A hotel törölközője még mindig puhább - Ezeket csaklizzák el a szállodákból a magyarok

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 14. 14:08
Nem újdonság, hogy a szállodákból az apróbb tárgyakat, kikészített illatszereket, törölközőket magukkal viszik a távozó vendégek. Az egyik legnagyobb hazai szállodatermékeket forgalmazó cég ügyvezető igazgatója szerint az apróbb, kibontott termékek a legnépszerűbbek, de sokszor a papucsnak és a köntösnek is lába kél.

A vendégek szállodakategóriától függetlenül lopják a termékeket, tehát az ötcsillagos szállodából is elviszik azt, amit használtak, kibontottak vagy csak megtetszett nekik. "Miután kifizetik a százezer forintos szállást, elviszik az ezer forintot érő tusfürdő, sampon és mindenféle apró termékek kombinációját. Nagyon sokszor az egész szobát kiürítik." - ecsetelte Tankó Balázs, a szallodatermekek.hu ügyvezető igazgatója.

Forrás: www.szallodatermekek.hu

Az ő elmondása szerint a szállodarecepciósok nagyon durva történeteket tudnak mesélni. Olyan is előfordult már hogy a falról a festményt levette az egyik vendég és azt vitte ki a táskájában. A törölköző- és papucslopás pedig szinte alap dolognak számít. De sokan viszik a köntöst is, bár ennek megelőzésére most már vannak új technológiák. A Hard Rock Hotelekben már lopásgátlót tesznek a köntösre és a recepción megkérdezik, hogy a táskában lévő köntöst is felírhatják-e a számlára.

A két főtermék egyébként a kinyitott tusfürdő és a sampon, valamint a varrókészlet, ezeket szinte mindig elviszik, de egyre nagyobb keletje van azoknak a papucsoknak és köntösöknek, amelyeken szerepel a szálloda logója. Az igazgató szerint nem feltétlenül lopás, ha a használt papucsot hazavisszük magunkkal, de sajnos akad olyan vendég, aki egyet elhasznál, majd a recepción kér még egyet "mert a másik elszakadt" és az újat már viszi is haza magával.

Logózott köpeny a szállodából

Tankó Balázs szerint nem csak az figyelhető meg pontosan, hogy mit visznek, de az is, amit otthagynak a vendégek a hotelekben. „A cipőkanalat, a fésűt és fogkefét nem szokták elvinni, ezeknek az elcsaklizását valahogy illetlennek tartják, és úgy gondolják, ezek drágább termékek, mint a kis kiszerelésű tisztálkodószerek és krémek."

Forrás: www.szallodatermekek.hu

Az ügyvezető igazgató szerint sok kisebb és nagyobb szálloda inkább árulni kezdte ezeket a termékeket, hogy a vendégek ilyen módon haza tudják vinni őket emlékbe, de a nagyobb láncok komplett saját márkás termékpalettával is előrukkoltak.

„Sok szállodánál megfigyelhető, hogy elkezdték árulni ezeket a termékeket a recepción, van olyan hotel, aki kifejezetten magának gyártat komplett termékcsaládot. Ebbe nem csak a kozmetikumok tartoznak bele, de ruhák, köntösök, törölközők, papucsok, írószerek és egyéb használati tárgyak is." - mesélte az igazgató.

Forrás: www.szallodatermekek.hu

Mindemellett egyre több aprósággal igyekeznek kedveskedni a hotelek a vendégeknek: vannak olyan szállodák, ahol még fogkefét is tesznek a szobákba, sőt egyesek minden nap más ízű bonbonnal örvendeztetik meg a több napig maradókat. A tapasztalatok szerint az sem mindegy, hogy milyen nemzetközi ismertsége van a szállodai szobában talált kozmetikumoknak.

Érdekes tény, hogy az olasz La Bottega - mely a világ egyik vezető gyártója - termékeit szívesebben vásárolják meg a vendégek, mint lopják el, így sok hotel szerint érdemes ezekbe fektetni.

- tette hozzá Tankó Balázs.

A vendégek mindig is szerettek lopkodni a szállodákból, és nem csak a magyar utazók, a hotelek hozzáállása és a beszerzési trendek ennek megfelelően folyamatosan változnak. A legújabb ilyen trend a piacon, hogy újrahasznosított papírból vagy lebomló anyagból szeretné mindenki az olyan használati eszközök csomagolását, mint a fogkefék, fésűk vagy éppen a cipőkanál. A tusfürdők és samponok tekintetében pedig inkább a nagyobb kiszerelés felé mozdult el a piac. "Úgy látom, hogy egyre fontosabbá válik a környezettudatosság" - jelezte az igazgató (a kupak nélküli, flara szerelt fél literes szappanos flakont pedig nehezebb elvinni - a szerk.)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.