Kilenc év után újra jár a Tisza-Parti Kisvasút

Tiszakécske
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 02. 16:07

Nemrégiben Tiszakécske egyéb újításai mellett beharangoztuk a felújított kisvasút indulását is, ez pedig pénteken meg is történt, mint a baon.hu híréből kiderül.

Az 1970-es években épült kécskei kisvasutat 2012-ben zárták be, felújítási munkálatai tavaly ősszel kezdődtek el, és most csaknem kilenc év elteltével, kibővülve újjászületett. Az eredetileg 1,2 kilométeres sínpár egy részét elbontották, és a megmaradó 600 méteres pályaszakaszhoz további 1000 métert építettek hozzá, így a Lübbecke-háztól a Tisza parti üdülőterületig öt megállón keresztül utazhatnak a Tiszakécskére látogatók.

A 471 milliós, részben pályázati forrásból fedezett projekt keretében mozdonyszín is épült és a szerelvényeket is felújították. A pályázat része volt a Miskó István sétányon található 21 méteres csúcsmagasságú kilátó megépítése is, amit már májusban átadtak.

A Lübbecke-háznál és a Tiszai üdülőterületen lévő végállomásokon kívül három megállóhelye van a kisvasútnak. Az első a Miskó István sétány játszóterénél, a második az új kilátónál, a harmadik pedig a sportcentrum mögött, a tervezett új közösségi térnél, a Zsibongónál épült.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.