Sikeres volt az összefogás: Pénteken újranyit a miskolctapolcai barlangfürdő

összefogás
PUBLIKÁLÁS: 2022. október 25. 10:35

Múlt héten beszámoltunk róla, hogy a Miskolctapolca Barlangfürdő bezárásának hírére megmozdultak a helyi szállásadók, vendéglátósok, hogy közös összefogással újranyissák a komplexumot. A tárgyalások sikeresek voltak, a fürdő október 28-tól újra várja a fürdőzni vágyókat – adta hírül a BOON.

A Barlangfürdő a magas energiaárakra hivatkozva zárt be Forrás: Shutterstock/ (c) 2021 AlexanderLipko

A magas energiaárak miatt megnövekedett költségekre hivatkozva, a hónap elején ideglenesen bezárt barlangfürdő. A városvezető akkor elmondta, hogy az összegnek, amit elő kell teremteni, akkorának kell lennie, hogy abból a Barlangfürdő a téli szünet időszakának végéig, azaz január 8-ig üzemelhessen.

A miskoltapolcai szállásadók és vendéglátók között a megyei iparkamara közvetítésével folytatott tárgyalás sikeres volt, és minden akadály elhárult az elől, hogy az európai hírű fürdő október 28-án, pénteken reggel 9 órakor újra megnyisson.

Kiderült, hogy 65-70 millió forint kellett az újranyitáshoz, amelynek nagy részét az önkormányzat a költségvetés módosításával nemrég életre hívott Városvédelmi Alapból finanszíroz, és az érintett szállásadók és vendéglátók összességében mintegy 20 millió forinttal járulnak hozzá a Barlangfürdő működési költségeihez.

A fürdő a megszokott szolgáltatásokkal és nyitvatartással várja újra vendégeit Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2021 AlexanderLipko

Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője elmondta, minden szolgáltatás elérhető lesz a Barlangfürdőben, ami a bezárása idején megvolt benne. Naponta reggel 8 és 18 óra között tart majd nyitva, és a gyógyászati szolgáltatások reggel 8 és 16 óra között leszenek elérhetők a megszokott rendben.

A cégvezető megjegyezte, a fürdő esti bezárása után azonnal lekapcsolják a nélkülözhető energiafogyasztó berendezéseket és a világítást, hogy ezzel is takarékoskodjanak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.