostudomány azonban azt mondja, hogy egy egészséges felnőttnek 0,8 gramm/testsúlykilogramm fehérjére van szüksége naponta. Ezt természetesen befolyásolhatja az életmód, a kor vagy egy betegség, sérülés is. Most pedig vegyük górcső alá a fehérjehiány főbb jeleit!
Lehetséges, hogy éppen most ettél valamit, de úgy érzed, máris szükséged van valami kis nasira. Jessica Cording dietetikus szerint, aki a Womens’s Health-nek adott interjút, ez az egyik legszembeötlőbb jelen annak, ha fehérjehiányban szenvedsz. A makrotápanyag ugyanis segít fenntartani a jóllakottság érzését.
A fehérje hatalmas szerepet játszik a sebgyógyulásban, mivel ez adja az új szövetek és a kollagén képződésének alapját, amikre a szervezetnek szüksége van a növekedéshez.
Néha, ha nem fogyasztunk elég fehérjét, a szervezetünk nem regenerálódik olyan jól
– magyarázta a szakértő.

Hiába nyújtasz 110 százalékot a teremben, ha a konyhában nem teszed oda magad. A fehérjeszegény táplálkozás ugyanis egyet jelent azzal, hogy lemondhatsz a nagyobb izomtömegről. Sokaknál az okozza legnagyobb nehézséget, hogy normál ételekből szeretné bevinni a kellő fehérjemennyiséget. Azonban Cording szerint a fehérjeporok tökéletes opciók, ha ez a probléma nálad is fennáll.
Bár a hajhullás hátterében rengeteg magyarázat állhat, viszont, ha úgy érzed, hogy a problémának nincsen nyilvánvaló oka, a fehérje lehet a bűnös.
A hajhagymák folyamatosan növekedési, átmeneti és nyugalmi fázisokon mennek keresztül. Fehérjékre van szükség ahhoz, hogy támogassák ezt az állandó átalakulást
– mondta Dr. Gary Goldenberg bőrgyógyász a lapnak.
A körmök nagy részt keratinból állnak, ami a fehérje egy formája. Így, ha nincs elegendő fehérje a szervezetedben, körmeid könnyedén töredezetté válhatnak. Emellett a kalcium, a C-vitamin, a biotin és az E-vitamin is kulcsfontosságú a köröm egészségének szempontjából, ezért a diófélékkel, a zöldségekkel és a tojással biztosan nem lősz mellé.
Az alábbi videóban egy orvos magyarázza el, miért olyan fontos a megfelelő fehérjebevitel:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.