Időutazásra invitáló emlékpark épül a Széna téren

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 27. 10:23

A budapesti Széna tér felújításának terveit 2018-ban fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. Az a célkitűzés, hogy a Széna térnek ne csak közlekedési funkciója legyen, hanem a felújított Széll Kálmán térhez illeszkedő, nagyobb zöldterülettel rendelkező, kellemes közterület jöjjön létre - derül ki a pestbuda.hu cikkéből.

A Széna tér látványterve Forrás: facebook.com/orsigergely2kerulet

A felújítás 2019 augusztusában kezdődött, ekkor megszűnt a téren az autóbusz-állomás, az épületeit elbontották. A Zsámbéki-medence felé közlekedő járatok azóta a Széll Kálmán tér Dékán utca és Szilágyi Erzsébet fasor közötti szakaszára áthelyezett megállókból indulnak, míg a fővárosba érkező buszok érkezési helye nem változott. A munkálatok részeként megszűnt az Ostrom utca és a Hattyú utca közötti parkoló, valamint felújítják a Csalogány és a Hattyú utca térhez kapcsolódó útszakaszát.

A Széna tér és környezetének felújítása a tervek szerint 2020 végén fejeződött volna be, a munkálatok azonban még tartanak, melyekről Őrsi Gergely, II. kerületi polgármester a Facebook-oldalán számolt be. Mint írja, hamarosan rendezik az elbontott buszpályaudvar helyét és környezetét, és a cél olyan köztér létrehozása, ahol jelentős mértékben nő a zöldfelület, de továbbra is jól átjárható marad.

Ugyanakkor, mint hozzáteszi, a megújuló Széna tér ennél is többről szól: emlékpark épül, "ahol méltó körülmények között ápolhatjuk közelmúltunk emlékeit, hogy segítsük örökölt történeti traumáink közös feldolgozását".

Az emlékparkban a helyszín történelmi jelentőségét több különböző tájépítészeti elem és művészeti alkotás idézi fel.

Helyet kap három kronoszkóp (a turistatávcsövekhez hasonló eszköz, mellyel a múltba nézhetünk, vagyis a tér számítógéppel rekonstruált egykori képe jelenik meg), megépül az Emlékek útvesztője című installáció, mely a burkolati felületbe elhelyezett versidézetekkel segíti a történelmi események felidézést.

Az egykori városfal szintén burkolatban elhelyezett installációként jelenik majd meg, egy közeli tűzfalon pedig egy nagyfelületű művészeti alkotás idézi majd meg az '56-os események emlékeit őrzők személyes gondolatait, interaktív formában. A koncepció szerint a forradalomnak vízjátékkal is emléket állítanak.

A molinókkal elkerített Széna tér Forrás: facebook.com/orsigergely2kerulet/

Október 23-án időkapszulát is elhelyeztek itt, melybe valamennyi megemlékező tehetett üzenetet, műalkotást vagy éppen idézetet. A hamarosan induló építkezés kerítésén a Fortepan fotói segítségével molinókon mutatjuk be a a környék történelmi eseményeit, QR-kódok leolvasása után pedig visszaemlékezők videóit nézhetjük meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.