Ijesztő tünet – A véres vizelet

haeumaturia
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 18. 07:59
Megjelenése rendkívül riasztó tud lenne, kialakulása mögött pedig nagyon sok betegség állhat. Ráadásul szabad szemmel sokszor észre sem vehető.

Megjelenése rendkívül riasztó tud lenne, kialakulása mögött pedig nagyon sok betegség állhat. Ráadásul szabad szemmel sokszor észre sem vehető.

Dr. Zsigmond Ildikóval és Dr. Mezőfi Beátával, a Margit Medical Center radiológus főorvosaival a véres vizelet kialakulásának nyomába eredtünk.

A haeumaturia, vagyis ismertebb nevén a véres vizelet az emberek körülbelül 10 százalékánál fordul elő élete során, a tünet maga pedig az egyszerűbb okokon keresztül, a súlyos betegségeken át, számtalan dologra utalhat. Pontosan ezért nem szabad elhanyagolni a problémát, hisz egy mögötte álló esetleges komoly betegséget kizárólag egy szakorvos zárhat ki.

Miért történik velem?

Véres vizelet olyan esetben jelentkezik, amikor a vesékből, a húgyhólyagból, vagy a húgycsőből származó vér a vizelettel keveredik. Leggyakoribb okait két fő csoportra, jóindulatú, illetve rosszindulatú kategóriára érdemes osztani.

A jóindulatú okok elsősorban a vesekövesség és gyulladásos betegségek, (a húgyhólyag, a vese, a prosztata gyulladásai). Kialakulhat sérülések kapcsán (például hasi sérülésnél vesesérülésre utal) és véralvadási zavar, pl. véralvadás gátló szedése esetén, ha a beállt egyensúly akár diétahiba miatt is, valamiért felborul. Megjelenése azonban nagyon fontos figyelemfelhívó jel lehet rosszindulatú betegségek esetén is, mert a vesék, húgyutak, prosztata és húgyhólyag daganatos megbetegedései nagyon gyakran első tünetként vérvizeléssel jelentkeznek” - figyelmeztetnek a doktornők.

Az ok felkutatása

Ha valakinek kifejezett hasi fájdalmakkal jelentkezik a vizeletben szabad szemmel is látható vérvizelése, akkor érdemes sürgősséggel orvoshoz fordulni. Ilyenkor nagyon gyakran a húgyutakban elakadt kő okozza a panaszokat, lehet, hogy el is zárja a vizelet elfolyását, ami nagyon károsan hat a vese működésére is. Amennyiben a vizeletben jól látható a vérzés, de nincsen egyéb panasz, fontos, hogy forduljunk urológushoz, mivel az ilyen estek 25%-ban fordul elő daganatos megbetegedés. Ha a vizeletben csak a laborvizsgálat tudja kimutatni a vért, és nincsenek panaszok, szintén van esély a daganatos eredetre (kb. 4-5 %), ilyenkor is szükséges a kivizsgálás” - javasolja Dr. Zsigmond Ildikó.

A szükséges vér és vizeletvizsgálatok után általában hasi-kismedencei ultrahang készül, mellyel kimutatható a húgyutak esetleges kövessége és a vezeletelfolyási nehezítettség, de a vizsgálat a gyulladásos eltérésekre is fényt deríthet.

Szükség lehet CT vizsgálatra is, mely már kontrasztanyag nélkül is nagyon alkalmas a kövesség kimutatására, ha az érpályába kontrasztanyagot is adunk, akkor a kisebb daganatok is kimutathatóvá vállnak, és alkalmas a vizsgálat a daganatos betegség kiterjedésének a megítélésére is (nyirokcsomók, esetleges áttét). Ha a páciens valamilyen okból nem kaphat az érpályába kontrasztanyagot és a vesekő kizárható, hasi MR vizsgálatra lehet szükség, ami a vesekő kizárására nem alkalmas, de a daganatos eltérések esetén segít a diagnosztikában” - folytatja Dr. Mezőfi Beáta.

Amennyiben a fenti vizsgálatok sem derítenek fényt a véres vizelet okára, az urológus cystoscópiát, vagyis hólyagtükrözést végez.

Előzzük meg a bajt

A hameuaturia ugyan bármely életkorban előfordulhat, de férfiak és nők között eltérő a megjelenés gyakorisága.

„Fiatalabb korban a hölgyeknél gyakoribb, elsősorban a gyulladásos betegségek nagyobb előfordulása miatt, míg 40 év felett a nemek aránya megfordul, itt már a férfiaknál 3-4x nagyobb a vérvizelést okozó daganatos betegségek száma” - mondják a szakemberek. Amit tehetünk húgyutaink egészsége érdekében, hogy kihasználjuk a rendelkezésünkre álló szűrővizsgálatok adta lehetőségeket. - „Tekintettel arra, hogy a daganatos betegségek a kor előrehaladtával gyakoribbá válnak, 35-40 év felett néhány évente ismételt hasi ultrahang vizsgálattal a vérvizelés megjelenése előtt kimutatható lehet a daganat. A korai felismerés, mint minden daganatnál, itt is megkönnyíti a felépülést. A vérvizelés minél koraibb észlelésére szintén javasolható a gyors és egyszerű évenkénti vizeletvizsgálat” - tanácsolják a szakorvosok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.