Újabb legendás vendéglátóhely esett áldozatául a megemelkedett rezsiáraknak. Budapest 132 éves cukrászdája, a Rákóczi úton lévő Hauer Cukrászda Facebook-oldalán jelentette be a szomorú hírt.
A bezárást a gazdasági környezet vendéglátóiparra gyakorolt hátrányos hatásaival, a megnövekedett energia és alapanyag árakkal, valamint a csökkenő turizmussal és vendégszámmal indokolták.
Eredetileg 1890-ben nyílt ezen a helyen cukrászda, majd amikor néhány évvel később a tulajdonos, Kasselik Nándor meghalt, az özvegye hozzáment egy bizonyos Hauer Rezsőhöz, aki elképesztő ütemben fejleszteni kezdte a boltot. A cukrászdához uzsonnaterem, aztán egy csokoládé- és bonbonüzem kapcsolódott, végül egy labirintusszerű, három szintes komplexummá fejlődött, írja a turizmus.com.
Az államosítás aztán a Hauert is utolérte, egy ideig a cégtáblán sem szerepelhetett a legendás cukrász neve, hanem a közeli színházról Erkelre keresztelték a cukrászdát. A rendszerváltás után több tulajdonosváltáson is átesett az üzlet. 1991-ben tégláig lebontották, majd egy évtizedre bezárták. 2002-ben ismét megnyitott a gyönyörűen felújított bolt, de csak néhány évre, hogy aztán végeláthatatlannak tűnő jogi viták miatt ismét bezárjon.
2017-ben sikerült újranyitni, miután az új tulajdonosok megszerezték a Hauer név használatát, és elhatározták, hogy visszahozzák a régi cukrászda fényét. Most megint egy legendás hellyel kevesebb lett Budapesten, a városba látogató turisták bánatára (is).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.