Budapestet is díjazták a fenntartható közlekedési megoldások versenyén

közlekedés
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 28. 14:24

Budapest pályázatát is díjazták az Európai Bizottság CIVITAS nevű nemzetközi kezdeményezésének szakmai versenyén, mely azokra az európai városokra szeretné felhívni a figyelmet, ahol a legsikeresebb fenntartható közlekedési megoldásokat vezetik be. A díjátadót október 20-án tartották, a 2021-es díjakra három kategóriában, az Átalakulás (Transformation), a Hagyomány (Legacy) és a Klímasemlegesség (Climate Neutral) kategóriájában hirdettek győztest, illetve két kategóriában díjazták a döntősöket.

Forrás: Facebook.com / Molbubi

Klímasemlegesség kategóriájában az olaszországi Parma lett a győztes, mint a legambiciózusabb fenntartható mobilitási terv megfogalmazója. A város célja, hogy 2030-ra elérje a nulla kibocsátást, ennek érdekében pedig alacsony kibocsátású zónává nyilvánítaná a belvárost, ahonnan kitiltaná a leginkább szennyező autókat. A környezetvédelmi zóna magját a történelmi városközpont képezné, melyet "kék területté" nyilvánítanának, ezt pedig egy "zöld zóna" venné körül. Hasonló kezdeményezést egyre több európai nagyvárosban figyelhetünk meg.

A lengyelországi Gdynia a Hagyomány kategóriát nyerte meg új buszsávjaival, teherkerékpárok bevezetésével, gyalogosbarát zónák kialakításával, trolibuszok és elektromos buszok bevezetésével, amelyek mellett több mobilitási kampány is fűződik a nevéhez.

Átalakulás kategóriában Aachen városát választották az idei díj nyertesének, annak elismeréseként, hogy 2020 óta a város 4,2 kilométer kerékpárútvonalat alakított át, 1076 kerékpártárolót épített, 150 új e-jármű töltőállomást telepített, és Németországban először vezetett be hidrogénmeghajtású kukáskocsikat. Ebben a kategóriában ért el döntős helyezést Budapest is a portugáliai Cascais mellett, amit a város zöldítése, a fenntartható mobilitással kapcsolatos beruházásai és a városlakók bevonására tett intézkedéseivel érdemelt ki. A főváros pályázata kiemelte a Blaha Lujza tér és a pesti rakpart zöldítését, a MOL Bubi sikerét, a közösségi gyűlést a klímaváltozásról, valamint a részvételi költségvetést.

Klímasemlegesség kategóriában két görög város, Heraklion és Vari-Voula-Vouliagmeni került még a döntőbe – derül ki a verseny honlapjáról.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.