A Balatonnál rendezik meg a világ leghosszabb horgászversenyét

horgászverseny
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 30. 10:03

Október 1. és 9. között rendezik meg a IX. nemzetközi balatoni bojlis horgászversenyt (NBBH). Az idei, nagyszabású megmérettetésen 121 csapat több mint 500 horgásza vesz részt. A nyolcnapos, 187 órás verseny a világ leghosszabb ideig tartó horgászversenye, az összdíjazása 10 millió forint - adja hírül a veol.hu.

Ponty is akad majd a horogra - illusztráció Forrás: pgaborphotos / Shutterstock

Az NBBH iránt óriási az érdeklődés, idén is több mint 200 csapat szeretett volna elindulni a megmérettetésen, de a szervezők 121 négyfős csapatra szűkítették le az indulók számát, mert azt szeretnék, hogy a lehető legnagyobb vízfelület és nyugodt környezet jusson a résztvevőknek.

A nevezők 90 százalékban magyarok, de érkeznek Németországból, Szlovéniából és Romániából is horgászok a nemzetközi pontyfogó versenyre.

A Balaton 27 településén, a déli parton 75, míg az északi parton 46 helyszínen horgászhatnak majd a versenyzők, akik a nyitónapon húzzák ki, hogy a Balaton nyugati és középső medencéjében hol pecázhatnak. Ott felállítják a táborukat, és a csapatok azon a helyen töltik el a verseny 187 óráját.

Az idei verseny egyik újdonsága, hogy az egy hét során maximum 180 kilogramm bojlit használhatnak a versenyzők. Másrészt míg tavaly nyolc darab nyolc kiló feletti hallal regisztrálhatták magukat a csapatok a versenybe, addig idén öt darab 10 kilogramm feletti pontyot kell fogni ahhoz, hogy regisztrálhassanak a küzdelembe. A végső elszámolásnál a csapat által kifogott öt legnagyobb (10 kilogramm feletti) hal összsúlya számít majd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.